Egy augusztusi napon éppen a tevékenységünket mutattuk be a marosvásárhelyi Forgatagon  felállított standunknál. A véletlen úgy hozta, hogy Kézdi Örs éppen arra járt, megállt a sátrunknál, és megismerte, mivel is foglalkozunk. Teltek a hónapok, és ő elérkezett élete egy olyan szakaszához, amikor segíteni, jót tenni szeretett volna. Volt egy kis szabadideje is, és ez – kiegészülve a baglyok iránti szeretetével, amelyről maga sem tudja, honnan ered – elvezette hozzánk, egészen pontosan a Vadállatok Rehabilitációs Központjába.

Abban a meghatározó pillanatban Örs felhívott minket, és felajánlotta a segítségét. Ez idén áprilisban történt. Azóta hetente egyszer – vagy ha szükség van rá, akár többször is – eteti a központunkban ápolt, sérült állatokat.

Egy olyan ember számára, aki csíkszeredai tömbházlakásban nőtt fel, és még háziállatokkal sem volt sok tapasztalata, ez az odaadás igazán figyelemre méltó. Bár ez a munka érzelmileg megterhelő, megérti, hogy nem minden páciens éli túl. Az első alkalom azonban, amikor egy állat elpusztult – éppen egy kuvik -, mélyen megérintette, hiszen a baglyok mindig is közel álltak a szívéhez. Megkérdeztük tőle, félt-e valaha a központ állataitól, hiszen a nagyobb testű madarak könnyen kelthetnek némi félelmet, főleg azokban, akik nincsenek hozzászokva. Gondolkodás nélkül azt felelte, hogy „nem”, pedig a karján ma is látszanak egy gólya csőrének nyomai, hisz a gólya ijedségében megcsípte őt, miközben épp egyik röpdéből a másikba költöztette.

Nagyon nagy hatással volt ránk az elhivatottsága – az, hogy bármikor felhív minket, ha új helyzettel találkozik, és szeretne mindent jól, felelősen csinálni. Amikor egy gyurgyalagot gondoztunk, amelynek élő táplálékra volt szüksége, nem habozott: puszta kézzel fogott neki tücsköket, pedig soha korábban nem tett ilyet.

Április óta az élete is sokat változott. A munkája mellett elkezdte a mesterképzést. Elismeri, hogy kevés a szabadideje, de eszébe sem jutna abbahagyni az önkéntes munkát a központban.

Ennyi hónap önkénteskedés után csak annyit tudunk mondani: köszönjük mindazt, amit tett azért, hogy a központunk sérült állatai megkapják a gondoskodást és figyelmet, amit megérdemelnek.