Egy parlagi sas története

Ennek a parlagi sasnak a története és felépülése meghatott minket, és úgy döntöttünk, hogy megosztjuk veletek is. Fontos tudnotok, hogy egy rendkívül ritka madárról van szó, amelynek becsült romániai állománya mindössze 5 párra tehető.

A parlagi sast Arad megyében találták sérülten és január 24-én szállították el a Vets4Wild állatorvosi rendelőbe. A madár állapota nem volt a legjobb. Szárnycsontja törött, aminek gyógyulása bizonytalan.

Két nehéz beavatkozás, megfelelő élelem, a gondozók és orvosok kitartó gondozását követően a madarat a nyárádszentsimoni Sérült Vadállatok Rehabilitációs Központjába szállítottuk, ahol egy nagy röpdében ismét gyakorolhatott szárnyaival.

És képzeljék el! Nagy örömünkre a sas felépülése megfelelőképpen zajlik és reménykedünk, hogy mihamarabb szabadon engedhetjük.

Szeretnénk köszönetet mondani Irinel Oberșannak, a Maros-ártér Natúrpark természetvedelmi őrének, aki megtalálta a madarat, a Vet Point Vest állatorvosának, Sólyom Leventének, aki elsőként megvizsgálta és Marosvásárhelyre szállította, valamint a Vets4Wild állatorvosának, Borka Leventének, aki a sast kezelte és felépülését végigkövette.

Ennek a kiváló példánynak rehabilitációja a szakemberek közös erőfeszítése volt, de nem sikerült volna a szponzorok nélkül, akik támogatták munkánkat, és Nélküled, aki átirányítottad jövedelmadód 3,5%-át. Ha még nem tetted meg, kattints a linkre.

Szóljon hozzá