Baglyok, az autóforgalom áldozatai

A Milvus Csoport alkalmazottjai 2015 március folyamán több terepkiszállást végeztek az ország nyugati részén, mely megfigyelések alkalmával egy forgalmas útszakasz mentén, az autók által elgázolt madarakat is feljegyezték.

kep3

Mivel a kisebb termetű madarak tetemeinek megtalálása nehezebb, ezért csak a közepes és nagyobb testű fajokra koncentráltunk.

Az általunk vizsgált szakasz az E671-es európai út mentén fekszik, melyet két részre osztottunk, az Arad és Kisjenő, illetve a Kisjenő és Nagyvárad szakaszra.

kep8

Az előbbi szakaszt március 11 és 12-én ellenőriztük, az utóbbit pedig március 20 és 21-én.

Az Arad-Kisjenő közötti szakaszon összesen 7, a Kisjenő-Nagyvárad között pedig 5, tehát összesen 12 autók által elütött gyöngybaglyot (Tyto alba) találtunk. Az Arad-Kisjenő szakaszokon talált erdei fülesbaglyok (Asio otus) száma 8 példány volt.

Minden bizonnyal, az itt elpusztult madarak száma jóval magasabb lehet, hiszen mi csak az út melletti friss vagy viszonylag friss tetemeket találtuk meg, a régebbieket, illetve az út menti árokba, gaz közé kisodródottakat nem.

A gázolások többnyire két jól körülhatárolható útszakaszra korlátozódnak, a Nagyszalonta és Kisjenő településekről délre eső, pár kilométeres, egyenes szakaszokra, ahol nincsenek települések és az autók nagy sebességgel közlekednek.

Bár véleményünk szerint ezek a számok aggasztóan nagyok, nemigen találni olyan megoldást, mely csökkentené az autók általi gázolás okozta állományveszteségeket.

Szóljon hozzá