Képes évente kétszer is lerepülni 7000 kilométert: egyszer ősszel, amikor Európát elhagyva az afrikai telelőterületeire tart, és egyszer ellenkező irányban, vissza a költőhelyekre. Alig egy nap alatt átszeli a Földközi-tengert, két nap alatt a Kárpátokat, és kevesebb, mint három nap alatt a Szaharát. Egy tojó átlagosan csupán 165 grammot nyom, egy hím pedig még ennél is kevesebbet, 142-őt.

Ő a kék vércse.

Carl von Linné, a tudományos rendszertan atyja, 1766-ban írta le a kék vércsét (Falco vespertinus), mint fajt. A latin vespertinus szó után nevezte el, ami esti vércsére utal (este = vesper). Ez az elnevezés egyébként utalás a vecsernyére is, ami a katolikus papi zsolozsmák esti imádságát alkotó része, amikoris hálát mondanak az épp elmúlt napért. A kék vércsék esetében ez a rítus rendkívül szembeszökő nyárutón-őszelőn, azaz az őszi vonulást megelőző időszakban.
Erre a fajra ugyanis többek között az a jellemző, hogy ősszel egyes éjszakázóhelyeken nagy csapatokban gyülekezik. Ennek a periódusnak egyébként kiemelt fontossága van a kék vércsék útja során, valahogy úgy kell elképzelnünk, mint a középkori kereskedelmi utak mentén álló fogadókat, ahova a fáradt utazók pihenni és falatozni tértek be.

Fontos, hogy biztosítsuk ezeknek a gyülekezőhelyeknek a zavartalanságát, ugyanis a kék vércsék ebben a periódusban kell olyan kondícióba kerüljenek, hogy sikeresen vegyék az őszi vonulás akadályait. Amennyiben a körülmények nem megfelelőek, például az éjszakázóhelyek különböző zavarásnak vannak kitéve, nő a madarak stressz szintje és ez a fizikai állapotukra is kihatással van. Ez utóbbi pedig azt eredményezheti, hogy kevesebb vércse éli túl az őszi vonulás viszontagságait, így kevesebb tér vissza hozzánk, ami pedig negatívan befolyásolja a költőállomány nagyságát.
A Temes megyei Varjas (Variaș) település ad otthont az egyetlen olyan, általunk ismert, illetve monitorozott kék vércse gyülekezőhelynek Románia nyugati határvidékén, ami nem élvezi az Európai Unió Natura 2000 hálózatának védelmét. Ez sajnos közrejátszott abban, hogy nem sikerült megmentenünk a vércséknek helyt adó fákat. 2015-ben ugyanis, ezen a gyülekezőhelyen 66 nyárfát kivágatott a Temes megyei úthatóság, és csupán hetet hagytak meg. Ennek tudható be, hogy 2015 őszén a kék vércsék már nem tértek ide vissza (lásd az alábbi grafikont), és azóta a település szélén álló fákon éjszakáznak, néhány kilométerre az eredeti helyszíntől. Ez az új gyülekezőhely azonban sokkal zavartabb, ugyanis a fák közvetlenül a faluszéli gazdasági épületek mellett vannak, és ennek nyomán a gyülekező vércsék száma drasztikusan leesett.

Az idei nyár végét a csapadék teljes hiánya jellemezte, és a meleg, száraz időjárásnak köszönhetően egyes rovarfajok rajzása időben elhúzódott, a kék vércsék nagy örömére, hiszen számukra ez kiváló táplálékforrás. A Bihar megyei Mácsapusztán (Livada de Bihor) például, szeptember 19.-én mintegy 160 példányt számoltunk, ami abszolút rekordnak számít, hiszen még soha nem észleltünk itt ennyi madarat az őszi gyülekezők időszakában. Az alábbi grafikon is jól szemlélteti, hogy 2018 ősze kimagasló volt Mácsapusztán ebből a szempontból. Ugyan a gyülekezőszezon végén látott csapatok nagysága már inkább csak átlagosnak mondható, mindenképpen említésre méltó az, hogy október 7.-én még tíz példányt láttunk itt, pedig a korábbi évek során még soha nem láttunk ilyen későn kék vércséket ezen az élőhelyen. Biztosan tudjuk, egyedi jelölőgyűrűjük alapján, hogy ebből a tíz vércséből legalább két példány helyi madár volt, egy idei jelölésű fiatal, valamint egy tavaly gyűrűzött, másodéves tojó. Az utóbbi 12 év során (2007-2018), azaz amióta színes gyűrűket helyezünk a kék vércsékre, csak egyetlenegy gyűrűs madarat láttunk viszont októberben, holott mindezidáig összesen 349 megfigyeléssel rendelkezünk.

Mácsapuszta: az őszi gyülekezés időszakában megfigyelt kék vércsék száma 2009-2018 közöttA mellékelt ábra alapján megállapítható, hogy szeptember 20. után a megfigyelt vércsék száma úgy nálunk, mint Magyarországon, illetve a teljes Kárpát-medencében hirtelen lecsökkent. Ennek a szignifikáns csökkenésnek a hátterében egy markáns hidegfront állt, amelyik szeptember 23-24 között kitartó esőzést hozott térségünkbe, mint az megfigyelhető az alábbi animációban. A vörös színű kör jelzi elnagyoltan azt a térséget, amelyikre jellemző a kék vércse gyülekezők kialakulása, a térkép fedvény pedig a szeptember 20-25 közötti periódus napi csapadékmennyiségét mutatja be. Ez a barátságtalan időjárás minden bizonnyal sok vércsét ösztökélt arra, hogy elhagyják Közép Európát, és déli, illetve dél-keleti irányban megkezdjék őszi vonulásukat.

Kárpát-medence: az őszi gyülekezők alkalmával megfigyelt kék vércsék száma 2018-ban (bal), hidegfront szeptember 20-25 között (jobb)

Az utóbbi években műholdas jeladókkal felszerelt kék vércséknek köszönhetően sok értékes információhoz jutottunk arra vonatkozóan, hogy mennyi idő alatt mekkora távolságokat tesznek meg ezek a madarak őszi vándorútjuk során. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, valamint a Milvus Csoport szakemberei mindezidáig 29 kék vércsére szereltek jeladót, azonban napjainkban már csak egyetlen egy madár, Ringló adója működik, aki épp Angolában telel.
Az idei, kék vércse gyülekezőhelyeken végzett szinkronszámlálások alapján azt tudjuk mondani, hogy a korábbi években kapott eredményekhez képest a Kárpát-medencén ezen az őszön átvonuló kékvércse-állomány nagyságrendileg átlagos volt. A teljes kárpát-medencei adatsort a magyarországi kollégák által összeállított ábra szemlélteti.