Nincs tél erdei fülesbaglyok nélkül

Hazánkban a téli időszakban nem ritka jelenség a lakott területeken gyülekező bagolycsapatok jelenléte. Az erdei fülesbaglyokra jellemző, hogy a tél beköszöntével több tízes, ritkábban százas csoportokba verődve figyelhetők meg városokban, falvakban.

Az ország bármelyik részéből várjuk azon madárbarátok jelentkezését, akik erdei fülesbagoly telelőhelyeket kutatnának fel lakóhelyeik közelében, illetve évente egyszer megszámolnák az itt tartózkodó erdei fülesbaglyokat!

Tollfüleiket felmeresztő telelő erdei fülesbaglyok (Fotó: Cotorogea Cornel)
A Telelő erdei fülesbagoly (Asio otus) monitoring program keretében ezekről a gyülekezőhelyekről gyűjtünk információkat, melyek segítségével hosszú távon követhetjük a telelő állományok változásait. Önkénteseink segítségével negyedik éve figyeljük a telelő erdei fülesbaglyok számának alakulását. Ebben az időszakban országszerte összesen több mint 130 településen végeztünk megfigyeléseket. További részletekért a monitoring programról kattintson ide.

Szóljon hozzá