Még négy sikeres rehabilitáció

Mint minden évben, idén nyáron is számos gólya érkezett hozzánk, többségük első életévükben járt, és gondozásra szorult. Néhányan árván maradtak, mások pedig szárny- vagy lábsérülést szenvedtek a repülni tanulás időszakában.

Augusztus 20-án öt példányt nyilvánítottunk röpképesnek, és Marosszentgyörgy (Maros megye) közelében szabadon engedtük őket.

A Sérült Vadállatok Rehabilitációs Központjának röpdéiben további öt gólya maradt kezelés alatt. Ebből kettő a Vets4Wild állatorvosi rendelőből érkezett. Míg egyik kificamodott lába miatt került be hozzánk egy hónappal korábban, a másik, egy Lengyelországban gyűrűzött példány, mindössze egy hét alatt felerősödött. A két madár ugyanabban a röpdében gyógyult. A szabadon engedéskor a lábficamos gólya nem habozott, azonnal felemelkedett, majd két kört téve visszatért a földön maradt „lengyelhez”. A jelenet megismétlődött: a bátor madár mintha azt mutatta volna társának, hogy ő is nyugodtan szárnyra kelhet. Néhány órával később visszatértünk a helyszínre, és megbizonyosodtunk róla, hogy mindkét madár elhagyta a környéket.

Körülbelül egy hét múlva két másik fiatal gólya is visszanyerte szabadságát. Az egyik páciens Máramaros megyéből érkezett legyengülve, a másik pedig Maros megyéből, szárnyhúzódással. Mindkét madár gyorsan felépült, és visszaengedhettük őket a vadonba.

Központunkban egyetlen gólya nem bizonyult röpképesnek. Őt egy nagy röpdébe költöztetjük Csíkszentsimonba, ahol át fog telelni.

Szóljon hozzá