Erdei Iskola, immár 6. éve

2012. július első felében a Milvus Csoport megszervezte a hagyományossá vált rigmányi tábort (Maros megye). A Környezetvédelmi Alap (www.afm.ro) támogatásával a „Környezeti nevelés egy fenntartható jövőért” című projekt keretén belül egy hat napos tábort szerveztek az Erdei Iskolában. A táborozókat hagyományosan jurtákban szállásolták el. A hat napos tábor alatt a gyerekek több szakértő segítségével újabb és változatos tevékenységeken vehettek részt. Megismerhették a gyakori hüllő és kétéltű fajokat, a medvék mozgásának és viselkedésének kutatási módszereit. Ellátogattak egy környékbeli medvebarlanghoz is, útjukat egy botanikus kísérte, aki út közben megismertette a gyerekeket a különböző élőhelyek növényfajaival. Ízeltlábú szakértőnk irányításával pedig megfigyelték a tábor környékén élő rovarokat, ugyanakkor látványos kémiai kísérletekben is részük volt. A tábor ideje alatt madárgyűrűzésen vehettek részt illetve megfigyelhették és kipróbálhatták a kisemlősök kutatási módszereit (élve fogó csapdázás, bagolyköpet-elemzés) is.

A természeti környezet megismerésén kívül más programmal is kiegészítették a hét tevékenységét: ellátogattak a szomszédos faluba, Szentsimonba, ahol egy helybeli virágkötészeti bemutatót tartott, amelyet a gyerekek lelkesen ki is próbáltak. Egy esti tehénfejésen is részt vettek, ahol kipróbálhatták a fejést illetve megkóstolhatták a friss házi tej izét. Minden résztvevő jól érezte magát a tábor ideje alatt, ezenkívül mindenki újabb természetvédelmi tapasztalatokkal gazdagodott.

Szóljon hozzá