Amit egy mozdulattal tönkreteszünk, éveken át építünk újra

Nyolc év telt el azóta, hogy 6 250 szürke nyár csemetét ültettünk Szatmár, Bihar, Arad és Temes megyei önkormányzatok tulajdonában lévő területekre. Az ültetést a Milvus Csoport és a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség végezte számos önkéntes segítségével, „A szalakóta védelme a Kárpát-medencében (LIFE13/NAT/HU/000081)” projekt keretében. A facsoportok a szalakóták közép- és hosszútávú megtelepedését hivatottak biztosítani olyan élőhelyeken, melyek a faj számára megfelelő feltételeket nyújthatnak, azonban nem rendelkeznek fészkelésre alkalmas lehetőségekkel.

Az évek során, lehetőségeinkhez mérten, öntöztük a csemetéket, pótoltuk az elszáradt példányokat és karbantartási munkálatokat végeztünk a csemeték körül.

Idén is ellenőriztük a nyárfák állapotát, és megállapítottuk, hogy még életben van 569 csemete.

A nyolc évvel ezelőtt ültetett és megmaradt fák valószínűleg jövőre már elég magasak és erősek lesznek ahhoz, hogy mesterséges költőládákat helyezzünk ki rájuk, melyek fészkelőhelyet biztosítsanak a szalakóták számára.

A kiszáradt példányok pótlására ősszel szeretnénk ültetési akciót szervezni a helyi közösségek bevonásával. Tapasztalataink szerint az őszi ültetések növelik a csemeték túlélési esélyeit, mivel a talaj ilyenkor már rendelkezik a gyökerek fejlődéséhez szükséges nedvességgel.

Szóljon hozzá