Barátkeselyűk villámlátogatása Romániában

Juan, befogás előtt
Egy barátkeselyű, miután több helyet is bejárt országunkban, Szeben környékén állt meg pihenni. A hátán műholdas jeladót viselt, amit bolgár ornitológusok tettek rá. Ők évek óta azon fáradoznak, hogy ezt a Romániából is régen eltűnt fajt visszatelepítsék a Balkán félszigetre. Jelenleg csak Görögországban él egy vadon élő kis populációjuk. Egy Milvus csapat a műholdas adó által küldött koordináták alapján megkereste a madarat. Mindenki meglepetésére igen legyengült állapotban találták. A bolgár kollégákkal való egyeztetés után befogták és Marosvásárhelyre szállították. Itt Borka Levente, a Vets4Wild Egyesület állatorvosa perfúzióval segítette a dehidratált madarat.
Juan a Milvus Csoport Rehabilitációs Központjában
A Juan nevet viselő keselyű még közel egy hónapot töltött a Milvus Csoport Rehabilitációs Központ gondozásában, abban a reményben hogy felépülés után szabadon bocsáthatjuk. Néhány nappal Juan befogása után egy másik barátkeselyű, a Kutelka nevű, szintén műholdas adót viselő tojó hasonló körülmények között került a Biológiai Diverzitás Megőrzése Egyesület (ACDB) gondozásába. Befogása után a Focșani közeli Vadállat Rehabilitációs Központba került. Fontos kihangsúlyoznunk, hogy mindkét keselyű befogása a bolgár kollégákkal való előzetes konzultáció alapján történt. Legyengülve és kiéhezve alig lett volna esélyük folytatni útjukat, így túlélésük érdekében ez a megoldás bizonyult a legjobbnak. Több mint három hétnyi gondozás és bőséges táplálás után a Marosvásárhelyen és Focșani-ban tágas röpdékben pihenő madarakat a Green Balkans munkatársai vették át és szállították vissza Bulgáriába. Itt egy ideig megfigyelés alatt maradnak, majd ismét kiengedik őket a szabadba. Szállításukhoz különleges Uniós szállítási engedélyekre volt szükség, amelyek kibocsátása érdekében a Milvus Csoport és Vets4Wild munkatársai jártak el az illetékes hatóságoknál. A két keselyű egy átfogó balkáni visszatelepítési program résztvevője, amelyet jelentős nemzetközi összefogással Bulgáriából irányít a Green Balkans szervezet. Juan keselyű nevét egy spanyol kutatóról kapta, aki a Mallorca szigetén dolgozott a keselyűk visszatelepítésén.

Szóljon hozzá