Éljen Sir David!

Egyik kék vércsénk mostantól fogva az ismert és elismert televíziós személyiség, David Attenborough nevét fogja viselni. Hogy milyen meggondolásból? Egyrészt mi is, a Milvus Csoportnál, szeretnénk valamilyen módon kifejezni elismerésünket mindazért, amit a jeles úriember elért és tett hosszú élete, karrierje során. Ugyanakkor tiszteletet érdemel ez a bizonyos kék vércse is, hiszen igazi matuzsálem. Már több mint 12 éves, és tíz évvel ezelőtt gyűrűzte munkatársunk, Daróczi J. Szilárd.

A múlt hét folyamán ismét szemünk elé került Mácsapusztán (Livada de Bihor, Bihar megye) ez a különleges madár, pontosan ott, ahol egy évtizede egyedi színes gyűrűket kapott. Jelenleg épp az éves őszi felméréseket végezzük, melyek során azt követjük, hogy mennyi kék vércse készülődik térségünkben a vonulásra. A heti rendszerességgel végzett monitoring szinkronizáltan, azaz egyszerre, egy időben folyik, különböző helyszíneken, sőt több országban.

Az Euring legfrissebb, 2017-es listáján, amely az európai vadon élő madárfajok legidősebb egyedeit tartja számon, 13 éves a legnagyobb kort megélt, ismert kék vércse., így a mi madarunk is kitüntetett figyelmet érdemel.

Úgy gondoljuk, hogy egy ilyen magas kort megélt egyed esete kicsit a mi tevékenységeink sikerét is jelzi, hiszen igyekszünk minél jobb életkörülményeket biztosítani a partiumi kék vércséink számára, függetlenül attól, hogy van-e futó kék vércse védelmi pályázatunk (pld. „A kék vércse védelme a Pannon régióban LIFE 05 NAT/H/000122”), vagy éppen önkéntes alapon végezzük el a szükséges munkát.

Sir David jelenleg az őszi vonulásra készül fel, immár sokadjára. A műholdas jeladós kék vércsék által közvetített információkból immár tudjuk, hogy ezek a madarak Afrika déli fertályán telelnek, Angola, Namíbia és Botswana szavannáin.

Szóljon hozzá