A 2025-ös Téli Vízimadár szinkron-számlálás eredményei

Post published:február 17, 2025
Post category:Hírek
Post comments:0 Hozzászólás

Január 10-31 között zajlott le az országos szintű vízimadár számlálás (amit a résztvevők röviden MidWinter-nek hívnak), amelyben több tucat önkéntes vett részt. Az eseményt nemzetközi szinten a Wetlands International szervezi, Romániában pedig a Román Madártani Egyesület (SOR) és a Milvus Csoport koordinálja.

Összesen 189 megfigyelő vett részt, akik 526 vizes élőhelyet látogattak meg országszerte és jegyezték fel az ott tartózkodó vízimadarakat. A végeredmény 1 117 611 megfigyelt madár lett, amelyek közül 1 040 265 egyed (az összmegfigyelések 93%-a) a fő célcsoportot jelentő vízimadár fajokhoz tartozott. A több fajjal együtt 190 madárfajt azonosítottak, amelyek közül 101 faj (53,2%) vízimadár faj.

*A 2025-ös Téli Vízimadár szinkron-számlálás helyszíneinek térképe*

Az előző évhez képest a vízimadarak teljes egyedszáma majdnem 150 000 egyeddel nőtt. Ennek fő oka azon fontos vizes élőhelyek hatékonyabb lefedése volt, ahol kiemelkedően nagy madárállományok telelnek (mint például az Olt alsó folyásán található víztározók vagy a Duna-delta).

Az idei számlálás teljes egészében önkéntesek munkáján alapult, akik az adatokat a két szervezet munkatársaival közösen gyűjtötték. Nagy örömünkre szolgál, hogy megfigyelőink évről évre önkéntesen vesznek részt ebben a programban, hiszen az általuk gyűjtött adatok rendkívül értékesek a vízimadárfajok állomány változásának nyomon követéséhez. A Duna-deltai megfigyeléseket, az előző évekhez hasonlóan, idén is a Duna-delta Bioszféra Rezervátum Igazgatóságának munkatársai segítették.

A vízimadárfajok közül a legnagyobb számban előforduló fajok a következők voltak (a listában nem szerepelnek a lúd fajok, mivel azok egy külön számlálás keretében teljesebb lefedettséget kaptak; zárójelben az előző évi adatok szerepelnek összehasonlításként):

tőkés réce (Anas platyrhynchos) – 292 272 (237 323)
szárcsa (Fulica atra) – 165 314 (141 450)
csörgő réce (Anas crecca) – 55 137 (19 621)
sárgalábú sirály (Larus cachinnans) – 54 701 (17 118)
dankasirály (Larus ridibundus) – 46 789 (29 005)
nagy kárókatona (Phalacrocorax carbo) – 34 957 (42 067)
barátréce (Aythya ferina) – 26 476 (25 623)
kontyos réce (Aythya fuligula) – 25 899 (20 420)
üstökösréce (Netta rufina) – 25 109 (22 074)
viharsirály (Larus canus) – 22 784

Az előző évhez képest a legtöbb faj esetében növekedés tapasztalható, kivéve a nagy kárókatonát, amelynek száma csökkent. A 10 leggyakrabban előforduló faj listájának összetétele majdnem azonos maradt, egyedül a bütykös hattyú szorult ki a listáról, helyét a viharsirály vette át.

Mint említettük, a ludak számlálása ezzel párhuzamosan, külön program keretében zajlott Délkelet-Romániában, így ezen fajok esetében a gyűjtött adatok pontosabbak, mivel minden fontos helyszínt kiemelten vizsgáltak a megfigyelők. A teljes lúdállomány, amely a külön számlálás és a téli vízimadár felmérés adataiból állt össze, az alábbiak szerint alakult:

nagy lilik (Anser albifrons) – 414 024
nyári lúd (Anser anser) – 14 313
vörösnyakú lúd (Branta ruficollis) – 1 999
vetési lúd (Anser fabalis rossicus) – 6
kis lilik (Anser erythropus) – 4
kanadai lúd (Branta canadensis) – 2
apácalúd (Branta leucopsis) – 1

A nem vízimadár fajok közül a legnagyobb egyedszámban előforduló fajok a következők voltak: vetési varjú (Corvus frugilegus, 31 388), örvös galamb (Columba palumbus, 30 951), seregély (Sturnus vulgaris, 21 602), parlagi galamb (Columba livia f. domestica, 14 365) és csóka (Corvus monedula, 5 172).

A számlálás során néhány ritkán előforduló vagy ebben az időszakban különösen érdekes faj is megfigyelésre került: füles vöcsök (Podiceps auritus, 35 példány), rózsás gödény (Pelecanus onocrotalus, 2 példány), apácalúd (Branta leucopsis, 1 példány), vetési lúd (Anser fabalis, 4 példány), füstös réce (Melanitta fusca, 27 példány), jegesréce (Clangula hyemalis, 6 példány), gyűrűscsőrű sirály (Larus delawarensis, 1 példány), halászsirály (Larus ichthyaetus, 174 példány), dolmányos sirály (Larus marinus, 3 példány), ezüstsirály (Larus argentatus, 5 példány) és rózsás flamingó (Phoenicopterus roseus, 1 példány).

Az önkénteseink által gyűjtött adatokat a Wetlands International központilag összesíti. A korábbi évek nemzetközi adatai nyilvánosan elérhetők az alábbi linken:

Vízimadárfajok országonkénti összesítése: https://iwc.wetlands.org/index.php/nattotals

Nemzeti összesítések fajonként: https://iwc.wetlands.org/index.php/spectotals

Szóljon hozzá Válasz megszakítása

Partifecske (Riparia riparia)

Folyóvizek, nagyobb tavak mentén láthatjuk Európa legkisebb termetű fecskefaját, a partifecskét. Szinte biztos, hogy nem egymagában fogjuk megpillantani, hiszen rendszerint többedmagával, csapatosan jár. Farka enyhén villás. A repülés módja, stílusa alapján is következtethetünk a fajra: kevesebbet siklik, ritkábban változtatja a magasságot, hiányzik belőle a füsti- vagy a molnárfecske kecsessége, légiessége. A füstifecskének röptében is jól kivehető mélyen villás farka, a molnárfecskének pedig fehér hasoldala és faroktöve szembetűnő. Fecsketársaihoz hasonlóan a partifecske ritkán száll földre, de a légtér magasabb régióiba se igen emelkedik. Hangja száraz “csrip”, riasztóhangja “pritt”-nek hallatszik, éneke halk csicsergés. Főleg vizek környékén tartózkodik, a bő táplálékkínálat mellett ugyanis itt talál függőleges, omlásos partfalakat, ahová üreget vájhat. Nem kötődik szorosan a vizek közelségéhez, bárhol megtelepszik ahol fészkelésre alkalmas agyagos-homokos, meredek falat talál. Így gyakoriak a partifecske telepek az agyag- és homokbányák, kubikgödrök oldalában is. Dobrudzsában, Hisztria romvárosának környékén a régészek által hátrahagyott kutatóárkok falát használják előszeretettel otthonteremtésre. Helyenként egészen fura lakást is választhatnak, mint például a betonfalú árkok, patakok vékony vízlevezető csöveit. Ilyen csövek segítségével igyekszenek helyenként megtelepedésre rávenni a partifecskéket. A legmagasabb tengerszint feletti magasságban, 4500 méter körül a Himalájában jegyeztek fel telepet. A telepesen költ. A telepek nagysága változó, általában 50-100 körül van az elfoglalt üregek száma, de nem ritkák a több száz pár által lakot telepek sem. A leghosszabb erdélyi folyón, a Maroson végzett felmérések szerint 18 év leforgása alatt, 650 km-es szakaszon, a fészkek száma 4500 és 11.000 között ingadozott. Gyakori eset, hogy a telepen egyes lyukakat társbérlők foglalnak el: mezei- és házi veréb, gyurgyalag, jégmadár, seregély, stb. Hosszútávú vonuló. Az afrikai telelőterületekről hazai fecskéink közül a legkésőbben, április derekán érkeznek. A hamarabb érkező hímek rendszerint az előző évi telep egyik régi üregét veszik birtokukba. A többiek új üregek ásásába kezdenek, ebben a szakaszban még a tojók segítsége nélkül. A párválasztás ugyanis szorosan összefügg a fészekhely-választással. Lássuk, hogyan mennek végbe ezen “jegyesség” kezdő lépései: ha a hím a munkálatokkal már kb. 25-30 cm mélyre haladt, a kijárathoz ülve várja az arra repülő fecske-menyecskéket. Amint egyikük a közelbe ér, elrugaszkodik a faltól és az üreg szája előtt kört leírva, csicsergésszerű énekkel csalogatja a tojót. Ez utóbbiak persze nem dőlnek be könnyen, több lyukat is szemrevételeznek az egy nyárra szóló nehéz választás előtt. Amennyiben elkötelezik magukat valamelyik üreg-tulajdonos mellett, segítenek neki az építésben. Az újdonsült asszonyság aztán elszántan fenyegetőzik minden esetleges, pártában maradt csábító ellen, sőt olykor még saját férjeurát is kitessékelné az odúból. Azok a hímek, akik sikertelenül próbáltak párt szerezni, új üreg ásásába kezdenek, természetesen a telep más helyén. Innen adódik, hogy egy telep mindig több lyukkal rendelkezik, mint amennyi költőpár fészkel benne. Amint az ifjú pár az üregépítéssel 60-70 cm mélyre halad, egy 10-15 cm-re kiszélesedő végkamrát építenek a leendő fészeknek. A földet lábaik és csőrük segítségével ássák-kaparják és háttal haladva söprik ki. Ebben segítségükre szolgálnak a lábon található, keményebb tollak, az ún. “tollsarkantyú” is. A munkálatok vége fele közeledve a tojó egyre aktívabbá válik, a hím többnyire csak kísérgeti. A szakadatlan nyomonkövetés a tojásrakás előtt 3-5 nappal fokozódik, ebben az időszakban kerül sor a párzásra. A párzást a földön, ágakon vagy esetleg villanydróton ejtik meg. A hím nem távolodik egy méternél messzebbre a tojótól, oka is van rá, hiszen mindig akad egy-egy potyázó vetélytárs a közelben. Ilyenkor már a párok együtt éjszakáznak az új üregben. A 4-6 fehér tojáson többnyire a tojó ül, de a hím is jókora részt vállal a költésből. A tojó hasán kihullanak a tollak, a bőr ráncosodik, vérellátása bővül, ún. kotlófolt alakul ki, valóságos fűtőtestként szolgálva. Az eleinte csupasz, csak néhány pihével borított csöppségek két hét múlva bújnak ki a tojásból. Az apróságok csukott szemmel jönnek világra, élénksárga szegélyű csőrükkel eleséget követelve rögtön tátogatni kezdenek. Az élelmet mindkét szülő hordja: a legyekből, szúnyogokból, levéltetvekből, kérészekből, stb. álló ínyencfalatokat a levegőben fogdossák össze. Táplálékkeresés közben nem távolodnak 1-2 km-nél messzebb a teleptől. Nem is tehetik, hiszen a rohamosan cseperedő fiókák csőrébe állandóan kell tömni a táplálékot. Általában óránként 4-5-ször etetnek. Az új nemzedék 22 nap múlva hagyja el az üreget, de kirepülés után kb. 1 hétig még szüleik etetik őket. A fiókákat az öregek hangjukról ismerik fel. Az önállóvá vált fiatalok ezután elhagyják a telep környékét, a szülők egy része pedig nekikezdhet a második fészekalj lerakásához. Előfordul, hogy a tojó már a fiókanevelés időszakában otthagyja a családot és egy új hímmel összeállva kezd neki a második fészekalj felneveléséhez. Ragadozó madár (kabasólyom, karvaly, héja) közeledtekor a telep szinte minden tagja levegőbe emelkedik, rövid “pritt” hanggal riasztva. A veszély a föld felől is jöhet, menyét, vándorpatkány, kutya, hermelin vagy róka alakjában. Vonulás előtt a partifecskék nagy csapatokba gyülekezve, nádasokban éjszakáznak. Egy költőterület madarai rendszerint a vonulás során is együtt maradnak. Napközben repülnek dél fele, éjszaka pihennek (a rovarevő énekesek jórésze a fecskéktől eltérően éjszaka vonul és nappal pihen-táplálkozik). Az európai költőállomány az afrikai Szahel-övezetben illetve attól délre tölti a telet. A régió csapadékviszonyai döntően befolyásolják az áttelelő fecskék túlélési arányát: egy száraz időszak után csak kis hányaduk tér vissza szülőföldjére. Az elhalálozási arány normális feltételek között is magas, 50-70 % között mozog, valamivel magasabb a fiatalok körében. Gyűrűzött madarak közül a legidősebb 9 éves kort ért meg. Veszélyeztető tényezők, ökológiai szerep A folyószabályozások, az egyre erősödő emberi zavarások több helyen veszélyeztetik a parti fecskék telepeit. Védjük, óvjuk tehát e madarak élőhelyeit, telepeit, hogy még sokáig gyönyörködhessünk bennük! Az európai költőállomány az afrikai Szahel-övezetben illetve attól délre tölti a telet. A régió csapadékviszonyai döntően befolyásolják az áttelelő fecskék túlélési arányát: egy száraz időszak után csak kis hányaduk tér vissza szülőföldjére. Az elhalálozási arány normális feltételek között is magas, 50-70 % között mozog, valamivel magasabb a fiatalok körében. Gyűrűzött madarak közül a legidősebb 9 éves kort ért meg.