Milvus 30: Tarts velünk vízirigókat számolni!

Jubiláló egyesületünk alakulása óta számolja a vízirigókat a Felső-Maros szorosban. A 2004-ben megszakadt programot 2015-ben indítottuk újra. Ekkor megdöbbenve vettük tudomásul, hogy a vízirigó állománya a felére csökkent az egy évtizeddel korábbihoz képest ezen a folyószakaszon. Szerencsére az elmúlt hét évben nem apadt tovább az állomány. Két évvel ezelőtt elkezdtük bővíteni a felmért és rendszeresen látogatott folyókat, amelyet önkéntesek bevonásával szeretnénk még jobban kiterjeszteni.

Tavaly már négy térségben számoltuk a vízirigókat. A hagyományos Felső-Maros szorosban lévő folyószakaszon kívül a Sebes-Körösön és az ide beömlő két patakon, valamint a Vaskapu Natúrpark területén és Zsil folyón is lejártunk egy-egy rövidebb szakaszt. A négy folyó, összesen 138 km-es szakaszán, 268 vízirigót számoltunk.

Ha szeretnél te is velünk tartani, január 20-ig jelezd részvételi szándékod. Ha a Marosra jönnél, akkor a iulia.vizi@milvus.ro, ha pedig a többi folyóra, akkor a zoltan.d.szabo@milvus.ro e-mail címre vagy Milvus Csoport Facebook oldalán jelentkezz.

Amennyiben egy lakhelyedhez közel eső folyószakaszon önállóan szeretnél vízirigót számolni, itt találod a vízirigó felmérés részletes módszertanát.

A zoltan.d.szabo@milvus.ro e-mail címen pedig további tájékoztatást kaphatsz a részletekről, illetve a felméréshez szükséges OpenBioMaps telefonos alkalmazás használatáról.

A Maros folyón Déda és Maroshévíz, a Sebes-Körösön pedig Kissebes és Körösrév közötti szakaszon végezzük a felmérést. Ide az utazást mindenkinek önállóan kell megoldania. A találkozási pontról indulva több csapatban fogunk lejárni egy-egy 7-14 km-es folyószakaszt. Téli, réteges öltözetre lesz szükséged tetőtől talpig, a hátizsákba pedig a szendvicsek mellé egy termosz forró italt is érdemes berakni.

Reménykedjünk, hogy gyönyörű havas tájban „vadászhatunk” a vízirigókra és más érdekes madárfajokra!

Szóljon hozzá