Őszi ragadozómadár-vonulás Dobrudzsában

[singlepic id=770 w=320 h=240 float=left] A ragadozómadár-vonulás kutatása mindig is a Milvus Csoport meghatározó tevékenységei közé tartozott. Az elmúlt évek során többször is szerveztünk olyan kutató-táborokat, amelyeknek az elsődleges célja a különböző ragadozómadár-fajok fő vonulási periódusainak beazonosítása volt. Talán a legrelevánsabb ilyen programunk a Măcin-hegységben 2002 illetve 2007 között, évente megrendezett vonuláskutatási tábor volt (link). A tavalyi év folyamán egy újabb fejezethez érkeztünk. Ezúttal a ragadozómadarak vonulási útjait szerettük volna felderíteni Dobrudzsában azért, hogy megállapíthassuk, a tervezett illetve már megépült szélerőmű-parkok milyen hatással lehetnek a ragadozómadarak vonulására.

Tavaly csupán Dobrudzsa északi részét sikerült lefednünk, idén a térség déli tájékára esett sor. Ezúttal 13 pontban végzünk szinkronmegfigyeléseket, a kutatás időszaka pedig ismét úgy lett kiválasztva, hogy lehetőleg egybeessen az egyik célfajunk, a békászó sas fő vonulási periódusával.

[youtube]http://youtu.be/o8izzpOLfb8[/youtube]

Előzetes adatok: [nggallery id=46]

Szóljon hozzá