A klímaváltozás elleni „ecsetelések”

Az elmúlt hónapokban rengeteget “ecseteltünk” gondolatban, számítógépen, vásznakon és persze a Marosvásárhelyi Állatkert falain azért, hogy létrehozzuk azokat a sokatmondó graffitiket, melyek rávilágítanak a klímaváltozás következményeire. De mi is a projekt lényege? Mit üzennek ezek az illusztrációk? Az alábbiakban minden kiderül.

A Milvus Csoport már 2019 óta részt vesz a Game On! – Don’t let climate change end the game című nemzetközi projektben, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a klímaváltozás negatív hatásaira, valamint olyan megoldásokat javasoljon, amelyekkel lassítani tudjuk ezt a folyamatot.

A projekt keretein belül vállaltuk, hogy egy kiállításon belül olyan plusz tartalmat hozunk létre, amely rávilágít az éghajlatváltozás környezetre gyakorolt negatív hatására, elgondolkodtat, és arra ösztönzi az embereket, hogy részt vegyenek a klíma elleni küzdelemben. Szerettünk volna látványosat és maradandót alkotni, így döntöttünk a graffitik mellett. A végső döntés meghozatalánál az is közrejátszott, hogy a digitális téren kívül szerettük volna megszólítani, főként a fiatal generációt, erre pedig az utcaművészetet találtuk a legjobb megoldásnak.

A helyszín kiválasztásánál szem előtt tartottuk azt, hogy az emberek minél szélesebb skálájához jusson el az üzenet, így szlovák partnereinkhez hasonlóan egy állatkertre tettük le a voksunkat. A Marosvásárhelyi Állatkertet nem csupán közelsége miatt választottuk. Azon túl, hogy egy különösen látogatott helyszín, ami széleskörű érdeklődéssel bíró embereket vonz, ez az ország legnagyobb állatkertje.

Az állatkert vezetői örömmel fogadták a kezdeményezést, és nyitottak voltak arra, hogy a környezetvédelemre is nagyobb hangsúlyt fektessenek, ezzel megmutatva a látogatóknak, hogy a természetnek térre van szüksége, hogy el tudja látni funkcióját és nem elég csupán néhány fajt megmenteni az állatkertekben. Ezt követően közösen kerestük meg azokat a helyszíneket, amelyek nem kaptak akkora figyelmet, és amelyeknek fel tudtuk dobni az esztétikáját a graffitikkel.

Így, hogy meg volt a koncepció és a helyszín, kezdődhetett az ötletelés. Mégis milyen képek díszítsék az állatkert falait? A Black Book Creative Group művészeivel rengeteget dolgoztunk az ötleteken, amelyeket nagyon színvonalasan valósítottak meg.

Végül három graffiti készült el:

  • Az első graffiti a majomház falát színesíti. Az illusztráció a klímaváltozásra is igen jellemző “nem beszélünk róla, nem látjuk, nem halljuk” megoldást vonultatja fel a három ismert emoji formájában. Emellett a felcímkézett banánok utalnak arra, hogy a gazdasági és kereskedelmi tevékenységek az esőerdők kizsákmányolásához és pusztulásához vezetnek, ami miatt sok állat elveszíti természetes élőhelyét.
  • A második graffiti az elefánt házban kapott helyet. Itt egy zebrát láthatunk, akinek már csak a szemében tükröződik vissza a természet. Hasonlóan az elefánt is már csak a kiszáradó víz tükrében látja. A zsiráfok pedig már a betonrengetegben sétálnak. Ez szemlélteti, hogy az emberi tevékenység miatt drasztikus időjárási változások léptek fel, melyek szépen lassan eltüntetik a természetes élőhelyeket.
  • A harmadik képnek a medveház mögötti fal ad otthont, ahol az utolsó medve várja, hogy az egyetlen fennmaradt virág nektárjából mézet készítsen neki az utolsó méh. Ez a kép arra hívja fel a figyelmet, hogy a szegényes rovarvilág problémákat okoz a természetes beporzásban, valamint egyre több állat és növény kihalásához vezet.

A graffitiken kívül az állatkert területén elhelyeztünk még 7 színes molinót is, melyek szintén mély üzeneteket hordoznak, például a zsiráf, aki szomorúan nézi, hogy “kifogytak készletből” a fa levelei vagy a méhecske, aki a virágüzletből kellett megvegye a virágokat.

Összességében a végső graffitik a biológusok és a művészek közös ötletelése alapján születtek meg úgy, hogy az üzenet egy “áttetsző burokba” helyezve, finoman van tálalva. Bár a képek színvilága és esztétikája nagyon megkapó, ha az ember jobban megfigyeli őket, és a képek mögé néz, egyből rájön, hogy ezek az illusztrációk mind azt üzenik, hogy: …

… Nekünk kell változni, nem a klímának!

Szóljon hozzá