Csupasz fiókákból türkizkék madarakig

Ha múlt hónapban arról meséltünk, milyen gondosan nevelik fel utódaikat a szalakóták, most magukról a fiókákról lesz szó. Ők teljesen csupaszon és vakon jönnek a világra, mindössze körülbelül 14 grammot nyomnak. Az első napokban rózsaszínes bőrükön megjelennek az első finom pihetollak, amelyek elsősorban a hőszigetelésben játszanak szerepet.

A 4–5. napon megjelennek a tolltokok – ezek hajszálvékony csövecskék, amelyeken keresztül elkezdenek növekedni a szárny- és faroktollak. A 7. nap környékén a fiókák kinyitják a szemüket, és nem sokkal ezután testüket egyre sűrűbben borítják a tollak.

Az első két hétben rendkívűl gyorsan gyarapodik a súlyuk. A 14. napon testtömegük már megközelíti egy felnőtt madár súlyának 90%-át. A fészekben töltött utolsó napokban megjelennek a kontúrtollak is, amelyek már a fajra jellemző mintázatot és színeket idézik.

Fotó: Horváth György, rollerproject.eu

Ez idő alatt a fiókák etetéséről mindkét szülő gondoskodik. A szalakótapár többnyire a fészek közelében vadászik, de előfordul, hogy akár egy kilométeres távolságra is elrepül zsákmányért. A Sztavropoli régióban végzett megfigyelések szerint egy szalakótapár 76 óra alatt összesen 159 alkalommal etettek.

Fotó: Nagy Attila
Fotó: Nagy Attila

23–24 napos korukra a fiókák már erősen hasonlítanak szüleikre – tollazatuk teljes, bár színeik még kissé fakók. Ekkor már képesek rövid, akár 100 méteres, megszakítás nélküli repülésekre.

26–27 napos korukra elérkezik a fészekhagyás ideje: először a nagyobb testvérek indulnak útnak, majd rövidesen követik őket a kisebbek is. Nem sokkal később már együtt szelik a levegőt szüleikkel, és tanulják meg a légi vadászat minden fortélyát.

Szóljon hozzá