Téli vízimadár-szinkron, 2026 január

Post published:március 30, 2026
Post category:Hírek
Post comments:0 Hozzászólás

Jubileumi kiadás: 60 éves program

Január 10. és február 6. között országos szinten lezajlott a MidWinter Count néven ismert Téli vízimadár-szinkron, amely nagyszámú önkéntes részvételének örvendett. Az eseményt nemzetközi szinten a Wetlands International szervezi, és idén 60 éves évfordulóját ünnepli. Romániában a Román Madártani Egyesület (SOR) és a Milvus Csoport koordinálja. Idén, a január végi nehéz időjárási körülmények miatt, a Duna-delta lefedése február elején történt meg.

Az eseményen összesen 140 megfigyelő vett részt, akik országos szinten 472 helyszínt fedtek le. Összesen 849 247 madarat számoltak meg, amelyek közül 682 642 példány (a teljes szám 80%-a) vízi fajokhoz tartozik, amelyek ennek az éves felmérésnek a célját képezik. 172 fajt azonosítottak, amelyek közül 88 (51%) vízi faj, olyan fajok amelyek kötődnek a vizes élőhelyekhez.

Az előző évhez képest a vízi fajok teljes egyedszáma több mint 350 000 példánnyal (több mint 33%-kal) alacsonyabb volt, ami a gyengébb lefedettségnek és különösen a kemény téli körülményeknek köszönhető, amelyek ezt a szezont jellemezték (különösen a Duna-deltában, ahol a befagyás mértéke nagyon magas volt).

Az idei felmérés teljes mértékben önkénteseken alapult, akik adatokat gyűjtöttek a két szervezet alkalmazottaival együtt. E jubileumi kiadás alkalmával köszönjük megfigyelőinknek, akik értékes információkat gyűjtöttek a vízi fajok állománytrendjeinek nyomon követése céljából. A Duna-delta lefedése – mint minden évben – a Duna-delta Bioszféra Rezervátum Igazgatóságának alkalmazottai segítségével valósult meg.

A vízi fajok közül a legnagyobb állományok a következő fajokhoz tartoztak (a ludak nem szerepelnek ebben a rangsorban, mivel azokat külön felmérés fedte le; zárójelben az előző évi számok szerepelnek összehasonlításként):

tőkés réce (Anas platyrhynchos) – 183 086 (292 272)
szárcsa (Fulica atra) – 119 466 (165 314)
nagy kárókatona (Phalacrocorax carbo) – 38 987 (34 957)
barátréce (Aythya ferina) – 28 962 (26 476)
fütyülő réce (Mareca penelope) – 26 091 (16 091)
dankasirály (Larus ridibundus) – 23 444 (46 789)
kontyos réce (Aythya fuligula) – 21 472 (25 899)
üstökösréce (Netta rufina) – 15 996 (25 109)
csörgő réce (Anas crecca) – 15 374 (55 137)
bütykös hattyú (Cygnus olor) – 13 086 (21 449)

A tavalyi évhez képest a legtöbb faj esetében alacsonyabb számok figyelhetők meg, kivéve a nagy kárókatonát, a barátrécét és a fütyülő récét.

Amint korábban említettük, a ludak felmérése párhuzamosan zajlott Románia délkeleti részén, így az ebből a speciális monitoring programból származó adatok sokkal pontosabbak. Az összesített számok a következők:

nagy lilik (Anser albifrons) – 262 784 (414 024)
nyári lúd (Anser anser) – 12 133 (14 313)
vörösnyakú lúd (Branta ruficollis) – 1 710 (1 999)
kis lilik (Anser erythropus) – 7 (4)
kanadai lúd (Branta canadensis) – 6 (2)
vetési lúd (Anser fabalis rossicus) – 2 (6)

A vízi fajokon kívül a legnagyobb állományok a következő fajokhoz tartoztak: vetési varjú (Corvus frugilegus, 61 701), csóka (Corvus monedula, 53 210), házi galamb (Columba livia f. domestica, 10 874), örvös galamb (Columba palumbus, 7 133) és seregély (Sturnus vulgaris 5 993).

Vízi madárfajok, országok szerint összesítve:
https://iwc.wetlands.org/index.php/nattotals

Nemzeti összesítések, fajonként:
https://iwc.wetlands.org/index.php/spectotals

*A 2026-os Téli vízimadár-szinkron során lefedett helyszínek*

Szóljon hozzá Válasz megszakítása

Partifecske (Riparia riparia)

Folyóvizek, nagyobb tavak mentén láthatjuk Európa legkisebb termetű fecskefaját, a partifecskét. Szinte biztos, hogy nem egymagában fogjuk megpillantani, hiszen rendszerint többedmagával, csapatosan jár. Farka enyhén villás. A repülés módja, stílusa alapján is következtethetünk a fajra: kevesebbet siklik, ritkábban változtatja a magasságot, hiányzik belőle a füsti- vagy a molnárfecske kecsessége, légiessége. A füstifecskének röptében is jól kivehető mélyen villás farka, a molnárfecskének pedig fehér hasoldala és faroktöve szembetűnő. Fecsketársaihoz hasonlóan a partifecske ritkán száll földre, de a légtér magasabb régióiba se igen emelkedik. Hangja száraz “csrip”, riasztóhangja “pritt”-nek hallatszik, éneke halk csicsergés. Főleg vizek környékén tartózkodik, a bő táplálékkínálat mellett ugyanis itt talál függőleges, omlásos partfalakat, ahová üreget vájhat. Nem kötődik szorosan a vizek közelségéhez, bárhol megtelepszik ahol fészkelésre alkalmas agyagos-homokos, meredek falat talál. Így gyakoriak a partifecske telepek az agyag- és homokbányák, kubikgödrök oldalában is. Dobrudzsában, Hisztria romvárosának környékén a régészek által hátrahagyott kutatóárkok falát használják előszeretettel otthonteremtésre. Helyenként egészen fura lakást is választhatnak, mint például a betonfalú árkok, patakok vékony vízlevezető csöveit. Ilyen csövek segítségével igyekszenek helyenként megtelepedésre rávenni a partifecskéket. A legmagasabb tengerszint feletti magasságban, 4500 méter körül a Himalájában jegyeztek fel telepet. A telepesen költ. A telepek nagysága változó, általában 50-100 körül van az elfoglalt üregek száma, de nem ritkák a több száz pár által lakot telepek sem. A leghosszabb erdélyi folyón, a Maroson végzett felmérések szerint 18 év leforgása alatt, 650 km-es szakaszon, a fészkek száma 4500 és 11.000 között ingadozott. Gyakori eset, hogy a telepen egyes lyukakat társbérlők foglalnak el: mezei- és házi veréb, gyurgyalag, jégmadár, seregély, stb. Hosszútávú vonuló. Az afrikai telelőterületekről hazai fecskéink közül a legkésőbben, április derekán érkeznek. A hamarabb érkező hímek rendszerint az előző évi telep egyik régi üregét veszik birtokukba. A többiek új üregek ásásába kezdenek, ebben a szakaszban még a tojók segítsége nélkül. A párválasztás ugyanis szorosan összefügg a fészekhely-választással. Lássuk, hogyan mennek végbe ezen “jegyesség” kezdő lépései: ha a hím a munkálatokkal már kb. 25-30 cm mélyre haladt, a kijárathoz ülve várja az arra repülő fecske-menyecskéket. Amint egyikük a közelbe ér, elrugaszkodik a faltól és az üreg szája előtt kört leírva, csicsergésszerű énekkel csalogatja a tojót. Ez utóbbiak persze nem dőlnek be könnyen, több lyukat is szemrevételeznek az egy nyárra szóló nehéz választás előtt. Amennyiben elkötelezik magukat valamelyik üreg-tulajdonos mellett, segítenek neki az építésben. Az újdonsült asszonyság aztán elszántan fenyegetőzik minden esetleges, pártában maradt csábító ellen, sőt olykor még saját férjeurát is kitessékelné az odúból. Azok a hímek, akik sikertelenül próbáltak párt szerezni, új üreg ásásába kezdenek, természetesen a telep más helyén. Innen adódik, hogy egy telep mindig több lyukkal rendelkezik, mint amennyi költőpár fészkel benne. Amint az ifjú pár az üregépítéssel 60-70 cm mélyre halad, egy 10-15 cm-re kiszélesedő végkamrát építenek a leendő fészeknek. A földet lábaik és csőrük segítségével ássák-kaparják és háttal haladva söprik ki. Ebben segítségükre szolgálnak a lábon található, keményebb tollak, az ún. “tollsarkantyú” is. A munkálatok vége fele közeledve a tojó egyre aktívabbá válik, a hím többnyire csak kísérgeti. A szakadatlan nyomonkövetés a tojásrakás előtt 3-5 nappal fokozódik, ebben az időszakban kerül sor a párzásra. A párzást a földön, ágakon vagy esetleg villanydróton ejtik meg. A hím nem távolodik egy méternél messzebbre a tojótól, oka is van rá, hiszen mindig akad egy-egy potyázó vetélytárs a közelben. Ilyenkor már a párok együtt éjszakáznak az új üregben. A 4-6 fehér tojáson többnyire a tojó ül, de a hím is jókora részt vállal a költésből. A tojó hasán kihullanak a tollak, a bőr ráncosodik, vérellátása bővül, ún. kotlófolt alakul ki, valóságos fűtőtestként szolgálva. Az eleinte csupasz, csak néhány pihével borított csöppségek két hét múlva bújnak ki a tojásból. Az apróságok csukott szemmel jönnek világra, élénksárga szegélyű csőrükkel eleséget követelve rögtön tátogatni kezdenek. Az élelmet mindkét szülő hordja: a legyekből, szúnyogokból, levéltetvekből, kérészekből, stb. álló ínyencfalatokat a levegőben fogdossák össze. Táplálékkeresés közben nem távolodnak 1-2 km-nél messzebb a teleptől. Nem is tehetik, hiszen a rohamosan cseperedő fiókák csőrébe állandóan kell tömni a táplálékot. Általában óránként 4-5-ször etetnek. Az új nemzedék 22 nap múlva hagyja el az üreget, de kirepülés után kb. 1 hétig még szüleik etetik őket. A fiókákat az öregek hangjukról ismerik fel. Az önállóvá vált fiatalok ezután elhagyják a telep környékét, a szülők egy része pedig nekikezdhet a második fészekalj lerakásához. Előfordul, hogy a tojó már a fiókanevelés időszakában otthagyja a családot és egy új hímmel összeállva kezd neki a második fészekalj felneveléséhez. Ragadozó madár (kabasólyom, karvaly, héja) közeledtekor a telep szinte minden tagja levegőbe emelkedik, rövid “pritt” hanggal riasztva. A veszély a föld felől is jöhet, menyét, vándorpatkány, kutya, hermelin vagy róka alakjában. Vonulás előtt a partifecskék nagy csapatokba gyülekezve, nádasokban éjszakáznak. Egy költőterület madarai rendszerint a vonulás során is együtt maradnak. Napközben repülnek dél fele, éjszaka pihennek (a rovarevő énekesek jórésze a fecskéktől eltérően éjszaka vonul és nappal pihen-táplálkozik). Az európai költőállomány az afrikai Szahel-övezetben illetve attól délre tölti a telet. A régió csapadékviszonyai döntően befolyásolják az áttelelő fecskék túlélési arányát: egy száraz időszak után csak kis hányaduk tér vissza szülőföldjére. Az elhalálozási arány normális feltételek között is magas, 50-70 % között mozog, valamivel magasabb a fiatalok körében. Gyűrűzött madarak közül a legidősebb 9 éves kort ért meg. Veszélyeztető tényezők, ökológiai szerep A folyószabályozások, az egyre erősödő emberi zavarások több helyen veszélyeztetik a parti fecskék telepeit. Védjük, óvjuk tehát e madarak élőhelyeit, telepeit, hogy még sokáig gyönyörködhessünk bennük! Az európai költőállomány az afrikai Szahel-övezetben illetve attól délre tölti a telet. A régió csapadékviszonyai döntően befolyásolják az áttelelő fecskék túlélési arányát: egy száraz időszak után csak kis hányaduk tér vissza szülőföldjére. Az elhalálozási arány normális feltételek között is magas, 50-70 % között mozog, valamivel magasabb a fiatalok körében. Gyűrűzött madarak közül a legidősebb 9 éves kort ért meg.