A Milvus Csoport 2011-ben töltötte megalakulásának 20. évét

Senki nem gondolta volna 1991 novemberében, amikor 7 lelkes madárbarát összeült Szombath Zoli bácsi konyhájában, hogy az itt megalakított Milvus Csoport 20 évvel később még létezni fog, sőt Románia egyik legjelentősebb és legelismertebb természetvédelmi egyesületévé fejlődik, több száz taggal, sok alkalmazottal és annyi megvalósítással, amit – bár megpróbáltuk – lehetetlen belepréselni ebbe a közleménybe. A Milvus baráti társaságnak indult és a jelenlegi méretei ellenére többé-kevésbé az is maradt, ennek a rendszernek az előnyeivel és hátrányaival együtt. Mondják, emiatt nem leszünk soha igazán „profik”, azaz olyan hidegvérű gépezet, aki a legjobbakat alkalmazza és csak a szakmai szempontok alapján dönt. Sokan szerencsére úgy gondoljuk, hogy az elmúlt 20 év eredményei igazolják ennek a „baráti” rendszernek a létjogosultságát – így nem csak profi, de összetartó is a csapat. Mire is vagyunk büszkék az elmúlt 20 évből? Talán a legkiterjedtebb ismeretekkel rendelkezünk Románia fészkelő, átvonuló és telelő madarairól, ennek érdekében: – gyűrűzőtábort szerveztünk 10 éven át a Görgényi havasokban, 2 éven át a Chituc turzáson, itt 4 új fajt fogva Románia madárfaunájára –6 éven át ragadozómadár-vonulás figyelő tábort szerveztünk a Măcin hegységben, valamint igyekeztünk megismerni a pontos vonulási útvonalakat Dobrudzsában, szerveztünk vonuláskutató tábort a Boszporuszontéli ragadozómadár monitoringot bonyolítunk le – szervezzük (a Román Madártani Egyesülettel közösen) a Mindennapi Madarak Monitoringját valamint a Téli Vízimadarak Számlálását és országos gólyaszámlálást végeztünk (ugyancsak a Román Madártani Egyesülettel közösen) – felmértük több ragadozómadár faj állományát, pl. békászó sas, szirti sas és vándorsólyom (https://milvus.ro/conservation-of-the-golden-eagle-and-peregrine-falcon), kék vércse (https://milvus.ro/RO/the-conservation-of-falco-vespertinus-in-the-pannonian-region-life05-nath000122). Megalakulásunk után 10 évvel úgy döntöttünk, hogy nem csak madarakkal fogunk foglalkozni a továbbiakban. Helyes döntés volt, íme néhány eredmény: – országos szintű rálátásunk van az ürge és a vidra (https://milvus.ro/Mammal_Conservation/steppic-mammal-research-program/souslik-survey#more-305), valamint több kétéltű- és hüllőfaj romániai elterjedésére – foglalkozunk a nagyragadozó emlősök felmérésével és védelmével, különös tekintettel a barnamedvére (https://milvus.ro/RO/brown-bear-conservation-and-research-programme-in-a-model-area-in-romania) Mindezen felmérési eredményekre joggal lehetünk büszkék – de a természetvédelmet nem sokkal vinnék önmagukban előre. Szerencsére volt alkalmunk felhasználni ismereteinket a természetvédelem érdekében. A Natura 2000 hálózat kijelölésében oroszlánrészünk volt és van (http://www.natura2000proposals.ro/), joggal mondhatjuk, hogy a mi kitartó munkánk nélkül sok százezer (valószínűleg néhány millió) hektár védett területtel kevesebb lenne jelenleg Romániában és a munka még nem ért véget. – elindítottuk a villanyoszlopokon levő gólyafészkek állványra helyezését az ország nagy részében, az első on-line webkamerát üzemeltetjük Romániából, mely egy gólyacsalád életét mutatja be (https://milvus.ro/RO/the-2011-events-in-the-stork-nest-with-web-camera/2033) – eredményes természetvédelmi nevelési programunk működik több éve, rengeteg megtartott órával és gyerektáborral (https://milvus.ro/RO/working-groups/environmental-education) – igyekszünk ellátni az őrzőkutya (watchdog) szerepet is és közbelépni, ha jelentős természetkárosítás történik, pl. útépítés szigorúan védett területen keresztül (https://milvus.ro/RO/ngo-revolution) vagy szélerőművek építése olyan helyekre, ahol nagy károkat okozhatnak a madárállományokban – három ragadozómadár faj hosszú távú romániai védelmét szeretnénk elérni az EU által támogatott projektek segítségével (www.pomarina.ro, www.sakerlife2.mme.hu, https://milvus.ro/RO/the-conservation-of-falco-vespertinus-in-the-pannonian-region-life05-nath000122) – madármenhelyet üzemeltetünk immár több mint 10 éve, teljesen a saját költségünkön, lelkes állatorvosok önkéntes segítségével (https://milvus.ro/RO/romana-the-rehabilitation-center) – létrehoztunk egy Milvus ösztöndíjat fiatal természetvédők segítésére (https://milvus.ro/RO/milvus-scholarship-2010/971) – 4 védett terület kezeléséből vesszük ki a részünket (https://milvus.ro/ariiprotejate/) – természetfotó versenyt szervezünk, 2011-ben immár harmadik alkalommal (https://milvus.ro/RO/the-3rd-international-milvus-nature-photography-contest/1430), és a sort még lehetne, és – ígérjük – fogjuk is folytatni. Mindez csakis csapatmunkával lehetséges és itt szeretnénk megköszönni minden tagnak, önkéntesnek, alkalmazottnak, szimpatizánsnak, támogatónak a segítséget. Köszönjük a minket bírálóknak is, általuk leszünk erősebbek. Visszatekintéskor, elemzéskor jövünk rá, hogy az a rengeteg megvalósítás, amit mi eredménynek érzünk-látunk, mind szép és mind igaz, de nem változtatta meg (eléggé) a világot ahhoz, hogy elmondhassuk: feloszolhatunk, mert megszűnt az ok, ami miatt létrejöttünk. Maradunk tehát és reméljük, hogy vár még a Milvus Csoportra sokszor 20 év, és hátha egyszer elmondhatjuk – semmi tennivaló nincs már a természetvédelemben. A 20. születésnapot az egész Milvus Csoport novemberben ünnepelte

Szóljon hozzá