Együtt erősebbek vagyunk!

Az elmúlt három évtizedben, Romániában, a civil társadalomnak sikerült pótolnia azokat a hiányosságokat, amelyeket a kormányok vagy más állami intézmények nem tudtak betölteni. A civil szervezetek eredményei azonban nem lennének olyan jelentősek, ha a közösség és a vállalkozások nem csatlakoztak volna a civil társadalom küldetéséhez. Az önkéntesek értékes idejüket áldozták fel a segítségnyújtásra, míg a cégek az adójuk egy részét fordították erre a célra.

Mit értünk el segítségeteknek köszönhetően?

A világjárvány és pénzügyi válság ellenére, 2021-ben is voltak olyan vállalatok, amelyek megértették munkánk fontosságát és 54 cég támogatta anyagilag célkitűzéseinket. Nekik köszönhetően több száz szürke nyár csemetét ültettünk négy megyében, új élőhelyeket teremtettünk a szalakóták számára, amivel segítjük a faj fennmaradását. A sürgősségi telefonszámunkon 1200 hívás érkezett és ezek következtében 200 madár került be a Vadállatok Rehabilitációs Központjába. Támogatóink nélkül aligha tudtuk volna elvégezni munkánkat, ezért a magunk és a második esélyt kapott állatok nevében szeretnénk őszinte köszönetet mondani!

Még sok munka van hátra!

Természetesen még sok tennivalónk van. Egyik célunk, hogy optimális fészkelési feltételeket biztosítsunk a fehér gólyák számára. Ezek a nagy madarak gyakran esnek áldozatul az áramszolgáltatás műtárgyainak. A gólyák szívesen ülnek az oszlopok tetején, különösen vonuláskor és fészkeiket is az oszlopokra építik, így a legtöbb gólya áramütés miatt pusztul el. Az elmúlt évtizedben több mint 5000 középfeszültségű oszlopot sikerült szigetelnünk, és eltökéltek vagyunk a folytatásra, de a kezdeményezés sikere a magánszektor támogatásától is függ. Mivel mi működtetjük az egyedüli sürgősségi telefonvonalat, rengeteg hívás érkezik be és egyre növekvő a hozzánk érkező sérült állatok száma. Hogy minden orvosi ellátásra szoruló egyedet elláthassunk, szükség van a központ bővítésére. Együtt képesek vagyunk mindezeket a célokat elérni!

Adományozza adómentesen jövedelem- vagy nyereségadója 20%-át, hogy a jövő generációi is élvezhessék a madárének dallamát és a gólyaseregek látványát.

Szóljon hozzá