Csatlakozzon ön is a „Nyílt élőhelyek éjszakai madarainak monitoringja programhoz”!

A nyílt élőhelyek éjszakai madarainak felmérését 2014-ben szervezte meg először a „Milvus Csoport” Egyesület, együttműködésben a Román Madártani Egyesülettel. A projekt egyik fontos célja volt a haris (Crex crex), lappantyú (Caprimulgus europaeus), füleskuvik (Otus scops), erdei fülesbagoly (Asio otus), kuvik (Athene noctua), ugartyúk (Burhinus oedicnemus) és más éjszakai fajok országos elterjedésének és gyakoriságának a meghatározása. A haris kiemelten fontos faj, ugyanis Romániában az egyik célfaja az agrár-környezetvédelmi támogatási rendszernek. A másik cél pedig a projekt keretében gyűjtött adatok alapján egy monitoring-program beindítása volt. Egy összefoglaló az előző év eredményekről az alábbi bemutatóban található:

2016-tól kezdődően indult az az önkéntességen alapuló monitoringprogram, melynek célja bizonyos négyzetek évente egyszeri felmérése. Ez elengedhetetlen az állományok változásának megfelelő kiértékeléséhez, főleg olyan erősen fluktuáló fajok esetében, mint a haris.

A program lényege:

Egy 10×10 km-es négyzet éjszakai felmérése a május 20 – június 10 közötti periódusban. A felmérés alatt legalább 10 megfigyelőponton kell 5-5 percnyi megfigyelést végezni.

A megfigyeléseket évente meg kell ismételni.

Ajánlott a 2014-2015-ben már egyszer felmért négyzeteket választani, de lehetőség van új négyzetek felmérésére is.

Az előző években felmért négyzetekhez nagyrészt terepjáróra van szükség. Az idéntől azonban lehetőséget szeretnénk biztosítani a részvételre olyan személyeknek is, akik nem rendelkeznek terepjáróval.

Bár az idén nincs támogatásunk a programra, ha valaki igényli, lehetőségünkben áll megtéríteni az üzemanyag költségeket, főleg a terepjáróval lejárt nehezebb négyzetek és az önkéntes lakhelyétől távolabb eső négyzetek esetében.

A választható négyzetek itt nézhetők meg:

 


ITT lehet letölteni a részletes módszertant (RO).

Csatlakozzon a programhoz és ismételjen meg egyet vagy akár többet az előző években ön által felmért négyzetekből, vagy vállaljon egy új négyzetet! Amennyiben szeretne részt venni, kérjük jelezze Kovács Istvánnak az istvan.kovacs@milvus.ro e-mail címen.

Szóljon hozzá