Fókuszban a pedagógusok jóléte

Örömmel vettünk részt a 33. Bolyai Nyári Akadémián, amelynek központi témája: a jóllétérzés fejlesztése a közoktatásban. A június 20. és augusztus 1. közötti esemény Erdély-szerte 11 helyszínen zajlik, 430 pedagógus részvételével. 

Miután egész évben a diákok környezeti nevelésére koncentráltunk, eljött az idő, hogy a pedagógusokat helyezzük előtérbe, hiszen a Milvus Csoport környezeti nevelési tevékenységei nekik is szólnak. Mivel az akadémia idei témája a pedagógusok jólléte volt – hiszen csak egy kiegyensúlyozott, feltöltődött tanár tud igazán minőségi oktatást nyújtani –, erdőfürdőzésre hívtuk meg a résztvevőket.

Forrás: Bolyai Nyári Egyetem

A pedagógusok elméleti ismertetőt kaptak az erdőfürdőről és annak egészségre gyakorolt pozitív hatásairól, majd számos érzékszervi és csoportos élménypedagógiai gyakorlatban vehettek részt. Ilyen volt például az illatok felismerése alapján történő csoportalakítás, a tapintásra épülő rajzolós játék, a színskála készítése növényi részek felhasználásával, illetve a „láthatatlan kirándulás”, amikor csukott szemmel haladtak az erdőben, amely a bizalom és a csoportkohézió erősítését szolgálta. A program végén a résztvevők egy Csendesülés napló segítségével reflektáltak az erdőfürdő lényegére, és kapaszkodókat kaptak a jóllét érzésének mélyebb megértéséhez.

Forrás: Bolyai Nyári Egyetem
Forrás: Bolyai Nyári Egyetem

A képzés egyik különleges eleme Györffy Éva „Az erdőfürdő eszköztára” című kártyagyűjteményének használata volt, amely segíti a természethez való elmélyült kapcsolódást.

A résztvevők visszajelzései alapján elmondhatjuk, hogy egy élménydús, tartalmas tevékenységet sikerült megszerveznünk. Köszönjük a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének, hogy meghívott minket erre a színvonalas eseményre.

Tevékenységünk sikeréhez hozzájárult a kiválasztott helyszín, a Medve-tó körüli, erdőfürdőzésre kiválóan alkalmas tanösvény, amely tökéletes környezetet biztosított egy ilyen képzés lebonyolításához.

A Bolyai Nyári Akadémia keretet teremt a szakmai együttműködéseknek, hozzájárul a szakmai nézőpontok megújulásához és összehasonlításához. 

Szóljon hozzá