Hogyan erdősítsünk? – Kisokos

Az 1700-as évekből származó katonai térképek bizonyítják, hogy Csíkszentdomokos határában, a mostani kaszáló helyén valaha egy erdő állt.

A legtöbbünknek az jutna eszébe, hogy itt fenyőerdő lehetett. Pedig ezen a vidéken lombhullató, tölgy és bükkelegyes erdők is voltak, illetve az Olt egykori mocsaras árterén égeresek, nyíresek és nyárasok is.

Ha erdőt szeretnénk telepíteni, akkor számos tényezőt kell megvizsgálnunk.

Azt, hogy pontosan mit érdemes ültetni, területről területre változhat.

A jó döntés három tényezőtől függ: a múlttól, a jelentől és a jövőtől.

A régészeti ásatások során feltárt famaradványok, valamint a templomok gerendái többnyire tölgyfából vannak.

Ez bizonyítja, hogy ezen a vidéken tölgy, és más lombhullató keményfájú fajok is szép számban előfordultak.

Azt is figyelembe kell venni, hogy a klímaváltozás következtében, ezen a területen, a jövőben a mostaninál szárazabb és melegebb éghajlatra számíthatunk.

Az ültetett lucfenyves az ilyen klímát nem tűri jól.  Az ilyen, egykorú fákból álló fenyőerdő fokozottan kitett a melegedő klímának és szélsőséges időjárásnak.

Az egyre gyakoribbnak számító viharok könnyen kidöntik a sekély gyökérzetű fenyőket.

A tölgyfa viszont  melegkedvelő, jól tűri a szárazságot és a gyökérzete mélyre hatol. 

Éppen ezért, a klímaváltozás hatásainak jobban ellenáll. 

Emiatt itt tölgy telepítése tűnik a legmegfelelőbbnek.

Szóljon hozzá