Európa-szerte 10 évente kerül sor a kontinensen fészkelő fehér gólyák számlálására, amelyet németországi partnereink, a Természetvédelmi és Biodiverzitás-védelmi Unió (NABU) koordinál. 2024-ben lesz a nyolcadik ilyen összeírás. Romániában a Nemzetközi Fehér gólya Monitoring Programra június 15. és július 15. között kerül sor.
A fehér gólyák karizmatikusak, ismertek és kedveltek, és a faj populációjának alakulása jelzi a környezeti problémákat, különösen a vizes élőhelyek elvesztését, a mezőgazdasági gyakorlatok változását, valamint az éghajlatváltozást. A fehér gólyák globális populációs trendjeit 1934 óta rendszeres nemzetközi számlálásokon követik nyomon, így a faj összeírása az egyik legrégebbi nemzetközi biodiverzitás-monitorozó program.
A Román Madártani Egyesület (SOR) és a Milvus Csoport 1994 óta figyeli ezt a fajt, 2017 óta pedig az adatgyűjtést hivatásos madarászok vagy önkénteseink végzik az Uite Barza! és az OpenBirdMaps alkalmazás segítségével.
„A fehér gólyák számlálása hozzájárul a faj romániai fészkelő állományának jobb megismeréséhez, hogy hosszú távon hatékony védelmi intézkedéseket lehessen végrehajtani, mint például fészektartók kihelyezése, ahol szükséges, mind a madarak, mind az elektromos hálózat védelme érdekében, de a mezőgazdasági gyakorlatok javítása (vagy a hagyományosak megőrzése) is, hogy megállítsák a faj által használt élőhelyek romlását, vagy helyreállítási munkálatokat végezzenek ezeken az élőhelyeken” – mondta Cristian Domșa, az összeírás koordinátora a SOR részéről.
„A monitoring program által gyűjtött adatok alapján számos alföldi területen, például a Nyugati-síkságon az állomány csökkenését, ezzel párhuzamosan pedig a Kárpátok lábánál fekvő egyes dombvidéki területeken az állomány növekedését figyelhettük meg. Ezek a változások valószínűleg az alföldi területeken egyre intenzívebbé és természetbarátabbá váló mezőgazdasági gyakorlatnak, illetve az éghajlatváltozásnak tudhatók be. A gólyaállományt fenyegető veszélyek megértéséhez nagyon fontos a populáció megfigyelése” – zárta mondandóját Papp Tamás, a Milvus Csoport Egyesület ügyvezető igazgatója.
2014-ben 48 európai, észak-afrikai és ázsiai országban számolták meg a fehér gólyákat. A korábbi nemzetközi összeírások adatait a BirdLife International partnerei, civil szervezetek, tudományos intézetek és önkéntesek gyűjtötték.
A fehér gólyák Románia egész területén fészkelnek, a tengerszintől egészen 1100 méteres magasságig. Az országos összeírást Románia mind a 3 186 közigazgatási egységében (UAT, községek vagy városok) elvégzik. A korábbi évekkel ellentétben, amikor a gólyafészkek regisztrálását önkénteseink végezték az országot érintő alkalmi útjaik során, idén szisztematikusan fel kell keresni minden települést, hogy teljes körű adatokat gyűjthessünk a fészkek és az egyes fészkekben lévő fiókák számáról.
Szeretettel várunk minden állatbarátot, hogy vegyen részt ebben a monitoring programban, és hogy ezen az űrlapon történő regisztrációval válassza ki a településeket, ahol az összeírást elvégezné. Amennyiben a jelentkező kiválasztott egy közigazgatási területet (község, város), azt teljes mértékben és szisztematikusan le kell fedni (minden települést teljes mértékben ellenőrizni kell). A regisztrációt követően az önkéntesekkel a partnerszervezetek egyike felveszi a kapcsolatot (a választott opciótól függően). Minden önkéntes képzést és tanácsadást kap a számlálás teljes időtartama alatt, és… a legszorgalmasabbak jutalmazni fogjuk.
Köszönjük a romániai PPC vállalatoknak, amelyek részben támogatják az idei összeírást, az adományozóinknak és különösen az önkénteseknek, akiknek a részvétele lehetővé teszi ezt az európai fehér gólya megőrzése szempontjából nagyon fontos tevékenységet.
***
A Román Madártani Egyesületről
A Román Madártani Társaság(SOR) az egyik legaktívabb független madárvédelmi szervezet Romániában. A SOR egy díjnyertes civil szervezet, amely több mint 30 éve dolgozik a vadon élő madarak és élőhelyeik védelméért Romániában. Küldetésünk, hogy biztosítsuk egyedülálló madárpopulációink védelmét, és hogy Románia gyönyörű természeti helyeit ne használjuk ki és ne pusztítsuk el káros fejlesztésekkel. Szeretnénk ösztönözni az embereket, hogy segítsenek megvédeni Románia madarait és élőhelyeit, és segítségükkel biztosítani, hogy a jövő generációi is élvezhessék ezeket.
A Milvus Csoportról
A Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület a természeti örökség megőrzésével, a veszélyeztetett fajok védelmével és megfigyelésével, alkalmazott kutatásokkal, figyelemfelkeltéssel és környezeti neveléssel foglalkozik. Az 1991-ben néhány lelkes ornitológus által alapított civil szervezetünknek az évek során sikerült olyan jelentős projekteket megvalósítania, amelyek hozzájárultak az állatok és élőhelyek védelméhez hazánkban. Évek óta a Natura 2000 területek kijelölésére összpontosítottunk, és munkánk hatására a védett területek hálózata ma Romániában 24%-ot tesz ki. Ez az eredmény és sok más siker arra ösztönöz bennünket, hogy folytassuk természetvédelmi munkánkat.