Az adoptált békászó sas

2011 augusztus 2-án Erdőcsinádról Borka Levente állatorvos által került hozzánk egy fiatal hím békászó sas, amelyet munkások találtak meg egy erdő mellett. A madarat egy napig etettük, majd adoptálás céljából kivittük a jobbágyfalvi békászó sas fészekhez, amelyben július 7-én gyűrűztük és adóztuk meg a Katona nevű fiókát (http://pomarina.ro/RO/psri-cu-transmitoare/115-katona). Ennél a fészeknél folyamatos megfigyeléseket végeztünk. A fióka életkora Katonáéhoz közel állt, ezért választottuk ki ezt a párat az adoptálás helyéül. Helyszínre érkezésünkkor Katona már kirepült a fészekből, a közeli erdőszélen mozgott. Miután fém és színes, kódos gyűrűt tettünk az adoptált fióka lábára, betettük Katona szüleinek fészkébe. Megvártuk míg beesteledett, hogy meggyőzödjünk arról, hogy a madár biztonságban, a fán tölti az éjszakát. Másnap reggel a madár továbbra is a fán volt, azonban közeledtünkre lerepült és egy közeli fa koronájába ült be. Ezt követően két naponta ellenőriztük az adoptálás sikerességét. Előzetes tapasztalatokkal rendelkeztünk, mivel hasonló adoptálási akciókat már végeztünk. Már az első napokban láttuk, hogy ezúttal is sikerrel jártunk. A szülők befogadták az árva fiókát és sajátjukként etették. Több alkalommal voltunk tanúi a két fióka egyidejű élelemkérésének az erdő különböző pontjaiból. Később mindkét fiókát láttuk a szülőket követni és eleséget koldulni, valamint az erdő fölé emelkedve, rövid repülési gyakorlatokat végezni.

Szóljon hozzá