Őszi ragadozómadár vonulás kutatás Dobrudzsában – 2010, 2011

Post published:november 23, 2011
Post category:Hírek
Post comments:0 Hozzászólás

[singlepic id=771 w=320 h=240 float=left]A ragadozó madarak vonulásának tanulmányozása a Milvus Csoport egyik legfontosabb tevékenysége. Az elmúlt évek során több tábort szerveztünk a ragadozó madarak vonulási időszakának felderítésére. Ezek közül a 2002-2007 között a Măcin hegységben megszervezett táborok bizonyulnak a legfontosabbnak.

2010-ben újabb célt tűztünk ki, éspedig a ragadozó madarak vonulási útvonalának azonosítását Dobrudzsában. Ezek az új adatok segítenek a már létező, illetve a létesítés előtt álló szélerőmű parkok esetleges negatív hatásainak megértésében.

2010-ben csak Észak-Dobrudzsában sikerült megfigyeléseket végeznünk, a következő 15 megfigyelőponton: Măcin hegység – Pricopan csúcs, Rachelu, Niculițel, Peceneaga, Praporgescu, Consul, Denistepe, Agighiol, Beștepe, Hârșova, Rahmanu, Vasile Alecsandri, Caugagia, Enisala és Allah Bair. A 2010-es megfigyelések szeptember 20. és 30. között történtek.

2011-ben Dobrudzsa déli részén végeztük a megfigyeléseket, amelyek 13 helyszínen egyszerre történtek szeptember 19. és október 1. között: Capidava, Allah Bair, Pantelimon, Dobrudzsai szoros, Gura Dobrogei, Ostrov, Bugeac, Lipnița, Ion Corvin, Șipotele, Negrești, Amzacea és Techirghiol.

A megfigyelési periódust mindkét évben úgy választottuk ki, hogy lefedje ragadozómadár védelmi tevékenységeink egyik kulcsfaja, a békászó sas vonulási időszakának nagy részét.

A megfigyelések minden nap 9 és 18 óra között történtek, minden órában lejegyeztük az időjárási viszonyokat. Ködös vagy esős időben a megfigyeléseket felfüggesztettük.

A ragadozó madarak mellett más nagy testű madarakat is feljegyeztünk, ilyen a fehér gólya (Ciconia ciconia), a fekete gólya (Ciconia nigra), a rózsás gödény (Pelecanus onocrotalus), a borzas gödény (Pelecanus crispus), libák, kormoránok stb.

A táblázatokban felsorolt fajok mellett több, hazánkban ritka fajnak számító madarat is megfigyeltek. Így 2011-ben megfigyeltek két Eleonóra sólymot (Falco eleonorae) Amzacea és Bugeac megfigyelőpontokon, egy halvány sarlósfecskét (Apus pallida) Amzaceán, a hazai faunára újnak számító cankópartfutót (Tryngites subruficollis) Techirghiolon és két havasi lilét (Charadrius morinellus) Gura Dobrogei megfigyelőponton.

A táborok alatt összegyűjtött adatok nagyon fontosak a vonuló ragadozó madarakat illetve a vonulás alatt használt élőhelyeiket érintő védelmi tevékenységeink szempontjából. Meg szeretnénk köszönni a résztvevőknek, akik lehetővé tették a táborok megszervezését:

Aczél-Fridrich Zsuzsanna, Alfano Niccolò, Bărbos Lőrincz, Bartos Beáta, Benkő Zoltán, Berchi Marius, Böndi Erzsébet, Böndi László, Bóné Gábor, Ciulpan Corina, Csiszér Kinga Orsolya, Daróczi J. Szilárd, Dehelean Bogdan, Dehelean Luca, Dósa Attila, Fülöp Attila, Gábos Ede, Gyékény Gertrúd, Hegyeli Zsolt, Ilinoiu Adrian, Incze Anna, Kastal Ágnes, Delille Katrien, Kecskés Attila, Kiss István, Kiss Réka Beáta, Komáromi István Sándor, Kovács István, Latková Hana, Liviu Pârâu, Marta Peris-Cabré, Marton Attila, Máthé Orsolya, Mezey Zsófia, Miholcsa Tamás, Molnar Paul, Nagy András Attila, Nagy Attila, Ölvedi Szilárd Zsolt, Osváth Gergely, Papp Tamás, Pârvulescu Emanuel, Patkó Erika, Péter Zsolt, Sándor K. Attila, Sandu Andreea, Siklódi Attila, Sos Tibor, Sugár Szilárd, Szabó D. Zoltán, Táncos Mihály, Van Des Trate Nicolas, Zeitz Róbert.

Eredmények

1. táblázat: Összes megfigyelt vonuló ragadozómadár Dobrudzsában, 2010-2011

2. táblázat: Összes megfigyelt vonuló madár a különböző megfigyelőpontokon, Dobrudzsa 2010, 2011

3. táblázat: Összes megfigyelt vonuló nem ragadozó faj Dobrudzsában, 2010-2011

Szóljon hozzá Válasz megszakítása

Partifecske (Riparia riparia)

Folyóvizek, nagyobb tavak mentén láthatjuk Európa legkisebb termetű fecskefaját, a partifecskét. Szinte biztos, hogy nem egymagában fogjuk megpillantani, hiszen rendszerint többedmagával, csapatosan jár. Farka enyhén villás. A repülés módja, stílusa alapján is következtethetünk a fajra: kevesebbet siklik, ritkábban változtatja a magasságot, hiányzik belőle a füsti- vagy a molnárfecske kecsessége, légiessége. A füstifecskének röptében is jól kivehető mélyen villás farka, a molnárfecskének pedig fehér hasoldala és faroktöve szembetűnő. Fecsketársaihoz hasonlóan a partifecske ritkán száll földre, de a légtér magasabb régióiba se igen emelkedik. Hangja száraz “csrip”, riasztóhangja “pritt”-nek hallatszik, éneke halk csicsergés. Főleg vizek környékén tartózkodik, a bő táplálékkínálat mellett ugyanis itt talál függőleges, omlásos partfalakat, ahová üreget vájhat. Nem kötődik szorosan a vizek közelségéhez, bárhol megtelepszik ahol fészkelésre alkalmas agyagos-homokos, meredek falat talál. Így gyakoriak a partifecske telepek az agyag- és homokbányák, kubikgödrök oldalában is. Dobrudzsában, Hisztria romvárosának környékén a régészek által hátrahagyott kutatóárkok falát használják előszeretettel otthonteremtésre. Helyenként egészen fura lakást is választhatnak, mint például a betonfalú árkok, patakok vékony vízlevezető csöveit. Ilyen csövek segítségével igyekszenek helyenként megtelepedésre rávenni a partifecskéket. A legmagasabb tengerszint feletti magasságban, 4500 méter körül a Himalájában jegyeztek fel telepet. A telepesen költ. A telepek nagysága változó, általában 50-100 körül van az elfoglalt üregek száma, de nem ritkák a több száz pár által lakot telepek sem. A leghosszabb erdélyi folyón, a Maroson végzett felmérések szerint 18 év leforgása alatt, 650 km-es szakaszon, a fészkek száma 4500 és 11.000 között ingadozott. Gyakori eset, hogy a telepen egyes lyukakat társbérlők foglalnak el: mezei- és házi veréb, gyurgyalag, jégmadár, seregély, stb. Hosszútávú vonuló. Az afrikai telelőterületekről hazai fecskéink közül a legkésőbben, április derekán érkeznek. A hamarabb érkező hímek rendszerint az előző évi telep egyik régi üregét veszik birtokukba. A többiek új üregek ásásába kezdenek, ebben a szakaszban még a tojók segítsége nélkül. A párválasztás ugyanis szorosan összefügg a fészekhely-választással. Lássuk, hogyan mennek végbe ezen “jegyesség” kezdő lépései: ha a hím a munkálatokkal már kb. 25-30 cm mélyre haladt, a kijárathoz ülve várja az arra repülő fecske-menyecskéket. Amint egyikük a közelbe ér, elrugaszkodik a faltól és az üreg szája előtt kört leírva, csicsergésszerű énekkel csalogatja a tojót. Ez utóbbiak persze nem dőlnek be könnyen, több lyukat is szemrevételeznek az egy nyárra szóló nehéz választás előtt. Amennyiben elkötelezik magukat valamelyik üreg-tulajdonos mellett, segítenek neki az építésben. Az újdonsült asszonyság aztán elszántan fenyegetőzik minden esetleges, pártában maradt csábító ellen, sőt olykor még saját férjeurát is kitessékelné az odúból. Azok a hímek, akik sikertelenül próbáltak párt szerezni, új üreg ásásába kezdenek, természetesen a telep más helyén. Innen adódik, hogy egy telep mindig több lyukkal rendelkezik, mint amennyi költőpár fészkel benne. Amint az ifjú pár az üregépítéssel 60-70 cm mélyre halad, egy 10-15 cm-re kiszélesedő végkamrát építenek a leendő fészeknek. A földet lábaik és csőrük segítségével ássák-kaparják és háttal haladva söprik ki. Ebben segítségükre szolgálnak a lábon található, keményebb tollak, az ún. “tollsarkantyú” is. A munkálatok vége fele közeledve a tojó egyre aktívabbá válik, a hím többnyire csak kísérgeti. A szakadatlan nyomonkövetés a tojásrakás előtt 3-5 nappal fokozódik, ebben az időszakban kerül sor a párzásra. A párzást a földön, ágakon vagy esetleg villanydróton ejtik meg. A hím nem távolodik egy méternél messzebbre a tojótól, oka is van rá, hiszen mindig akad egy-egy potyázó vetélytárs a közelben. Ilyenkor már a párok együtt éjszakáznak az új üregben. A 4-6 fehér tojáson többnyire a tojó ül, de a hím is jókora részt vállal a költésből. A tojó hasán kihullanak a tollak, a bőr ráncosodik, vérellátása bővül, ún. kotlófolt alakul ki, valóságos fűtőtestként szolgálva. Az eleinte csupasz, csak néhány pihével borított csöppségek két hét múlva bújnak ki a tojásból. Az apróságok csukott szemmel jönnek világra, élénksárga szegélyű csőrükkel eleséget követelve rögtön tátogatni kezdenek. Az élelmet mindkét szülő hordja: a legyekből, szúnyogokból, levéltetvekből, kérészekből, stb. álló ínyencfalatokat a levegőben fogdossák össze. Táplálékkeresés közben nem távolodnak 1-2 km-nél messzebb a teleptől. Nem is tehetik, hiszen a rohamosan cseperedő fiókák csőrébe állandóan kell tömni a táplálékot. Általában óránként 4-5-ször etetnek. Az új nemzedék 22 nap múlva hagyja el az üreget, de kirepülés után kb. 1 hétig még szüleik etetik őket. A fiókákat az öregek hangjukról ismerik fel. Az önállóvá vált fiatalok ezután elhagyják a telep környékét, a szülők egy része pedig nekikezdhet a második fészekalj lerakásához. Előfordul, hogy a tojó már a fiókanevelés időszakában otthagyja a családot és egy új hímmel összeállva kezd neki a második fészekalj felneveléséhez. Ragadozó madár (kabasólyom, karvaly, héja) közeledtekor a telep szinte minden tagja levegőbe emelkedik, rövid “pritt” hanggal riasztva. A veszély a föld felől is jöhet, menyét, vándorpatkány, kutya, hermelin vagy róka alakjában. Vonulás előtt a partifecskék nagy csapatokba gyülekezve, nádasokban éjszakáznak. Egy költőterület madarai rendszerint a vonulás során is együtt maradnak. Napközben repülnek dél fele, éjszaka pihennek (a rovarevő énekesek jórésze a fecskéktől eltérően éjszaka vonul és nappal pihen-táplálkozik). Az európai költőállomány az afrikai Szahel-övezetben illetve attól délre tölti a telet. A régió csapadékviszonyai döntően befolyásolják az áttelelő fecskék túlélési arányát: egy száraz időszak után csak kis hányaduk tér vissza szülőföldjére. Az elhalálozási arány normális feltételek között is magas, 50-70 % között mozog, valamivel magasabb a fiatalok körében. Gyűrűzött madarak közül a legidősebb 9 éves kort ért meg. Veszélyeztető tényezők, ökológiai szerep A folyószabályozások, az egyre erősödő emberi zavarások több helyen veszélyeztetik a parti fecskék telepeit. Védjük, óvjuk tehát e madarak élőhelyeit, telepeit, hogy még sokáig gyönyörködhessünk bennük! Az európai költőállomány az afrikai Szahel-övezetben illetve attól délre tölti a telet. A régió csapadékviszonyai döntően befolyásolják az áttelelő fecskék túlélési arányát: egy száraz időszak után csak kis hányaduk tér vissza szülőföldjére. Az elhalálozási arány normális feltételek között is magas, 50-70 % között mozog, valamivel magasabb a fiatalok körében. Gyűrűzött madarak közül a legidősebb 9 éves kort ért meg.