2012. február 4-i madárgyűrűzés: egy nagy siker!

2012. február 4-én a Milvus Csoport Környezeti Nevelés Munkacsoportja madárgyűrűző programot szervezett a Marosvásárhelyi Állatkertben. Az állatkertben található madáretető mellé két hálót helyeztek ki, aminek segítségével 65 madarat sikerült meggyűrűzni. A madarak gyűrűzését a látogatók közelről megfigyelhették, a gyerekek pedig el is engedhettek egy-egy madarat. A meggyűrűzött madarak: széncinege, kék cinege, barátcinege, csuszka, erdei pinty, mezei veréb, citromsármány voltak. Ezenkívül a Csoport által biztosított távcsövek és spektívek segítségével az etető körül repülő madarakat is meg lehetett figyelni. A rendezvénynek több mint 100 résztvevője volt, köztük gyerekek és felnőttek, több újságtól és televíziótól is eljöttek. Az érdeklődők téli madáretetésről szóló szórólapot kaphattak, amiből megtudhatják miért fontos télen a madarakat etetni és hogyan lehet őket segíteni a hideg téli időszakban.  

Szóljon hozzá