Bejárt utak és új tervek: az Európai Madárszámlálási Tanács Kolozsváron

3 photoshopIdén, szeptember közepén az Európai Madárszámlálási Tanács (EBCC) Kolozsváron tartotta meg XIX. konferenciáját. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem, a Román Madártani Egyesület (BirdLife Románia) és a Milvus Csoport együttes erővel szervezte meg a konferenciát, amelyen európai és más kontinensekről érkező madármonitoringgal, -kutatással és természetvédelemmel foglalkozó kutatók vettek részt. A szakemberek előadásai különböző témákat öleltek fel: a madármonitoringban használt korszerű technológiáktól és módszerektől a madárpopulációkban bekövetkező változások okainak megbeszélésén keresztül, a madárpopulációk demográfiájáig illetve a jelenlegi madárvédelmi programok hatékonyságáig.

bird_numbers_logo_001960 óta háromévente megszervezik meg ezt a találkozót, viszont ez az első alkalom, hogy Romániában vagy egyáltalán Délkelet-Európában szervezik meg ezt a konferenciát. Ez az időzítés nagyon jelentős. 15 évvel ezelőtt a madármonitoring Romániában gyakorlatilag ismeretlen volt és a felmérések mindössze egy-egy fajra koncentrálódtak az ország kisebb részeiben. Ez a gazdag, de gyakran sérülékeny biodiverzitással rendelkező ország hatalmas hiánnyal küzdött a biodiverzitás kutatásának területén. Annak ellenére, hogy a több évszázados tájhasználat eredményeként sok lakos jó gyakorlati és kulturális ismerettel rendelkezett a madárvilágról, nagyon csekély volt a fajok illetve populációik, elterjedésük, demográfiájuk tudományosan megalapozott ismerete. Csak akkor figyeltünk fel egy-egy fajra, ha kihalt vagy a kipusztulás szélére került. Sajnos olykor még akkor sem: kevesen tudnak még a mai napig arról, hogy a XX. században 4 keselyű faj pusztult ki Romániából. Jelenleg a túzok utolsó romániai állománya folyamatos veszélyeztetettségnek van kitéve a helyi hatóságok befektetési tervei miatt.

1 photoshop2000 után a helyzet némileg változott, amint különböző természetvédelmi csoportok elkezdték egyes fajok felmérését, monitorozását. 2005-2006 során végbement az első tudományosan megalapozott országos felmérés, a széles elterjedésű békászó sasé. Sajnos csak Románia EU-hoz való csatlakozása után indultak el a komolyabb természetvédelmi tevékenységek. A Madárvédelmi Irányelv elfogadása után Románia rögtön a mélyvízbe került a Natura 2000-es területek kijelölésével, így cselekednünk kellett. A kijelölések keretén belül nagy munkára volt szükség, mivel sok faj populációit kellett feltérképezni úgy országos szinten, mint a különböző kijelölendő védett területeken. Mindezt idő és pénz szűkében, és a szakmailag képzett emberek hiányával, ami csak nehezítette a munkát. Ezzel az ösztönzéssel azonban Románia az addigi legnagyobb lépését tette meg az ország területén élő madárfajok védelme érdekében.

Mindössze 10 év alatt hatalmasat változott a madárpopulációkról alkotott tudásunk. Az EU-ba való belépéssel elindított feladat csak nőtt és nőtt, főként a Natura 2000-es területek kezelési terveinek kidolgozásával, amelyekhez sok Natura 2000-es területen kellett felméréseket végezni – ezek legtöbbje ma is folytatódik.

Természetesen még nagyon sok tennivaló van hátra. Mivel a természetet folyamatos veszélyek érik – pl. intenzív mezőgazdaság, éghajlatváltozás és az infrastruktúra ellenőrizetlen fejlesztése – egyre nagyobb szükség van a fajok hatékonyabb monitorozására. Még sok munka van hátra és még nagyon sokat kell tanulnunk a természetről.

A konferencia célja is hasonló volt: szaktudás- és információcsere Európa-szinten illetve a tapasztaltabb országok tudásának átadása olyan országoknak, amelyek még gyerekcipőben járnak a madárfajok monitorozásában. A romániai résztvevők nagyon sokat tanultak a konferencia alatt és reméljük, hogy más országok résztvevői is tanultak tőlünk.

Szóljon hozzá