Bandi, az első műholdas nyomkövetővel ellátott parlagi sas Romániában

Post published:augusztus 31, 2016
Post category:Hírek
Post comments:0 Hozzászólás

Két bánsági parlagi sas fióka lábára madárgyűrűk kerültek. Közülük egyik pedig remélhetőleg számos adatot szolgáltat majd arról, hogy merrefele csatangolnak az alföldi fiatal parlagi sasok a fészekből való kirepülés után. Bandi ugyanis műholdas jeladót kapott, akit a néhai jeles, pécskai ornitológus, Libus András emlékére keresztelt el a Milvus. A felhelyezett jeladó segítségével naprakész információk állnak majd a szakemberek rendelkezésére Bandi hollétét illetően. Miután Bandi elhagyja a fészek környékét, az adatok a nagyközönség számára is elérhetőek lesznek a http://www.satellitetracking.eu/inds/showtable oldalon, ahol már most is sok jeladós ragadozómadár adatai között lehet böngészni. Ezek közül néhány, mint Bandi is, „A veszélyeztetett kerecsensólyom és parlagi sas populációk zsákmánybázisának biztosítása a Kárpát-medencében” LIFE13NAT/HU/000183 projekt keretén belül kapott műholdas jeladót.

A Milvus Csoport ornitológusai úgy vélik, hogy a következő 10 évben várhatóan növekedni a fog a költő parlagi sasok száma a Partiumban és a Bánságban, azonban nem valószínű, hogy számuk meghaladja majd a tíz párt. A további terjeszkedésnek több akadálya is van, amelyek elsősorban az emberi tényezők, illetve a jelenlegi tájhasználatból adódnak. Románia nyugati, alföldi térségeiben összehasonlíthatatlanul kevesebb pusztai, magányos fa illetve facsoport tarkítja a tájat, mint a szomszédos Magyarországon, ahol a jelenleg ismert parlagi sas állomány több mint 90%-a ilyen élőhelyeken fészkel. Egy másik hátráltató tényező a hiányos táplálékforrás. Ugyanis, az apróvad (fácán, mezei nyúl, fogoly) helyzete a legtöbb, nyugat-romániai síksági területen a legkevésbé sem kielégítő, úgy természetvédelmi, mint vadgazdálkodási szempontból. Egy harmadik veszélyforrás a mérgezés, amire a Milvus Csoport is felhívta már többször is a figyelmet. Egyes helyeken célzottan, ráadásul törvénytelenül mérgeznek, a mezőgazdasági illetve vadgazdálkodási szempontból „károsnak” vélt fajok visszaszorításának érdekében, ám a méreg nem válogat, és végzetes hatással lehet a Romániába éppen visszatelepülni készülő parlagi sasokra. Nagyszalontán például 34 mérgezésben elpusztult madár tetemét találtuk meg https://milvus.ro/Hu/4922/4922, és ezek között két parlagi sas is volt. Az eset azért különösen szomorú, mert a faj 45 évig váratott magára, hogy újra költésbe fogjon az ország határain belül. A térségünkben felderített mérgezéses esetek nagy többségénél a madarak pusztulását karbofurán okozza. Ez egy rendkívül mérgező, több éve betiltott rovarirtószer, a halálos adag LD50 = 11 mg/kg (az LD50 érték azt jelzi, hogy mekkora mennyiség okozza a kísérleti állatok 50 %-ának pusztulását 24 órán belül).

Közép-Kelet Európa parlagi sas állomány az utóbbi évtizedekben növekedésnek indult, ami részben a hathatós védelmi intézkedéseknek köszönhető. Jelenleg Ukrajnában 100-150 pár, Magyarországon hozzávetőlegesen 180 pár, Bulgáriában 25-30 pár fészkel. Ezért nem meglepő, hogy sok év után az első pár Arad megyében telepedett meg, közel az államhatárhoz, valamint az sem, hogy az utóbbi időszakban megszaporodtak a parlagi sas megfigyelések az ország nyugati (Partium, Bánság) valamint keleti (Dobrudzsa) részén.

parlagi terkep RO — Magyarországi műholdas jeladós sasok adatai kirajzolják a faj terjeszkedésének következő lehetséges állomásait. HELICON Life (LIFE10NAT/HU/019)

45 évnyi ínség után, a Milvus Csoport szakemberei végre egy sikeresen költő parlagisas-párra leltek. Az utóbbi 15 évben a román-magyar határ mentén a parlagi sas megfigyelések rendszeressé váltak. Különböző évszakokban, különböző korú sasok kerültek szem elé. A fészek megtalálása és a fiókák nyomonkövetése remélhetőleg egy új korszak kezdete, és bizakodásra adhat okot arra nézve, hogy a faj állománya immár Romániában is növekedésnek indul.

Szóljon hozzá Válasz megszakítása

Partifecske (Riparia riparia)

Folyóvizek, nagyobb tavak mentén láthatjuk Európa legkisebb termetű fecskefaját, a partifecskét. Szinte biztos, hogy nem egymagában fogjuk megpillantani, hiszen rendszerint többedmagával, csapatosan jár. Farka enyhén villás. A repülés módja, stílusa alapján is következtethetünk a fajra: kevesebbet siklik, ritkábban változtatja a magasságot, hiányzik belőle a füsti- vagy a molnárfecske kecsessége, légiessége. A füstifecskének röptében is jól kivehető mélyen villás farka, a molnárfecskének pedig fehér hasoldala és faroktöve szembetűnő. Fecsketársaihoz hasonlóan a partifecske ritkán száll földre, de a légtér magasabb régióiba se igen emelkedik. Hangja száraz “csrip”, riasztóhangja “pritt”-nek hallatszik, éneke halk csicsergés. Főleg vizek környékén tartózkodik, a bő táplálékkínálat mellett ugyanis itt talál függőleges, omlásos partfalakat, ahová üreget vájhat. Nem kötődik szorosan a vizek közelségéhez, bárhol megtelepszik ahol fészkelésre alkalmas agyagos-homokos, meredek falat talál. Így gyakoriak a partifecske telepek az agyag- és homokbányák, kubikgödrök oldalában is. Dobrudzsában, Hisztria romvárosának környékén a régészek által hátrahagyott kutatóárkok falát használják előszeretettel otthonteremtésre. Helyenként egészen fura lakást is választhatnak, mint például a betonfalú árkok, patakok vékony vízlevezető csöveit. Ilyen csövek segítségével igyekszenek helyenként megtelepedésre rávenni a partifecskéket. A legmagasabb tengerszint feletti magasságban, 4500 méter körül a Himalájában jegyeztek fel telepet. A telepesen költ. A telepek nagysága változó, általában 50-100 körül van az elfoglalt üregek száma, de nem ritkák a több száz pár által lakot telepek sem. A leghosszabb erdélyi folyón, a Maroson végzett felmérések szerint 18 év leforgása alatt, 650 km-es szakaszon, a fészkek száma 4500 és 11.000 között ingadozott. Gyakori eset, hogy a telepen egyes lyukakat társbérlők foglalnak el: mezei- és házi veréb, gyurgyalag, jégmadár, seregély, stb. Hosszútávú vonuló. Az afrikai telelőterületekről hazai fecskéink közül a legkésőbben, április derekán érkeznek. A hamarabb érkező hímek rendszerint az előző évi telep egyik régi üregét veszik birtokukba. A többiek új üregek ásásába kezdenek, ebben a szakaszban még a tojók segítsége nélkül. A párválasztás ugyanis szorosan összefügg a fészekhely-választással. Lássuk, hogyan mennek végbe ezen “jegyesség” kezdő lépései: ha a hím a munkálatokkal már kb. 25-30 cm mélyre haladt, a kijárathoz ülve várja az arra repülő fecske-menyecskéket. Amint egyikük a közelbe ér, elrugaszkodik a faltól és az üreg szája előtt kört leírva, csicsergésszerű énekkel csalogatja a tojót. Ez utóbbiak persze nem dőlnek be könnyen, több lyukat is szemrevételeznek az egy nyárra szóló nehéz választás előtt. Amennyiben elkötelezik magukat valamelyik üreg-tulajdonos mellett, segítenek neki az építésben. Az újdonsült asszonyság aztán elszántan fenyegetőzik minden esetleges, pártában maradt csábító ellen, sőt olykor még saját férjeurát is kitessékelné az odúból. Azok a hímek, akik sikertelenül próbáltak párt szerezni, új üreg ásásába kezdenek, természetesen a telep más helyén. Innen adódik, hogy egy telep mindig több lyukkal rendelkezik, mint amennyi költőpár fészkel benne. Amint az ifjú pár az üregépítéssel 60-70 cm mélyre halad, egy 10-15 cm-re kiszélesedő végkamrát építenek a leendő fészeknek. A földet lábaik és csőrük segítségével ássák-kaparják és háttal haladva söprik ki. Ebben segítségükre szolgálnak a lábon található, keményebb tollak, az ún. “tollsarkantyú” is. A munkálatok vége fele közeledve a tojó egyre aktívabbá válik, a hím többnyire csak kísérgeti. A szakadatlan nyomonkövetés a tojásrakás előtt 3-5 nappal fokozódik, ebben az időszakban kerül sor a párzásra. A párzást a földön, ágakon vagy esetleg villanydróton ejtik meg. A hím nem távolodik egy méternél messzebbre a tojótól, oka is van rá, hiszen mindig akad egy-egy potyázó vetélytárs a közelben. Ilyenkor már a párok együtt éjszakáznak az új üregben. A 4-6 fehér tojáson többnyire a tojó ül, de a hím is jókora részt vállal a költésből. A tojó hasán kihullanak a tollak, a bőr ráncosodik, vérellátása bővül, ún. kotlófolt alakul ki, valóságos fűtőtestként szolgálva. Az eleinte csupasz, csak néhány pihével borított csöppségek két hét múlva bújnak ki a tojásból. Az apróságok csukott szemmel jönnek világra, élénksárga szegélyű csőrükkel eleséget követelve rögtön tátogatni kezdenek. Az élelmet mindkét szülő hordja: a legyekből, szúnyogokból, levéltetvekből, kérészekből, stb. álló ínyencfalatokat a levegőben fogdossák össze. Táplálékkeresés közben nem távolodnak 1-2 km-nél messzebb a teleptől. Nem is tehetik, hiszen a rohamosan cseperedő fiókák csőrébe állandóan kell tömni a táplálékot. Általában óránként 4-5-ször etetnek. Az új nemzedék 22 nap múlva hagyja el az üreget, de kirepülés után kb. 1 hétig még szüleik etetik őket. A fiókákat az öregek hangjukról ismerik fel. Az önállóvá vált fiatalok ezután elhagyják a telep környékét, a szülők egy része pedig nekikezdhet a második fészekalj lerakásához. Előfordul, hogy a tojó már a fiókanevelés időszakában otthagyja a családot és egy új hímmel összeállva kezd neki a második fészekalj felneveléséhez. Ragadozó madár (kabasólyom, karvaly, héja) közeledtekor a telep szinte minden tagja levegőbe emelkedik, rövid “pritt” hanggal riasztva. A veszély a föld felől is jöhet, menyét, vándorpatkány, kutya, hermelin vagy róka alakjában. Vonulás előtt a partifecskék nagy csapatokba gyülekezve, nádasokban éjszakáznak. Egy költőterület madarai rendszerint a vonulás során is együtt maradnak. Napközben repülnek dél fele, éjszaka pihennek (a rovarevő énekesek jórésze a fecskéktől eltérően éjszaka vonul és nappal pihen-táplálkozik). Az európai költőállomány az afrikai Szahel-övezetben illetve attól délre tölti a telet. A régió csapadékviszonyai döntően befolyásolják az áttelelő fecskék túlélési arányát: egy száraz időszak után csak kis hányaduk tér vissza szülőföldjére. Az elhalálozási arány normális feltételek között is magas, 50-70 % között mozog, valamivel magasabb a fiatalok körében. Gyűrűzött madarak közül a legidősebb 9 éves kort ért meg. Veszélyeztető tényezők, ökológiai szerep A folyószabályozások, az egyre erősödő emberi zavarások több helyen veszélyeztetik a parti fecskék telepeit. Védjük, óvjuk tehát e madarak élőhelyeit, telepeit, hogy még sokáig gyönyörködhessünk bennük! Az európai költőállomány az afrikai Szahel-övezetben illetve attól délre tölti a telet. A régió csapadékviszonyai döntően befolyásolják az áttelelő fecskék túlélési arányát: egy száraz időszak után csak kis hányaduk tér vissza szülőföldjére. Az elhalálozási arány normális feltételek között is magas, 50-70 % között mozog, valamivel magasabb a fiatalok körében. Gyűrűzött madarak közül a legidősebb 9 éves kort ért meg.