Több hamvas rétihéja pár fészke is veszélyben. A faj egyike Románia legritkább költő ragadozómadarainak

IMG_1289
Hamvas rétihéja (Circus pygargus)
A hamvas rétihéja (Circus pygargus) egy vonuló ragadozómadár. Széles elterjedési területtel rendelkezik, az Ibériai-félszigettől egészen Mongólia nyugati részéig. Telelni Afrikába illetve Indiába jár. Tipikusan alföldi elterjedésű faj, azonban helyenként 1500 méter magasságban is előfordulhat. Romániai elterjedésére vonatkozó ismereteink hiányosak, azonban így is valószínű, hogy a költő párok száma jóval 100 alatt van. A hamvas rétihéját leginkább veszélyeztető tényezők egyike a természetes gyepek szántóföldekké való átalakítása, mivel ez utóbbi élőhelyeken a költési siker jóval alacsonyabb az aratás által okozott fiókapusztulás miatt. Amikor a kalászos gabona aratása megkezdődik, a hamvas rétihéja fiókák általában még nem tudnak repülni. Pár nappal ezelőtt egyik magyarországi kollégánk, Marik Pál értesített minket arról, hogy több hamvas rétihéja territóriumot is talált a határhoz közel, Nagyszalonta (Bihar megye) térségében. A faj jelenléte a területen évek óta ismert számunkra, azonban még soha nem figyeltük meg több pár költését ilyen közel egymáshoz, annak ellenére, hogy a hamvas rétihéja esetében nem szokatlan a laza telepeken való költés. A területen élő párok jelentős része idén egyetlen búzatáblában költ, amelyet alig néhány nap múlva learatnak.
1
A hamvas rétihéja tojó a magasból figyeli a fészek körüli történéseket
2
A hím elsődleges feladata ebben a periódusban a vadászat
Habitatul de cuibărit
Egy rétihéja fészek megtalálása nem tartozik a legkönnyebb feladatok közé
Első lépésként megkerestük a földtulajdonost, Erdei Róbertet, aki készségesen belegyezett abba, hogy az aratás megkezdését néhány nappal elhalassza, illetve a búzát learatatlanul hagyja a fészkek körül. Ezután elkezdtük a fészkek felkutatását illetve karókkal való megjelölését annak érdekében, hogy a betakarítás során kombájnos még időben kikerülhesse a fészkeket. Ezen kívül 3×3 méteres kerítést húztunk fel minden fészek körül, megakadályozva ezáltal a rókák és egyéb ragadozók által okozott fészekfosztást.
 Perimetru asigurat
A fészek körüli védőzóna
Az elkövetkezendő napokban remélhetőleg minél több hamvas rétihéja fészket sikerül felkutassunk Nagyszalontán, hiszen úgy tűnik ez az egyetlen túlélési lehetőségük ezeknek a csodálatos fiókáknak.
Habitatul de cuibărit
A fészkelőhely
/ Puii și un ou
A fészekalj

Szóljon hozzá