Védelmi intézkedések a romániai békászó sasok megmentéséért

A békászó sas egy ritka, veszélyeztetett madárfaj, világállományának 22%-a Románia területén költ. Az Európai Unió támogatásával a Szebeni Regionális Környezetvédelmi Hivatal, a „Milvus Csoport” Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Román Madártani Egyesület életbe léptetett egy LIFE projektet, amelynek célja ennek az állománynak a fenntartása/megőrzése azáltal, hogy megfelelő körülményeket biztosítanak a faj számára.

2012. március 22-én a Milvus Csoport tagjai ellenőrizték az egyik legrégebbről (1999-ből) ismert jobbágyfalvi (Maros megye) békászó sas fészket, azonban csak a kivágott tölgyfát találták a békászó sas fészkes fa helyett.

„A Natura 2000-es terület adminisztrációja azonnal jelentette az esetet az erdészeti hivatalnak, a rendőrségnek illetve az erdészeti és vadászati felügyelőségnek. Ezt követően pár napra a terület adminisztrátora, az erdészeti képviselő, a rendőrség illetve az erdőtulajdonos képviselőjének jelenlétében az eset helyszínén megállapították, hogy a fákat illegálisan vágta ki a tulajdonos. A kiszabott büntetést a tulajdonosnak kell kifizetnie”- nyilatkozta Daróczi J. Szilárd, a Milvus Csoporttól.

Azonban a Jobbágynak keresztelt hím békászó sas ezt a fészket több évig foglalt, a napokban bármikor megérkezhet új fészkéhez.. Mivel a fészkét már nem fogja ott találni és egyetlen sikertelen költés is súlyos következményekkel járhat a faj állományára nézve, a Milvus Csoport madarászai sürgős védelmi intézkedésekbe kezdtek.

„A romániai békászó sas állomány védelmét több módszerrel próbáljuk megvalósítani. Ezek közül az egyik legfontosabb a gyengébb sasfészkek megerősítése és a műfészkek kihelyezése. Ebben az esetben egy műfészek kihelyezése életbevágó volt. Az eset után kimentünk és a kivágott fészkes tölgytől 12 méterre, egy erre a célra alkalmas fára műfészket helyeztünk ki. Reméljük, amint visszatér Jobbágy elfogadja és elfoglalja az új fészkét” – tette hozzá Daróczi J. Szilárd.

A projekt lefutása alatt összesen 100 műfészek kerül kihelyezésre három Natura 2000 területen. A műfészek egy erős keretből és vaspántokból készül, amelyet csavarokkal rögzítenek a törzshöz és faágakhoz. A műfészkeket ágakkal töltik fel míg csak nem egy természetes fészek alakját és jellegét öltik. Ezáltal megkönnyítik a békászó sasok költését, biztonságosabbá teszik fészkeiket az időjárással és az erdészeti tevékenységekkel szemben. A projektről bővebben a www.pomarina.ro oldalon lehet olvasni.

Sajtónyilatkozat
2012. április 22

Szóljon hozzá