Egy, már korábbi írásunkban beszámoltunk a közutakon bekövetkező, nagymértékű bagolypusztulásról, azonban szeretnénk, ha ez a valós veszély továbbra is reflektorfényben maradna.

2021 április 3. és 6. között történő terepkiszállások alkalmával, néhány, évek óta időszakosan lejárt forgalmas útszakasz mentén, az autók által elgázolt madarakat jegyeztem fel. Személygépjárművel, kis sebességgel haladva próbáltam megtalálni az úttesten vagy útszélen heverő tetemeket. Azonban, mivel a kisebb termetű madarak megtalálása nehezebb, ezért most is elsősorban a közepes és nagyobb testű fajokra koncentráltam. A tetemeket lefényképeztem és eltávolítottam az úttestről, hogy a következő alkalommal ne legyenek még egyszer megszámolva.

Az általam vizsgált szakaszok egyike az E671-es európai út, melyen mondhatni napi rendszerességgel lehet találni friss tetemeket. A fent említett időszakban, a Nagyvárad és Kisjenő szakaszon, összesen 12 elütött madarat észleltem, melyek közül 8 volt erdei fülesbagoly (Asio otus), 2 gyöngybagoly (Tyto alba), valamint egy-egy példány vörös vércse (Falco tinnunculus), illetve vetési varjú (Corvus frugilegus). Ugyanennek az útnak az előbbinél egy jelentősen rövidebb szakaszán (Kisjenő és Araddal közt), az elpusztult egyedek száma 19 volt. Legnagyobb egyedszámban itt is erdei fülesbaglyot találtam (10 példány), őt követte a gyöngybagoly (6 példány), a vörös vércse (2 példány), melyek mellett egy elgázolt fácán (Phasianus colchicus) teteme is előkerült.

Bár az A1-es autópálya átvette az Arad és a nagylaki határátkelő közötti forgalom jelentős részét, az E68-as európai út, mely e két várost köti össze, továbbra is elég jelentős forgalommal bír. Ennek bizonyítéka az itt elgázolt, nagyszámú emlős és madárfaj is. Az itt történő felmérés, a következő eredményeket hozta: 8 elpusztult erdei fülesbagoly, 2 fácán, egy gyöngybagoly és egy vörös vércse.

Az utak közül, az állatokra mért legnagyobb veszélyt kétségtelen, hogy a forgalmas főutak jelentik, ismernünk kell azonban azt a tényt is, hogy az gépjárművekkel történő ütközések veszélyét, a kevésbé forgalmas szakaszok is magukban rejtik. Ennek mértékét is megpróbáltam górcső alá helyezni olyan alföldi útvonalakon, ahol a forgalom intenzitása a fentebb említett szakaszokénál jóval alacsonyabb (Arad – Kürtös, illetve Zádorlak – Székesút szakasz), vagy nagyon alacsony (Arad – Kisvarjaspuszta és Szederhát – Tornya). Sajnos, a felmérések ezeken a részeken sem hozták a megnyugtatónak várt eredményt, hiszen a madártetemek száma itt is egész kimagasló volt. Összesen 6 erdei fülesbagoly, 4 gyöngybagoly, 2 karvaly (Accipiter nisus), egy fácán és egy házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros) friss tetemét találtam meg.

A vizsgált szakaszokon, összesen 57 elhullott madár maradványait regisztráltam. Tudnunk kell azonban, hogy az itt elpusztult egyedek száma minden bizonnyal, ennél jóval magasabb, hiszen itt csak az út, menetirányú sávjának egyik oldalán, az úton, vagy közvetlenül mellette fekvő, friss vagy viszonylag friss tetemeket találjuk meg, a régebbi, illetve az út menti árokba, gaz közé kisodoródottakat nem.

A madarak mellett, számos őshonos, vadon élő emlősfajt (sakál, borz, róka, mezei nyúl, molnárgörény és menyét) is találtam az utakon, melyek életét szintén járművek oltották ki.

Bár a vizsgálatok közel sem tudományos jellegűek, megpróbáltam pár terepi adottság figyelembevételével magyarázatot keresni arra, hogy van-e összefüggés ezek és az útszakasz adott pontján talált, baglyokra vonatkozó ütközési baleset között.

A tizenhárom gyöngybagolyelütés mindenike településen kívül, azonban farmépületek, tanyák és hodályok közvetlen közelében történt, ami valószínűvé teszi, hogy egy ott költő pár egyik (vagy mindkét) tagját érte a veszteség. A gázolások minden esetben hosszú, egyenes útszakaszon történtek, ami a járművek számára megfelelővé teszi a nagy sebességgel való közlekedést. Egy eset kivételével, a megtalált példányok elütési helyén, a terep nyílt volt, az úttest szélén nem voltak összefüggőbb magas fasorok vagy bokorsávok.

A harminckét elütött erdei fülesbagoly megtalálási helyéről a következők jelenthetők ki. Az elpusztult egyedek túlnyomó többsége, a gyöngybaglyokhoz hasonlóan, a hosszú, egyenes útszakaszokon volt megtalálva. Négy példányt településen belül (főleg településszél), hármat pedig nagyobb – a járműveket némileg sebességcsökkentésére ösztönző – kanyarban találtam. A gázolások közel fele nyílt, fás vegetációtól mentes részen, a többi gyér facsoportokkal és alacsony bokorsávokkal övezett útszakaszokon történt.

Pár szóban kielemezve a fenti információkat, elmondható, hogy:

• a legtöbb áldozatot a járművek az egyenes, kanyarok nélküli szakaszokon szedik, mely útszakaszok veszélyességét tovább fokozza az, ha az út két oldalán hiányzik a fásszárú növényzet, vagy ez csak szigetszerűen van jelen. Ezt támasztja alá az is, hogy mindössze egyetlen példány teteme lett megtalálva olyan helyen, ahol az út mindkét oldalán magas bokorsáv és fasor is húzódott, azonban a szakasz itt is egyenes volt.
• a településeken érzékelhetően alacsonyabb az elütések száma, egyrészt mert a rendelkezésre álló fészkelőhelyek szűkösebb kínálatából adandóan itt kevesebb a madár, másrészt a sebességkorlátozás miatt
• valószínű, hogy a baglyok nehezen állapítják meg a közelgő autók fényszórójából ezek sebességét, így, a jármű áldozatául esnek. Feltételezhető azonban, hogy ha a fényforrás megtörik egy kanyar miatt, ennek irányváltozását a madarak már jobban észreveszik és veszélyként fogják fel, igyekezve kitérni előle. Elképzelhető, hogy ez részben magyarázza azt, hogy a nagyobb kanyarok közvetlen közelében kevesebb az elpusztult madár. Ez azonban, önmagában véve még kevés a balesetek elkerülésének megelőzésére, hiszen az este és éjszaka zajló forgalom esetén, a fénynél jól belátható kanyarok gyakran az autók sebességét nem korlátozzák olyan mértékben, hogy az esetleges ütközések ne következhessenek be.

Az utakon történő gázolások általi madárpusztulások nagyságát és ennek, az adott terület állományra gyakorolt természetkárosító hatását rendkívül nehéz felmérni. Arra viszont már egy pillanatnyi helyzetkép is rávilágít, hogy e probléma nem elhanyagolható. Jelenlegi ismereteink szerint nem létezik olyan megoldás, mely a jelenség egészét, még a kiváltó okok egy részének ismeretében is, orvosolni tudná. Sőt, olyan kivitelezhető beavatkozási lehetőségek sem állnak rendelkezésre, melyekkel ezt csökkenteni lehetne.

Miért is annyira összetett a jelenség, mik a kiváltó okok és miért nincs megoldás? Mert egy többrétű természetvédelmi problémával nézünk szembe. Míg az áramütések által okozott károkat, az oszlopok fejszerkezetének leszigetelésével, a fészkelőhely hiányát a műfészkek kihelyezésével, fészkelőhelyek kialakításával sok esetben nagyon eredményesen meg lehet oldani, a közúti balesetek kivédésére még ezidáig egyik ország sem talált kivitelezhető megoldást. Jelenleg, az teheráruforgalom jelentős része még mindig a közutakra hárul, melynek eredményeképpen, a teherautókról lehulló gabona sok rágcsálót, és vele együtt ragadozómadarat csábít az utak mellé. Az ország alföldi területeinek legnagyobb részén, a mezőgazdasági parcellák egybeszántásának következtében, a megműveletlenül hagyott mezsgyesávok gyakorlatilag teljesen felszámolódtak, ami a rágcsálókat a megmaradt, útmenti gyepsávokba kényszerítette, idecsalogatva az őket zsákmányoló madarakat is. Továbbá, a nagy sebességgel közlekedő autókkal, az elmúlt évtizedekben rohamosan megnövekedett járműforgalommal, valamint az élőhelyeiket mindinkább keresztbe-kasul átszelő, növekvő úthálózati infrastruktúra bővülésének gyors ütemével a madárpopulációknak egyre nehezebb megbírkozni. Úgy tűnik, hogy azokon a szakszokon, ahol az út közvetlen széle melletti bokorsávok és sűrűn ültetett fasorok magassága három méter fölötti, a balesetek száma jóval alacsonyabb, mivel ezek, a madarakat egy jóval magasabb repülési pályára kényszerítik, csökkentve ezáltal az ütközések lehetőségét. Azonban az ilyen útszakaszok jelenlegi aránya kritikusan alacsony és ahol még jelen van, ott napjainkban is, „biztonságosabb utak” címszó alatt folynak a növényzet eltávolítását célzó munkálatok. A különféle, elsősorban nagyvadak utaktól való távoltartását célzó ultrahangos riasztóberendezések egy része még csak a tesztelési próbafázis korát éli, azonban ezek széleskörű alkalmazása és hatékonysága a madarak elütésének visszaszorítása érdekében valószínűleg nem lesz egy járható út.

Összeállította: Daróczi J. Szilárd