Mi történt idén a gólyafészekben

Idén is óriási lelkesedéssel követtétek figyelemmel mindazt, ami a sáromberki gólyafészkekben zajlott. Amíg újra benépesülnek a fészkek és elindítjuk webkameráinkat, nézzük át a 2022-es fontosabb eseményeket.

A sáromberki, elsőként kamerával felszerelt fészket idén április 2-án foglalta el új lakója. Pár napra rá megérkezett a tojó is. A 7720-es számú gyűrűje alapján korát is megállapíthattuk, 3 éves, 2019 június 6-án jelölték fiókaként Marosmagyarón. Időközben ezt a madarat egy másik, gyűrűtlen tojó váltotta. Május 1-én már tojás is volt a fészekben és mikor már azon izgultunk, hogy nem lesz több, május 4-én még egy tojás feltűnt a fészekben, majd még egy, és még egy és így négy tojással lett teljes a fészekalj. Ezekből sajnos csak két fióka kelt ki. A gólya pár biztonságos otthont teremtett a két kicsinek. Míg a tojó a meleg nyári napokon széttárt szárnyakkal tartott árnyékot a fiókáknak, addig a hím a gyakran körözött a fészek felett, hogy a betolakodókat távol tartsa. Június közepén nagy volt az aggodalom egyik gólyafiókáért, amely úgy tűnt, hogy fájlalná lábát. Kollégáink, Borka Leventével, a Vets4Wild állatorvosával közösen ellenőrizték mindkét fióka állapotát. Nagyon alapos kivizsgálás után nem találtak semmi egészségügyi problémát, így a kicsiket visszahelyezték a fészekbe. Augusztus 10-én mindkét fióka elhagyta a fészket, nem sokára rá pedig teljesen kiürült a fészek.

A gólyák iránti nagy érdeklődés ösztönzött bennünket arra, hogy felszereljünk egy második webkamerát a sáromberki gólyafészkek egyikére. Ebben a fészekben, idén, március 26-án érkezett meg az első gólya, majd pár napra rá a párja is csatlakozott hozzá. Áprilisban 5 tojást tojt le a gólya pár, majd május 1-én ki is bújt az első fióka, s őt követte a többi négy. Sajnálatos módon a legkisebb elpusztult, a többi négyet viszont meggyűrűztük. Július 18-án nagy örömmel fogadtátok, hogy az első fióka sikeresen kirepült a fészekből. Nemsokára követték testvérei is, majd augusztus elején a gólya pár is útnak indult Afrika fele.

Köszönjük mindenkinek, aki végig kísérte a gólyacsalád életét és értesített bennünket a fejleményekről. A gólyákat és a nézőket egyaránt szeretettel várjuk vissza 2023 tavaszán!

Szóljon hozzá