Miért gyilkoljuk továbbra is a kígyókat?

Post published:augusztus 13, 2021
Post category:Hírek / Hírek
Post comments:0 Hozzászólás

**Nagyvárad, június 15, sétány Sebes Körös jobb partján**:
Egy kockás sikló (*Natrix tesselata*) fekszik holtan a sétányon, nemrégiben ölhették meg. Körülötte tucatnyi ember, horgászok és társaik.

Ez csak két eset amit kevesebb mint egy hónap leforgása alatt jegyeztünk fel Nagyvárad környékén. Sajnos nem elszigetelt esetek, hanem egy általánosan tapasztalt jelenség részei. Ezt igazolják a herpetológusok (kétéltűek és hüllők tanulmányozásával foglakozó szakemberek) megfigyelései is. Az őket tömörítő Herping Romania csoport tele van hasonló, az egész ország területéről érkező beszámolókkal.

Egy gyönyörű homoki vipera (*Vipera ammodytes*), erdőtelepítést végző munkások végeztek vele / 2019 július 8, a Hunyad megyei Csolnakos közelében

Sos Tibor, a Milvus Csoport herpetológus szakértője szerint évente több ezer kígyót pusztítanak el Romániában. A kígyókhoz hasonló lábatlan gyík is járulékos veszteségként számolható az áldozatokhoz. Ha pedig hozzáadjuk az országutakon elgázolt kígyók számát, akkor a szám több tízezerre emelkedik.

Kékpettyes lábatlangyík (*Anguis colchica*)| © Tibor Sos

Elütött erdei sikló (*Zamenis longissimus*) | © Tibor Sos

A kígyók fontos elemei a szárazföldi és vízi ökoszisztémáknak. Rágcsálókat, kétéltűeket fogyasztanak, őket pedig más fajok, főleg madarak (gólyák, gémek, kócsagok, sasok, baglyok) eszik meg.

Tudtad-e?

• A kígyóknak nincs füle és nem hallanak. Cserébe jól érzékelik a mozgó állatok által keltett rezgéseket
• A szagokat nyelvük segítségével fogják be. Mivel nyelvük villás, két irányból is érzékelthetik a szag ingereket
• A három vipera faj (keresztes, homoki, sztyeppi) kivételével a többi romániai fajnak nincs mérge
• A viperák csak akkor támadnak ha ingerlik őket vagy sarokba vannak szorítva. Védekeznek, az esetek többségében az emberi viselkedése váltja ki ezt a lépést
• A hazai viperák marása csak ritkán okozott halált, mérgük főleg allergiás vagy társbetegségek jelenlétében veszélyes. A halálesetek nagyon, nagyon ritkák Még a kutyák nagy része is túléli a viperatámadást.

Ofiodiofóbia

Ofiofóbiának hívják kígyóktól való félelmet, iszonyt. Egy nemzetközi neuróbiológus kutatócsoport vizsgálatai alapján kiderült, hogy a kígyók jelentette veszély befolyásolta a főemlősök és az ember agyának evolúcióját. A kígyók azonban már régen nem képviselik azt a fenyegetést, mint évezredekkel ezelőtt.

Az iszony legyőzhető neveléssel és gyakorlással. Ha többet tudunk a kígyókról, talán feloldhatjuk a népi hiedelem és vallás által is felerősített ellenszenvet.

Mit tegyünk ha kígyóval találkozunk?

Őrizzük meg nyugalmunkat és ne zavarjuk. Ha így teszünk, csendben figyelhetjük viselkedését.
Ha kíváncsiak vagyunk a fajra, fotózzuk le (közelítsünk rá 2-3 méter távolságból, ez már elegendő a határozáshoz) és postázzuk a fotót a Herping Romania csoportba. Gyorsan választ kaphatunk a szakértőktől.
Lépjünk pár lépést hátra és hagyjuk útjára menni a kígyót.

A törvényi háttér

A kígyók védett állatok, az európai (Élőhelyvédelmi Irányelv) és a romániai (57/2007-es Kormányhatározat és a 49/2011-es Törvény) törvénykezés értelmében. Az említett jogi dokumentumok mellékletében felsorolt fajok begyűjtése, elpusztítása 3 hónaptól 1 évig terjedő szabadságvesztéssel vagy 3000-60000 lejes bírsággal büntethető.

Más országokban a büntetés még szigorúbb lehet. Például ez év februártól Franciaországban a kígyók kínzása vagy megölése akár 3 év börtönnel vagy 150000 euró bírsággal sújtható.

A romániai, kígyóknak alkalmas élőhelyek a világ több országához hasonlóan leromlottak, feldarabolódtak vagy megszűntek. Az emberi települések terjedésével elkerülhetetlen a kígyókkal való időszakos találkozás háztáji környezetben. Ezek a fajok rendszerint ártalmatlanok és ráadásul segítenek kordában tartani a túlszaporodott rágcsáló állományokat. Ha pedig kint a természetben futunk össze viperákkal, jusson eszünkbe hogy védett állatok és morális kötelezettségünk ezt érvényben tartani.

Vipera fajok és alfajok elterjedése Romániában
Adatok forrása: OpenHerpMaps 2020

Utóirat: köszönjük mindenkinek, aki segített a kígyók pozitív szerepének népszerűsítésében, és akik hisznek az ember-kígyó békésebb együttélésben.

Szöveg: Laura Turdean

Szakértő: Tibor Sos

Nagyvárad, 2021. július 20.

Szóljon hozzá Válasz megszakítása

Partifecske (Riparia riparia)

Folyóvizek, nagyobb tavak mentén láthatjuk Európa legkisebb termetű fecskefaját, a partifecskét. Szinte biztos, hogy nem egymagában fogjuk megpillantani, hiszen rendszerint többedmagával, csapatosan jár. Farka enyhén villás. A repülés módja, stílusa alapján is következtethetünk a fajra: kevesebbet siklik, ritkábban változtatja a magasságot, hiányzik belőle a füsti- vagy a molnárfecske kecsessége, légiessége. A füstifecskének röptében is jól kivehető mélyen villás farka, a molnárfecskének pedig fehér hasoldala és faroktöve szembetűnő. Fecsketársaihoz hasonlóan a partifecske ritkán száll földre, de a légtér magasabb régióiba se igen emelkedik. Hangja száraz “csrip”, riasztóhangja “pritt”-nek hallatszik, éneke halk csicsergés. Főleg vizek környékén tartózkodik, a bő táplálékkínálat mellett ugyanis itt talál függőleges, omlásos partfalakat, ahová üreget vájhat. Nem kötődik szorosan a vizek közelségéhez, bárhol megtelepszik ahol fészkelésre alkalmas agyagos-homokos, meredek falat talál. Így gyakoriak a partifecske telepek az agyag- és homokbányák, kubikgödrök oldalában is. Dobrudzsában, Hisztria romvárosának környékén a régészek által hátrahagyott kutatóárkok falát használják előszeretettel otthonteremtésre. Helyenként egészen fura lakást is választhatnak, mint például a betonfalú árkok, patakok vékony vízlevezető csöveit. Ilyen csövek segítségével igyekszenek helyenként megtelepedésre rávenni a partifecskéket. A legmagasabb tengerszint feletti magasságban, 4500 méter körül a Himalájában jegyeztek fel telepet. A telepesen költ. A telepek nagysága változó, általában 50-100 körül van az elfoglalt üregek száma, de nem ritkák a több száz pár által lakot telepek sem. A leghosszabb erdélyi folyón, a Maroson végzett felmérések szerint 18 év leforgása alatt, 650 km-es szakaszon, a fészkek száma 4500 és 11.000 között ingadozott. Gyakori eset, hogy a telepen egyes lyukakat társbérlők foglalnak el: mezei- és házi veréb, gyurgyalag, jégmadár, seregély, stb. Hosszútávú vonuló. Az afrikai telelőterületekről hazai fecskéink közül a legkésőbben, április derekán érkeznek. A hamarabb érkező hímek rendszerint az előző évi telep egyik régi üregét veszik birtokukba. A többiek új üregek ásásába kezdenek, ebben a szakaszban még a tojók segítsége nélkül. A párválasztás ugyanis szorosan összefügg a fészekhely-választással. Lássuk, hogyan mennek végbe ezen “jegyesség” kezdő lépései: ha a hím a munkálatokkal már kb. 25-30 cm mélyre haladt, a kijárathoz ülve várja az arra repülő fecske-menyecskéket. Amint egyikük a közelbe ér, elrugaszkodik a faltól és az üreg szája előtt kört leírva, csicsergésszerű énekkel csalogatja a tojót. Ez utóbbiak persze nem dőlnek be könnyen, több lyukat is szemrevételeznek az egy nyárra szóló nehéz választás előtt. Amennyiben elkötelezik magukat valamelyik üreg-tulajdonos mellett, segítenek neki az építésben. Az újdonsült asszonyság aztán elszántan fenyegetőzik minden esetleges, pártában maradt csábító ellen, sőt olykor még saját férjeurát is kitessékelné az odúból. Azok a hímek, akik sikertelenül próbáltak párt szerezni, új üreg ásásába kezdenek, természetesen a telep más helyén. Innen adódik, hogy egy telep mindig több lyukkal rendelkezik, mint amennyi költőpár fészkel benne. Amint az ifjú pár az üregépítéssel 60-70 cm mélyre halad, egy 10-15 cm-re kiszélesedő végkamrát építenek a leendő fészeknek. A földet lábaik és csőrük segítségével ássák-kaparják és háttal haladva söprik ki. Ebben segítségükre szolgálnak a lábon található, keményebb tollak, az ún. “tollsarkantyú” is. A munkálatok vége fele közeledve a tojó egyre aktívabbá válik, a hím többnyire csak kísérgeti. A szakadatlan nyomonkövetés a tojásrakás előtt 3-5 nappal fokozódik, ebben az időszakban kerül sor a párzásra. A párzást a földön, ágakon vagy esetleg villanydróton ejtik meg. A hím nem távolodik egy méternél messzebbre a tojótól, oka is van rá, hiszen mindig akad egy-egy potyázó vetélytárs a közelben. Ilyenkor már a párok együtt éjszakáznak az új üregben. A 4-6 fehér tojáson többnyire a tojó ül, de a hím is jókora részt vállal a költésből. A tojó hasán kihullanak a tollak, a bőr ráncosodik, vérellátása bővül, ún. kotlófolt alakul ki, valóságos fűtőtestként szolgálva. Az eleinte csupasz, csak néhány pihével borított csöppségek két hét múlva bújnak ki a tojásból. Az apróságok csukott szemmel jönnek világra, élénksárga szegélyű csőrükkel eleséget követelve rögtön tátogatni kezdenek. Az élelmet mindkét szülő hordja: a legyekből, szúnyogokból, levéltetvekből, kérészekből, stb. álló ínyencfalatokat a levegőben fogdossák össze. Táplálékkeresés közben nem távolodnak 1-2 km-nél messzebb a teleptől. Nem is tehetik, hiszen a rohamosan cseperedő fiókák csőrébe állandóan kell tömni a táplálékot. Általában óránként 4-5-ször etetnek. Az új nemzedék 22 nap múlva hagyja el az üreget, de kirepülés után kb. 1 hétig még szüleik etetik őket. A fiókákat az öregek hangjukról ismerik fel. Az önállóvá vált fiatalok ezután elhagyják a telep környékét, a szülők egy része pedig nekikezdhet a második fészekalj lerakásához. Előfordul, hogy a tojó már a fiókanevelés időszakában otthagyja a családot és egy új hímmel összeállva kezd neki a második fészekalj felneveléséhez. Ragadozó madár (kabasólyom, karvaly, héja) közeledtekor a telep szinte minden tagja levegőbe emelkedik, rövid “pritt” hanggal riasztva. A veszély a föld felől is jöhet, menyét, vándorpatkány, kutya, hermelin vagy róka alakjában. Vonulás előtt a partifecskék nagy csapatokba gyülekezve, nádasokban éjszakáznak. Egy költőterület madarai rendszerint a vonulás során is együtt maradnak. Napközben repülnek dél fele, éjszaka pihennek (a rovarevő énekesek jórésze a fecskéktől eltérően éjszaka vonul és nappal pihen-táplálkozik). Az európai költőállomány az afrikai Szahel-övezetben illetve attól délre tölti a telet. A régió csapadékviszonyai döntően befolyásolják az áttelelő fecskék túlélési arányát: egy száraz időszak után csak kis hányaduk tér vissza szülőföldjére. Az elhalálozási arány normális feltételek között is magas, 50-70 % között mozog, valamivel magasabb a fiatalok körében. Gyűrűzött madarak közül a legidősebb 9 éves kort ért meg. Veszélyeztető tényezők, ökológiai szerep A folyószabályozások, az egyre erősödő emberi zavarások több helyen veszélyeztetik a parti fecskék telepeit. Védjük, óvjuk tehát e madarak élőhelyeit, telepeit, hogy még sokáig gyönyörködhessünk bennük! Az európai költőállomány az afrikai Szahel-övezetben illetve attól délre tölti a telet. A régió csapadékviszonyai döntően befolyásolják az áttelelő fecskék túlélési arányát: egy száraz időszak után csak kis hányaduk tér vissza szülőföldjére. Az elhalálozási arány normális feltételek között is magas, 50-70 % között mozog, valamivel magasabb a fiatalok körében. Gyűrűzött madarak közül a legidősebb 9 éves kort ért meg.