Három mocsári teknős újra a szabadban!

Napsütés, meleg, nyár – megfelelő idő a mocsári teknős, tudományos nevén az Emys orbicularis, szabadon engedésére.

A mocsári teknős védett faj és Natura 2000 jelölő fajként több védett terület kijelölésében is helyet kapott, mint például a Maroson levő védett területek esetében is.

Az Erdélyi-medencében inkább ritkának mondható.

A szabadon engedett teknősök különböző helyekről kerültek hozzánk, mindegyiknek megvan a saját története.

Tavasszal a hímek gyakran elhagyják a vizes területeket, miközben új partnerek keresésére indulnak.

A nőstények később, de ők is elhagyják a vizeket tojásrakás céljából, és ilyenkor könnyebb rájuk találni és befogni.

A befogott egyedek néha megszöknek, és akkor különböző településeken és nem megfelelő élőhelyeken jelennek meg.

A faj természetes élőhelyei a kevésbé zavart nagyobb vizes területek, a mocsarak és a természetes tavak. Ezért a mi állatainkat is hasonló, teknősnek megfelelő vizes élőhelyen engedtük el.

Amint itt is látható, a teknősök boldogan fogadták elengedésüket, hisz ott a helyük, ahol felnőttek, a természetben.

https://www.youtube.com/watch?v=aSQLbiJDlpk

Szóljon hozzá