Sikerült megmenteni a kék vércsék és a szalakóták számára fontos élőhelyeket!

Post published:október 1, 2024
Post category:Hírek
Post comments:0 Hozzászólás

Több éves közbenjárásnak köszönhetően sikerült megakadályozni a Zerind-Kisjenő közötti fasor kivágását. A javarészt kőrisfákból álló fasor védelme rendkívül fontos úgy a biodiverzitás, mint a kék vércse és a szalakóta, valamint számos egyéb faj védelme szempontjából.

A szóban forgó útmenti fasor fontosságára már 2006-ban fény derült, amikor a „Kék vércse védelme a Pannon Régióban” LIFE projekt keretében azonosítottuk a kék vércse költőhelyeit. A Nagyzerind-Kisjenő, illetve Kisjenő – Szinte közötti országutak mentén lévő fákon számos vetési varjú kolónia van, ezek pedig a vércsék legfontosabb fészkelőhelyei. A létező költőtelepek megóvásának, újabb facsoportok telepítésének, költőládák kihelyezésének és egyéb intézkedéseknek köszönhetően növekedni kezdett az ország nyugati részén költő kék-vércse párok száma (2006-ban 180 párról volt tudomásunk, míg 2009-ben már 383 párt tartottunk számon).

2008-ban útjavítási munkálatok alkalmával elkezdték kivágni ezeket a fákat, ezért a LIFE projekt csapata, amelynek a Milvus Csoport is tagja volt, jelezte a helyzetet az Arad Megyei Környezetvédelmi Őrségnek, amely gyorsan közbelépett és megakadályozta a további fakivágásokat.

2015 és 2020 között a Milvus Csoport egy újabb, ezúttal szalakóták védelmét célzó pályázatban vett részt ebben a régióban, amikor terepi megfigyelések során kollégáink észlelték, hogy az adott fasor egy részét kivágás céljából megjelölték. Ekkor már többször felmerült az útmenti fák kivágása, abból a meggondolásból, hogy az adott fák miatt több halálos autóbaleset is bekövetkezett.

2020-ban a projekt keretében a Milvus Csoport nyílt levélben kérte a hatóságokat, hogy akadályozzák meg a fák kivágását és több alternatív megoldást javasolt a helyzet orvoslására.

2021-ben egy újabb felmérés bizonyította, hogy az adott fasor fontos szerepet játszik a kék vércsék számára, hiszen egy kb. 10 kilométeres szakaszon 627 varjúfészket számoltunk össze, melyekben 9-12 kék vércse pár költött.

Mivel továbbá is fennállt a fák kivágása és ráadásul egy Natura 2000-es területről van szó (A Fekete- és Fehér-Körös folyók köze – Câmpia Crișului Alb și a Crișului Negru, ROSPA0015 – a térség legnagyobb Natura2000-es természetvédelmi területe), a fák kijelölését jeleztünk az Arad megyei Környezetvédelmi Ügynökségnek (APM Arad), az Arad Megyei Környezetvédelmi Őrségnek (Garda de Mediu Arad) és a Természetvédelmi Területek Országos Hatóságának (ANANP) és ezúttal is alternatív megoldásokat javasoltunk (pl. szalagkorlát kihelyezése).

Most úgy tűnik, hogy a sok közbelépés és számtalan hivatalos levelezés meghozta hatását. Az útügyi igazgatóság hivatalos levélben tájékoztatott minket, hogy a fasor kivágására nem fog sok kerülni, mivel nem tudnak eleget tenni az ANANP által megszabott összes speciális feltételnek. A feltételek között szerepel, hogy a varjúfészkeket át kellene költöztetni, vagy mesterséges költőládákat kihelyezni a vércsék számára.

*Volt fasor – nincs fasor. Így tűntek el teljesen az utat szegélyező fák Kisjenő és Szinte között, a Google Earth 2013-2023 között készített műholdfelvételei alapján*

Szóljon hozzá Válasz megszakítása

Partifecske (Riparia riparia)

Folyóvizek, nagyobb tavak mentén láthatjuk Európa legkisebb termetű fecskefaját, a partifecskét. Szinte biztos, hogy nem egymagában fogjuk megpillantani, hiszen rendszerint többedmagával, csapatosan jár. Farka enyhén villás. A repülés módja, stílusa alapján is következtethetünk a fajra: kevesebbet siklik, ritkábban változtatja a magasságot, hiányzik belőle a füsti- vagy a molnárfecske kecsessége, légiessége. A füstifecskének röptében is jól kivehető mélyen villás farka, a molnárfecskének pedig fehér hasoldala és faroktöve szembetűnő. Fecsketársaihoz hasonlóan a partifecske ritkán száll földre, de a légtér magasabb régióiba se igen emelkedik. Hangja száraz “csrip”, riasztóhangja “pritt”-nek hallatszik, éneke halk csicsergés. Főleg vizek környékén tartózkodik, a bő táplálékkínálat mellett ugyanis itt talál függőleges, omlásos partfalakat, ahová üreget vájhat. Nem kötődik szorosan a vizek közelségéhez, bárhol megtelepszik ahol fészkelésre alkalmas agyagos-homokos, meredek falat talál. Így gyakoriak a partifecske telepek az agyag- és homokbányák, kubikgödrök oldalában is. Dobrudzsában, Hisztria romvárosának környékén a régészek által hátrahagyott kutatóárkok falát használják előszeretettel otthonteremtésre. Helyenként egészen fura lakást is választhatnak, mint például a betonfalú árkok, patakok vékony vízlevezető csöveit. Ilyen csövek segítségével igyekszenek helyenként megtelepedésre rávenni a partifecskéket. A legmagasabb tengerszint feletti magasságban, 4500 méter körül a Himalájában jegyeztek fel telepet. A telepesen költ. A telepek nagysága változó, általában 50-100 körül van az elfoglalt üregek száma, de nem ritkák a több száz pár által lakot telepek sem. A leghosszabb erdélyi folyón, a Maroson végzett felmérések szerint 18 év leforgása alatt, 650 km-es szakaszon, a fészkek száma 4500 és 11.000 között ingadozott. Gyakori eset, hogy a telepen egyes lyukakat társbérlők foglalnak el: mezei- és házi veréb, gyurgyalag, jégmadár, seregély, stb. Hosszútávú vonuló. Az afrikai telelőterületekről hazai fecskéink közül a legkésőbben, április derekán érkeznek. A hamarabb érkező hímek rendszerint az előző évi telep egyik régi üregét veszik birtokukba. A többiek új üregek ásásába kezdenek, ebben a szakaszban még a tojók segítsége nélkül. A párválasztás ugyanis szorosan összefügg a fészekhely-választással. Lássuk, hogyan mennek végbe ezen “jegyesség” kezdő lépései: ha a hím a munkálatokkal már kb. 25-30 cm mélyre haladt, a kijárathoz ülve várja az arra repülő fecske-menyecskéket. Amint egyikük a közelbe ér, elrugaszkodik a faltól és az üreg szája előtt kört leírva, csicsergésszerű énekkel csalogatja a tojót. Ez utóbbiak persze nem dőlnek be könnyen, több lyukat is szemrevételeznek az egy nyárra szóló nehéz választás előtt. Amennyiben elkötelezik magukat valamelyik üreg-tulajdonos mellett, segítenek neki az építésben. Az újdonsült asszonyság aztán elszántan fenyegetőzik minden esetleges, pártában maradt csábító ellen, sőt olykor még saját férjeurát is kitessékelné az odúból. Azok a hímek, akik sikertelenül próbáltak párt szerezni, új üreg ásásába kezdenek, természetesen a telep más helyén. Innen adódik, hogy egy telep mindig több lyukkal rendelkezik, mint amennyi költőpár fészkel benne. Amint az ifjú pár az üregépítéssel 60-70 cm mélyre halad, egy 10-15 cm-re kiszélesedő végkamrát építenek a leendő fészeknek. A földet lábaik és csőrük segítségével ássák-kaparják és háttal haladva söprik ki. Ebben segítségükre szolgálnak a lábon található, keményebb tollak, az ún. “tollsarkantyú” is. A munkálatok vége fele közeledve a tojó egyre aktívabbá válik, a hím többnyire csak kísérgeti. A szakadatlan nyomonkövetés a tojásrakás előtt 3-5 nappal fokozódik, ebben az időszakban kerül sor a párzásra. A párzást a földön, ágakon vagy esetleg villanydróton ejtik meg. A hím nem távolodik egy méternél messzebbre a tojótól, oka is van rá, hiszen mindig akad egy-egy potyázó vetélytárs a közelben. Ilyenkor már a párok együtt éjszakáznak az új üregben. A 4-6 fehér tojáson többnyire a tojó ül, de a hím is jókora részt vállal a költésből. A tojó hasán kihullanak a tollak, a bőr ráncosodik, vérellátása bővül, ún. kotlófolt alakul ki, valóságos fűtőtestként szolgálva. Az eleinte csupasz, csak néhány pihével borított csöppségek két hét múlva bújnak ki a tojásból. Az apróságok csukott szemmel jönnek világra, élénksárga szegélyű csőrükkel eleséget követelve rögtön tátogatni kezdenek. Az élelmet mindkét szülő hordja: a legyekből, szúnyogokból, levéltetvekből, kérészekből, stb. álló ínyencfalatokat a levegőben fogdossák össze. Táplálékkeresés közben nem távolodnak 1-2 km-nél messzebb a teleptől. Nem is tehetik, hiszen a rohamosan cseperedő fiókák csőrébe állandóan kell tömni a táplálékot. Általában óránként 4-5-ször etetnek. Az új nemzedék 22 nap múlva hagyja el az üreget, de kirepülés után kb. 1 hétig még szüleik etetik őket. A fiókákat az öregek hangjukról ismerik fel. Az önállóvá vált fiatalok ezután elhagyják a telep környékét, a szülők egy része pedig nekikezdhet a második fészekalj lerakásához. Előfordul, hogy a tojó már a fiókanevelés időszakában otthagyja a családot és egy új hímmel összeállva kezd neki a második fészekalj felneveléséhez. Ragadozó madár (kabasólyom, karvaly, héja) közeledtekor a telep szinte minden tagja levegőbe emelkedik, rövid “pritt” hanggal riasztva. A veszély a föld felől is jöhet, menyét, vándorpatkány, kutya, hermelin vagy róka alakjában. Vonulás előtt a partifecskék nagy csapatokba gyülekezve, nádasokban éjszakáznak. Egy költőterület madarai rendszerint a vonulás során is együtt maradnak. Napközben repülnek dél fele, éjszaka pihennek (a rovarevő énekesek jórésze a fecskéktől eltérően éjszaka vonul és nappal pihen-táplálkozik). Az európai költőállomány az afrikai Szahel-övezetben illetve attól délre tölti a telet. A régió csapadékviszonyai döntően befolyásolják az áttelelő fecskék túlélési arányát: egy száraz időszak után csak kis hányaduk tér vissza szülőföldjére. Az elhalálozási arány normális feltételek között is magas, 50-70 % között mozog, valamivel magasabb a fiatalok körében. Gyűrűzött madarak közül a legidősebb 9 éves kort ért meg. Veszélyeztető tényezők, ökológiai szerep A folyószabályozások, az egyre erősödő emberi zavarások több helyen veszélyeztetik a parti fecskék telepeit. Védjük, óvjuk tehát e madarak élőhelyeit, telepeit, hogy még sokáig gyönyörködhessünk bennük! Az európai költőállomány az afrikai Szahel-övezetben illetve attól délre tölti a telet. A régió csapadékviszonyai döntően befolyásolják az áttelelő fecskék túlélési arányát: egy száraz időszak után csak kis hányaduk tér vissza szülőföldjére. Az elhalálozási arány normális feltételek között is magas, 50-70 % között mozog, valamivel magasabb a fiatalok körében. Gyűrűzött madarak közül a legidősebb 9 éves kort ért meg.