Több mint 3000 nyárfacsemetét ültettünk

Az ültetési akciót már 2018 tavaszán elindítottuk és idén márciusban fejeztük be. A szürke nyár csemeték Szatmár, Bihar, Arad és Temes megye alföldi részein, a polgármesteri hivatalok által rendelkezésünkre bocsátott földterületeken kerültek kiültetésre. A facsoportok a szalakóták közép- és hosszútávú megtelepedését hivatottak biztosítani olyan élőhelyeken, melyek a faj számára megfelelő feltételeket nyújthatnak, azonban nem rendelkeznek fészkelésre alkalmas lehetőségekkel. A tavaly kiültetett csemetéket a nyár folyamán rendszeresen öntöztük, növelve így a túlélési esélyeiket. A választás azért esett a szürke nyárra, mert nem tájidegen, viszonylag gyorsan nő és puha fája hajlamos az odvasodásra, így már elég korán megfelelő fészkelési lehetőséget tud kínálni a szalakóták és más odúlakó madarak számára. A facsoport létesítési akció „A szalakóta védelme a Kárpát-medencében (LIFE13/NAT/HU/000081)” projekt keretén belül zajlott. Az ültetésben a projekt munkatársai mellett több tíz önkéntes is segített. Munkájukat ezennel is köszönjük!

Szóljon hozzá