Telelő erdei fülesbagoly-szinkron (2014-2015)

Az előző évekhez hasonlóan, a „Milvus Csoport” Madártani és Természetvédelmi Egyesület, idén is megszervezi a telelő erdei fülesbaglyok (Asio otus) szinkron számlálását. A monitoring program 2009-ben indult az International Long-eared Owl Network (ILEON) kezdeményezésében, több Közép és Kelet-Európai országból résztvevő önkéntesek bevonásával. A program romániai koordinátora a „Milvus Csoport” Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

Az önkéntesek szorgalmas munkája által a több éves tevékenységnek köszönhetően száznál több erdei fülesbagoly gyülekezőhelyről van tudomásunk és a faj védelme szempontjából fontos információkra tettünk szert. A monitoring program folytonossága elengedhetetlen, ezért továbbra is nagyon nagy szükségünk van az önkéntesek munkájára. A program folytatása tisztább képet nyújthat a nálunk telelő erdei fülesbaglyok állományának változásáról, az általuk használt élőhelyekről és az őket veszélyeztető tényezőkről.  Ezúton szeretnénk meghívni minden érdeklődőt, hogy idén is részt vegyen a telelő erdei fülesbaglyok szinkronszámlálásában. A módszertan nem változott az előző évekhez képest: minden hónap második hétvégéjén meg kell számolni a gyülekezőhelyeken tartózkodó erdei fülesbaglyokat, és ki kell tölteni a terepnaplókat, amelyeket innen lehet letölteni. A szinkron számolásokat a következő hétvégeken kell végezni: november 14-16, december 12-14, január 9-11, február 13-15, opcionálisan március 13-15.

A monitoring program lejárta után 5 szerencsés résztvevő számára ajándékcsomagot sorsolunk ki.

A telelő erdei fülesbagoly felmérésének adatait havonta, a kiszállásokat követően kérjük az office@milvus.ro címre elküldeni.  Az telelő állományok megyei szintű változása követhető lesz a weboldalunkon. További információkért írjanak a program koordinátorának, Bărbos Lőrincnek, a lorinc.barbos@milvus.ro email címre.

Szóljon hozzá