Natura 2000 fenntartási tervek a kék vércse megfelelő védelmének érdekében!

Post published:november 7, 2016
Post category:Hírek
Post comments:0 Hozzászólás

Három, a Milvus Csoport kezelésében lévő Natura 2000 terület az elsők között büszkélkedhet a Környezetvédelmi Minisztérium által elfogadott kezelési tervvel. A Bihar megyei Álcsi-völgy és Berettyó-ártér, illetve a Kolozs megyei Kenderes Natura 2000 területek (Valea Alceului, Lunca Barcăului, Cânepiști) számára elkészült fenntartási tervek célja elsősorban a biológiai sokféleség megőrzése és a természetvédelmi szempontból szükséges intézkedések megfelelő életbeléptetése. A tervek itt tekinthetők meg (kizárólag román nyelven). A fenntartási tervek egy olyan projekt („Managementul ariilor protejate: ROSPA0067, ROSPA0103, ROSPA0113, ROSPA0126, ROSPA0142, ROSPA0144 și ROSCI0390”) legfontosabb eredményeit képezik, melyet a romániai Környezetvédelmi Operatív Programon (POS Mediu) keresztül az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatott. A figyelmünk elsősorban azokra a Natura 2000-es területekre összpontosult, amelyek fontos élőhelyeket biztosítanak a kék vércsének (Falco vespertinus). Mindazonáltal, a tervek kialakításánál nem csupán a kék vércse, hanem a területeken élő egyéb közösségi jelentőségű madárfajok érdekei is figyelembe lettek véve.

A kék vércse egy veszélyeztetett, védett, vonuló ragadozómadár. Költési ökológiáját többek között két különleges aspektus jellemezi. Először is, sólyomféle lévén, a kék vércse nem készít saját fészket, emiatt a költéshez kénytelen más fajok fészkeit használni. Másodsorban egy kifejezetten társaságkedvelő, telepesen költő fajról van szó. Mivel a vetési varjú (Corvus frugilegus) az alföldi területeink legközönségesebb, telepesen költő madárfaja, a kék vércse romániai költőállománya jórészt vetési varjú kolóniákban költ. Immár tíz éve annak, hogy a vetési varjú a költési időszakban Romániában is védettségnek örvend, azonban a múltszázad végéig a varjút mértéktelenül irtották, így jelentősen lecsökkent az állománya a kék vércse elterjedési területein is. A kék vércse közép-európai költőállománya persze egyéb okoknak betudhatóan is csökkent. Ilyen negatív tényezők például a pusztai facsoportok kivágása, a gyepek beszántása, az intenzív mezőgazdaság térnyerése és a rovar- illetve rágcsálóirtószerek egyre szélesebb körű felhasználása. Ezen felül, a kék vércse már csak azért is sérülékeny faj, mivel hosszú távú vonuló: a telet Afrika déli fertályán tölti, és csak a tavasz közepén érkezik vissza a költőterületre.

A fent említett három fenntartási terv, többedmagukkal, 2013-2016 között lett kidolgozva. A tervek alapját a következő felmérések eredményei biztosították:

Az érintett Natura 2000 területek jelölő élőhelyeinek és fajainak felmérése, feltérképezése és természetvédelmi státuszának megállapítása
Az érintett területek abiotikus tényezőinek felmérése (geológia, geomorfológia, hidrológia, klimatológia és talajtan)
A területeken jelen lévő közösségi jelentőségű madárfajokra leselkedő veszélyeztető tényezők felmérése
A gazdákkal, vadászegyesületekkel, pedagógusokkal, valamint az adminisztratív, civil és privát szektorok helyi képviselőivel való egyeztetések eredményei

A projektről további információk https://milvus.ro/vespertinus találhatóak (kizárólag román nyelven).

Szóljon hozzá Válasz megszakítása

Partifecske (Riparia riparia)

Folyóvizek, nagyobb tavak mentén láthatjuk Európa legkisebb termetű fecskefaját, a partifecskét. Szinte biztos, hogy nem egymagában fogjuk megpillantani, hiszen rendszerint többedmagával, csapatosan jár. Farka enyhén villás. A repülés módja, stílusa alapján is következtethetünk a fajra: kevesebbet siklik, ritkábban változtatja a magasságot, hiányzik belőle a füsti- vagy a molnárfecske kecsessége, légiessége. A füstifecskének röptében is jól kivehető mélyen villás farka, a molnárfecskének pedig fehér hasoldala és faroktöve szembetűnő. Fecsketársaihoz hasonlóan a partifecske ritkán száll földre, de a légtér magasabb régióiba se igen emelkedik. Hangja száraz “csrip”, riasztóhangja “pritt”-nek hallatszik, éneke halk csicsergés. Főleg vizek környékén tartózkodik, a bő táplálékkínálat mellett ugyanis itt talál függőleges, omlásos partfalakat, ahová üreget vájhat. Nem kötődik szorosan a vizek közelségéhez, bárhol megtelepszik ahol fészkelésre alkalmas agyagos-homokos, meredek falat talál. Így gyakoriak a partifecske telepek az agyag- és homokbányák, kubikgödrök oldalában is. Dobrudzsában, Hisztria romvárosának környékén a régészek által hátrahagyott kutatóárkok falát használják előszeretettel otthonteremtésre. Helyenként egészen fura lakást is választhatnak, mint például a betonfalú árkok, patakok vékony vízlevezető csöveit. Ilyen csövek segítségével igyekszenek helyenként megtelepedésre rávenni a partifecskéket. A legmagasabb tengerszint feletti magasságban, 4500 méter körül a Himalájában jegyeztek fel telepet. A telepesen költ. A telepek nagysága változó, általában 50-100 körül van az elfoglalt üregek száma, de nem ritkák a több száz pár által lakot telepek sem. A leghosszabb erdélyi folyón, a Maroson végzett felmérések szerint 18 év leforgása alatt, 650 km-es szakaszon, a fészkek száma 4500 és 11.000 között ingadozott. Gyakori eset, hogy a telepen egyes lyukakat társbérlők foglalnak el: mezei- és házi veréb, gyurgyalag, jégmadár, seregély, stb. Hosszútávú vonuló. Az afrikai telelőterületekről hazai fecskéink közül a legkésőbben, április derekán érkeznek. A hamarabb érkező hímek rendszerint az előző évi telep egyik régi üregét veszik birtokukba. A többiek új üregek ásásába kezdenek, ebben a szakaszban még a tojók segítsége nélkül. A párválasztás ugyanis szorosan összefügg a fészekhely-választással. Lássuk, hogyan mennek végbe ezen “jegyesség” kezdő lépései: ha a hím a munkálatokkal már kb. 25-30 cm mélyre haladt, a kijárathoz ülve várja az arra repülő fecske-menyecskéket. Amint egyikük a közelbe ér, elrugaszkodik a faltól és az üreg szája előtt kört leírva, csicsergésszerű énekkel csalogatja a tojót. Ez utóbbiak persze nem dőlnek be könnyen, több lyukat is szemrevételeznek az egy nyárra szóló nehéz választás előtt. Amennyiben elkötelezik magukat valamelyik üreg-tulajdonos mellett, segítenek neki az építésben. Az újdonsült asszonyság aztán elszántan fenyegetőzik minden esetleges, pártában maradt csábító ellen, sőt olykor még saját férjeurát is kitessékelné az odúból. Azok a hímek, akik sikertelenül próbáltak párt szerezni, új üreg ásásába kezdenek, természetesen a telep más helyén. Innen adódik, hogy egy telep mindig több lyukkal rendelkezik, mint amennyi költőpár fészkel benne. Amint az ifjú pár az üregépítéssel 60-70 cm mélyre halad, egy 10-15 cm-re kiszélesedő végkamrát építenek a leendő fészeknek. A földet lábaik és csőrük segítségével ássák-kaparják és háttal haladva söprik ki. Ebben segítségükre szolgálnak a lábon található, keményebb tollak, az ún. “tollsarkantyú” is. A munkálatok vége fele közeledve a tojó egyre aktívabbá válik, a hím többnyire csak kísérgeti. A szakadatlan nyomonkövetés a tojásrakás előtt 3-5 nappal fokozódik, ebben az időszakban kerül sor a párzásra. A párzást a földön, ágakon vagy esetleg villanydróton ejtik meg. A hím nem távolodik egy méternél messzebbre a tojótól, oka is van rá, hiszen mindig akad egy-egy potyázó vetélytárs a közelben. Ilyenkor már a párok együtt éjszakáznak az új üregben. A 4-6 fehér tojáson többnyire a tojó ül, de a hím is jókora részt vállal a költésből. A tojó hasán kihullanak a tollak, a bőr ráncosodik, vérellátása bővül, ún. kotlófolt alakul ki, valóságos fűtőtestként szolgálva. Az eleinte csupasz, csak néhány pihével borított csöppségek két hét múlva bújnak ki a tojásból. Az apróságok csukott szemmel jönnek világra, élénksárga szegélyű csőrükkel eleséget követelve rögtön tátogatni kezdenek. Az élelmet mindkét szülő hordja: a legyekből, szúnyogokból, levéltetvekből, kérészekből, stb. álló ínyencfalatokat a levegőben fogdossák össze. Táplálékkeresés közben nem távolodnak 1-2 km-nél messzebb a teleptől. Nem is tehetik, hiszen a rohamosan cseperedő fiókák csőrébe állandóan kell tömni a táplálékot. Általában óránként 4-5-ször etetnek. Az új nemzedék 22 nap múlva hagyja el az üreget, de kirepülés után kb. 1 hétig még szüleik etetik őket. A fiókákat az öregek hangjukról ismerik fel. Az önállóvá vált fiatalok ezután elhagyják a telep környékét, a szülők egy része pedig nekikezdhet a második fészekalj lerakásához. Előfordul, hogy a tojó már a fiókanevelés időszakában otthagyja a családot és egy új hímmel összeállva kezd neki a második fészekalj felneveléséhez. Ragadozó madár (kabasólyom, karvaly, héja) közeledtekor a telep szinte minden tagja levegőbe emelkedik, rövid “pritt” hanggal riasztva. A veszély a föld felől is jöhet, menyét, vándorpatkány, kutya, hermelin vagy róka alakjában. Vonulás előtt a partifecskék nagy csapatokba gyülekezve, nádasokban éjszakáznak. Egy költőterület madarai rendszerint a vonulás során is együtt maradnak. Napközben repülnek dél fele, éjszaka pihennek (a rovarevő énekesek jórésze a fecskéktől eltérően éjszaka vonul és nappal pihen-táplálkozik). Az európai költőállomány az afrikai Szahel-övezetben illetve attól délre tölti a telet. A régió csapadékviszonyai döntően befolyásolják az áttelelő fecskék túlélési arányát: egy száraz időszak után csak kis hányaduk tér vissza szülőföldjére. Az elhalálozási arány normális feltételek között is magas, 50-70 % között mozog, valamivel magasabb a fiatalok körében. Gyűrűzött madarak közül a legidősebb 9 éves kort ért meg. Veszélyeztető tényezők, ökológiai szerep A folyószabályozások, az egyre erősödő emberi zavarások több helyen veszélyeztetik a parti fecskék telepeit. Védjük, óvjuk tehát e madarak élőhelyeit, telepeit, hogy még sokáig gyönyörködhessünk bennük! Az európai költőállomány az afrikai Szahel-övezetben illetve attól délre tölti a telet. A régió csapadékviszonyai döntően befolyásolják az áttelelő fecskék túlélési arányát: egy száraz időszak után csak kis hányaduk tér vissza szülőföldjére. Az elhalálozási arány normális feltételek között is magas, 50-70 % között mozog, valamivel magasabb a fiatalok körében. Gyűrűzött madarak közül a legidősebb 9 éves kort ért meg.