Első dokumentált, elektromos légvezetéknek való nekirepülés okozta túzokpusztulás Romániában

Post published:április 3, 2026
Post category:Hírek
Post comments:0 Hozzászólás

Március folyamán Mădălina Cotuț, a nagyszalontai Túzok fészek látogatóközpont munkatársa és Claudiu Valentin egy elpusztult túzok maradványait találták meg egy 20 kV-os középfeszültségű vezetéksor alatt. Az eset kivizsgálása során bizonyítást nyert, hogy a hím túzok pusztulását valóban nekirepülés okozta.

Bár a nemzetközi tapasztalatok alapján biztosak voltunk abban, hogy nagy valószínűséggel nem ez az első ilyen jellegű pusztulás, mindezidáig ezt nem sikerült bizonyítani. Így ez az első dokumentált eset Romániában, ami megerősít bennünket abban, hogy további fejlesztésekre van szükség e rendkívül veszélyes mortalitási tényező helyi kezeléséhez.

*Az elpusztult túzok pozíciója a téli előfordulásokhoz és elektromos légvezetékekhez képest.*

Mi a túzokállomány helyzete Európában?

Világszinten a túzokállomány évről évre csökken. Tizenhat év alatt több mint 34%-kal (44-57 ezerről 31-36 ezer példányra) csökkent a világ túzokállománya. Ez a negatív tendencia Európára is jellemző. Az elektromos légvezetékeknek – főképpen a nagy- és középfeszültségű elektromos hálózatok vezetékeinek – való nekirepülés számos egyed pusztulásához vezet.

*Magyarországon történt ütközés Fotó: Engi László*

Bár a túzok jól és gyakran repül, manőverezőképességét nagy testtömege és széles szárnyfesztávolsága korlátozza, ezért gyakran ütközik légvezetékekkel.

Mi ezeknek az eseteknek a végkimenetele?

A túzok esetében az ilyen jellegű balesetek kimenetele szinte minden esetben az egyed elhullása. Ha nem is azonnal végzetes a sérülés, rendszerint olyan károsodásokkal jár, amelyek előbb vagy utóbb – közvetetten vagy közvetlenül (például a ragadozókkal szembeni kiszolgáltatottság miatt) – a madár pusztulását okozzák.

Mi a megoldás?

A túzokvédelem egyik fő eleme a nekirepülés okozta pusztulás visszaszorítása. Nem véletlen, hogy ez a tevékenység szerepel első helyen a közép-európai túzokpopulációk védelméről szóló egyetértési memorandum középtávú akciótervében.

Az alkalmazható védelmi megoldások közé tartozik az új elektromos hálózatok körültekintő tervezése, a meglévő, elsősorban középfeszültségű, ritkább esetben nagyfeszültségű, légvezetékek földkábellel való kiváltása, vagy végső esetben a vezetékek láthatóságának növelése.

Mit tett/tesz a Milvus?

Az országban már csak egyetlen életképes állomány maradt fenn Nagyszalonta környékén, Bihar megyében, a román-magyar országhatár közelében.

Néhány évvel ezelőtt, egy korábbi pályázat keretében, Nagyszalonta önkormányzatával közösen először alkalmaztunk Romániában ilyen jellegű túzokvédelmi beavatkozást: hat kilométer hosszú légvezeték lett lecserélve biztonságos földkábelre a legfontosabb romániai túzokélőhelyek közelében.

Ez a típusú fejlesztés azonban rendkívül költséges (kb. 50 000 EUR/km), így Nagyszalonta környékén továbbra is több tíz kilométernyi veszélyes vezetékszakasz szeli át a túzokok élőterét.

*Elektromos légvezetékek a nagyszalontai túzokos élőhelyeken*

A tavaly ősszel indult nemzetközi túzokvédelmi LIFE projekt keretében a nagyszalontai 110 kV-os nagyfeszültségű vezetéksor egyik szakaszára – a felelős áramszolgáltató (DEER) jóváhagyásával – olyan jelölőeszközök kihelyezését tervezzük, amelyek a túzokok számára is jól láthatóak, és jelentősen csökkenthetik a nekirepülés kockázatát.

Szóljon hozzá Válasz megszakítása

Partifecske (Riparia riparia)

Folyóvizek, nagyobb tavak mentén láthatjuk Európa legkisebb termetű fecskefaját, a partifecskét. Szinte biztos, hogy nem egymagában fogjuk megpillantani, hiszen rendszerint többedmagával, csapatosan jár. Farka enyhén villás. A repülés módja, stílusa alapján is következtethetünk a fajra: kevesebbet siklik, ritkábban változtatja a magasságot, hiányzik belőle a füsti- vagy a molnárfecske kecsessége, légiessége. A füstifecskének röptében is jól kivehető mélyen villás farka, a molnárfecskének pedig fehér hasoldala és faroktöve szembetűnő. Fecsketársaihoz hasonlóan a partifecske ritkán száll földre, de a légtér magasabb régióiba se igen emelkedik. Hangja száraz “csrip”, riasztóhangja “pritt”-nek hallatszik, éneke halk csicsergés. Főleg vizek környékén tartózkodik, a bő táplálékkínálat mellett ugyanis itt talál függőleges, omlásos partfalakat, ahová üreget vájhat. Nem kötődik szorosan a vizek közelségéhez, bárhol megtelepszik ahol fészkelésre alkalmas agyagos-homokos, meredek falat talál. Így gyakoriak a partifecske telepek az agyag- és homokbányák, kubikgödrök oldalában is. Dobrudzsában, Hisztria romvárosának környékén a régészek által hátrahagyott kutatóárkok falát használják előszeretettel otthonteremtésre. Helyenként egészen fura lakást is választhatnak, mint például a betonfalú árkok, patakok vékony vízlevezető csöveit. Ilyen csövek segítségével igyekszenek helyenként megtelepedésre rávenni a partifecskéket. A legmagasabb tengerszint feletti magasságban, 4500 méter körül a Himalájában jegyeztek fel telepet. A telepesen költ. A telepek nagysága változó, általában 50-100 körül van az elfoglalt üregek száma, de nem ritkák a több száz pár által lakot telepek sem. A leghosszabb erdélyi folyón, a Maroson végzett felmérések szerint 18 év leforgása alatt, 650 km-es szakaszon, a fészkek száma 4500 és 11.000 között ingadozott. Gyakori eset, hogy a telepen egyes lyukakat társbérlők foglalnak el: mezei- és házi veréb, gyurgyalag, jégmadár, seregély, stb. Hosszútávú vonuló. Az afrikai telelőterületekről hazai fecskéink közül a legkésőbben, április derekán érkeznek. A hamarabb érkező hímek rendszerint az előző évi telep egyik régi üregét veszik birtokukba. A többiek új üregek ásásába kezdenek, ebben a szakaszban még a tojók segítsége nélkül. A párválasztás ugyanis szorosan összefügg a fészekhely-választással. Lássuk, hogyan mennek végbe ezen “jegyesség” kezdő lépései: ha a hím a munkálatokkal már kb. 25-30 cm mélyre haladt, a kijárathoz ülve várja az arra repülő fecske-menyecskéket. Amint egyikük a közelbe ér, elrugaszkodik a faltól és az üreg szája előtt kört leírva, csicsergésszerű énekkel csalogatja a tojót. Ez utóbbiak persze nem dőlnek be könnyen, több lyukat is szemrevételeznek az egy nyárra szóló nehéz választás előtt. Amennyiben elkötelezik magukat valamelyik üreg-tulajdonos mellett, segítenek neki az építésben. Az újdonsült asszonyság aztán elszántan fenyegetőzik minden esetleges, pártában maradt csábító ellen, sőt olykor még saját férjeurát is kitessékelné az odúból. Azok a hímek, akik sikertelenül próbáltak párt szerezni, új üreg ásásába kezdenek, természetesen a telep más helyén. Innen adódik, hogy egy telep mindig több lyukkal rendelkezik, mint amennyi költőpár fészkel benne. Amint az ifjú pár az üregépítéssel 60-70 cm mélyre halad, egy 10-15 cm-re kiszélesedő végkamrát építenek a leendő fészeknek. A földet lábaik és csőrük segítségével ássák-kaparják és háttal haladva söprik ki. Ebben segítségükre szolgálnak a lábon található, keményebb tollak, az ún. “tollsarkantyú” is. A munkálatok vége fele közeledve a tojó egyre aktívabbá válik, a hím többnyire csak kísérgeti. A szakadatlan nyomonkövetés a tojásrakás előtt 3-5 nappal fokozódik, ebben az időszakban kerül sor a párzásra. A párzást a földön, ágakon vagy esetleg villanydróton ejtik meg. A hím nem távolodik egy méternél messzebbre a tojótól, oka is van rá, hiszen mindig akad egy-egy potyázó vetélytárs a közelben. Ilyenkor már a párok együtt éjszakáznak az új üregben. A 4-6 fehér tojáson többnyire a tojó ül, de a hím is jókora részt vállal a költésből. A tojó hasán kihullanak a tollak, a bőr ráncosodik, vérellátása bővül, ún. kotlófolt alakul ki, valóságos fűtőtestként szolgálva. Az eleinte csupasz, csak néhány pihével borított csöppségek két hét múlva bújnak ki a tojásból. Az apróságok csukott szemmel jönnek világra, élénksárga szegélyű csőrükkel eleséget követelve rögtön tátogatni kezdenek. Az élelmet mindkét szülő hordja: a legyekből, szúnyogokból, levéltetvekből, kérészekből, stb. álló ínyencfalatokat a levegőben fogdossák össze. Táplálékkeresés közben nem távolodnak 1-2 km-nél messzebb a teleptől. Nem is tehetik, hiszen a rohamosan cseperedő fiókák csőrébe állandóan kell tömni a táplálékot. Általában óránként 4-5-ször etetnek. Az új nemzedék 22 nap múlva hagyja el az üreget, de kirepülés után kb. 1 hétig még szüleik etetik őket. A fiókákat az öregek hangjukról ismerik fel. Az önállóvá vált fiatalok ezután elhagyják a telep környékét, a szülők egy része pedig nekikezdhet a második fészekalj lerakásához. Előfordul, hogy a tojó már a fiókanevelés időszakában otthagyja a családot és egy új hímmel összeállva kezd neki a második fészekalj felneveléséhez. Ragadozó madár (kabasólyom, karvaly, héja) közeledtekor a telep szinte minden tagja levegőbe emelkedik, rövid “pritt” hanggal riasztva. A veszély a föld felől is jöhet, menyét, vándorpatkány, kutya, hermelin vagy róka alakjában. Vonulás előtt a partifecskék nagy csapatokba gyülekezve, nádasokban éjszakáznak. Egy költőterület madarai rendszerint a vonulás során is együtt maradnak. Napközben repülnek dél fele, éjszaka pihennek (a rovarevő énekesek jórésze a fecskéktől eltérően éjszaka vonul és nappal pihen-táplálkozik). Az európai költőállomány az afrikai Szahel-övezetben illetve attól délre tölti a telet. A régió csapadékviszonyai döntően befolyásolják az áttelelő fecskék túlélési arányát: egy száraz időszak után csak kis hányaduk tér vissza szülőföldjére. Az elhalálozási arány normális feltételek között is magas, 50-70 % között mozog, valamivel magasabb a fiatalok körében. Gyűrűzött madarak közül a legidősebb 9 éves kort ért meg. Veszélyeztető tényezők, ökológiai szerep A folyószabályozások, az egyre erősödő emberi zavarások több helyen veszélyeztetik a parti fecskék telepeit. Védjük, óvjuk tehát e madarak élőhelyeit, telepeit, hogy még sokáig gyönyörködhessünk bennük! Az európai költőállomány az afrikai Szahel-övezetben illetve attól délre tölti a telet. A régió csapadékviszonyai döntően befolyásolják az áttelelő fecskék túlélési arányát: egy száraz időszak után csak kis hányaduk tér vissza szülőföldjére. Az elhalálozási arány normális feltételek között is magas, 50-70 % között mozog, valamivel magasabb a fiatalok körében. Gyűrűzött madarak közül a legidősebb 9 éves kort ért meg.