Az itthon maradt gólyák nem sérültek!

Az elmúlt hetekben több aggódó megkeresést is kaptunk, melyekben arról számoltak be a levélírók, betelefonálók, hogy gólyákat láttak fészekben álldogálni, menjünk ki értük és segítsünk rajtuk. Ezekről a madarakról egyértelműen kijelenthető, hogy röpképesek, hiszen több méter magasan pihenek, ezért nem szükséges és nem is lehetséges befogni őket.

Miként ellenőrizhető a gólyák fizikai állapota?

A tarlón, belterületi füves területeken vagy akár parkolóban, járda mellett, udvarban sétálgató gólya egészségi állapotáról a legegyértelműbb visszajelzést a röpképesség vagy ennek hiánya ad. Ez úgy ellenőrizhető, ha a madár felé indulva felrepülésre késztetjük. Amennyiben ez megy neki, akkor minden rendben, de ezt jelzi az is, ha a madarat a tetőgerinc, a kémény vagy a fészek magasában állva látjuk.

December-február időszakban feljegyzett fehér gólya megfigyelések az OpenBirdMaps adatbázisból

Ha azonban a gólya csak néhány métert képes megtenni vagy csak ugrálva próbál menekülni, láthatóan furcsa, „rossz” mozgású, akkor vagy sérült vagy az éhezés miatt legyengült. Ez esetben kérjük vegyék fel a kapcsolatot a Milvus Csoport Vadállatok Rehabilitációs Központjával: 0722 – 533816.

Miért maradnak itt ezek a gólyák?

Az elmúlt években mind gyakoribbá váló gólya áttelelések hátterében többnyire nem egészségügyi okok állnak, mivel tökéletesen röpképes madarak maradnak itthon. Legutóbb 2010-ben volt olyan időjárás, melynek következtében a megkésett pótköltések fiókáit tömegesen hagyták magukra a többnyire augusztus 20-a körül elvonuló szülők és menteni kellett ezeket a madarakat (ezek az adatok Magyarország területéről származnak).

Mit esznek?

A gólyák rendkívül változatos táplálkozásúak, a rovarok mellett férgeket, pajorokat, halakat, kétéltűeket, kígyókat, békákat, kisrágcsálókat, a talajon talált énekesmadár-tojásokat és -fiókákat is fogyasztanak. Ezért amikor a vizek befagynak és a rovarvilág is téli álomra húzódik, az áttelelő példányok hónapokig egereken, pockokon élnek, melyekre a szántókon, gyepeken vadásznak.

A fenti információk részben a Magyar Madártani Egyesület honlapjáról lettek átvéve (http://www.mme.hu/az-itthon-maradt-golyak-nem-serultek).

Szóljon hozzá