Tavaszi nagytakarítás a kék vércséknél

Új költőládák
Visszacsavaroztuk a kilazult részeket, összegyűjtöttük és kidobtuk a nagy mennyiségben felhalmozódott köpetet és ürüléket. A kék vércse költőládák készen állnak az újabb költési időszakra, tisztán várják lakóikat. Akik közül egyesek már meg is érkeztek az akrikai vándorlásból és tisztes távolból figyelték munkánkat. Az elmúlt időszakban három megyében takarítottuk ki három kék vércse telep költőládáit. Összesen 137 műodút ellenőriztünk és javítottunk, illetve további 56 újat helyeztünk ki. A költés ideje alatt felhalmozó szerves anyag egy olyan nedves és hideg tömörüléssé alakulhat, amelyen a tojások gyorsan kihűlnek és terméketlenné válnak. Ezt megelőzendő mindegyik odúba egy műanyag hálót és kavicsokat tettünk hogy biztosíthassuk a megfelelő szellőzést. A műodúk nagy mértékben hozzájárulnak a kék vércsék védelméhez, hiszen szerkezetük kiválóan alkalmas a tojások és fiókák védelmére. Egyetlen hátrányuk, hogy nehezebben száradnak ki mint az ágakból rakott természetes fészkek. A kék vércsék, mint egyébként az összes sólyom-faj, nem építenek saját fészket, hanem más madarakét foglalják el vagy természetes üregekbe rakják tojásaikat. Ezért indítottuk el a költőládák kihelyezését, ami meg is hozta a várt eredményt. És nem csupán a kék vércsék számára. A tavaszi nagytakarítás során örömmel fedeztünk fel más fajokat is a műládákban: vörös vércséket, erdei fülesbagoly tojásokat és fiókákat, csóka tojásokat.

Ezek után nem marad más hátra mint várni a következő kék vércse nemzedéket!

 

Szóljon hozzá