Kék vércse védelmi tevékenységek: éjszakázó helyek felmérése, madarak jeladózása

IMG_3665A hosszú nyári felkészülés után az ősz érkezésével a kék vércsék is megkezdik vonulásukat. Útjuk során esténként nagyobb csapatokba (néhány tíz egyedtől ezer feletti egyedszámig) gyűlve facsoportokon pihennek. Ezek a madarak hűségesen ragaszkodnak gyülekező helyeikhez, így minden ősszel ellepik ezeket a területeket. A Milvus Csoport már több éve végez szinkron felméréseket ezeken a gyülekező területeken. Augusztus közepétől október első hetéig heti rendszerességgel ugyanabban az időpontban szinkron megfigyelések történnek a romániai, magyarországi és szerbiai kékvércse-gyülekező helyeken. Az előző évekhez hasonlóan, Románia nyugati részén, a Partiumban és a Bánságban idén is hat gyülekező helyen történik a kék vércsék monitoringja (itt ragadjuk meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjunk mindazoknak, akik munkánkat segítve részt vettek, vesznek a szinkronszámlálásokban!).

A kék vércse gyülekező-szinkron 2014-es eredményei:

atattablaHU9

diagramm9

szinkron201444_adaiA kék vércse védelmi program egyik  alapját a madarak vonulási útvonalának, stratégiájának és dinamikájának megismerése képezi. Az eddigi adatok alapján valószínűsítjük, hogy a messzi keleten, például Kazahsztánban költő kék vércsék vonuláskor csatlakoznak a kelet-európai állományokhoz és együtt folytatják útjukat Afrika szavannái fele. Ebből a meggondolásból június elején „A kék vércse védelme a Kárpát-medencében (LIFE11/NAT/HU/000926)” projekt keretén belül a Magyar Madártani Egyesület és a „Milvus Csoport” Madártani és Természetvédelmi Egyesület kék vércse védelemmel foglalkozó szakértői meglátogatták a kazah sztyepeken költő kék vércse állományokat, ahol három példányra műholdas jeladót helyeztek fel. Szeptember közepén Adai, a hím madár már Románia területéről küldött jeleket.

IMG_3754Románia keleti részén átvonuló kék vércsék zöme útjuk során átszeli Dobrudzsa területét, ahol éjszakázó helyeken pihennek meg. Mivel ezekre az éjszakázó helyekre különböző költőterületekről érkezhetnek kék vércsék, a két egyesület szakértői szeptember közepén három kék vércsére helyeztek fel műholdas jeladót egy észak-dobrudzsai gyülekező területen. Három napra rá az Ubulnak becézett hím madár illetve a Karma nevű tojó már Bulgária északi részéről küldött jeleket.

Az említett egyedeken kívül további három madárra került jeladó magyarországi költőhelyeken, illetve egy Olaszországban.

vonulas_2014_09_19A műholdas jeladóval ellátott kék vércsék útvonalát a http://satellitetracking.eu/ keresztül lehet követni, remélhetőleg az afrikai telelőterületekig és vissza!

A műholdas jeladók segítségével szélesebb ismeretekre tehetünk szert a nem csak Európában költő kék vércsék vonulási útvonaláról, több információt tudhatunk meg a költő és telelő területeikről illetve az őket veszélyeztető tényezőkről, mindez pedig nélkülözhetetlen a kékvércse-állományok védelméhez.

A cikkben közölt információ felhasználásához szükséges a Milvus Csoport előzetes engedélye (office@milvus.ro).

Szóljon hozzá