Hétéves program indult az ürge állományának megőrzéséért és gyarapításáért

Post published:március 5, 2026
Post category:Hírek
Post comments:0 Hozzászólás

Hétéves természetvédelmi program indult a Pannon régióban élő európai ürge (Spermophilus citellus) védelméért. A CitellusLIFE projektet a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. Természetvédelmi Igazgatósága vezeti, és összesen 11 szakmai szervezet vesz részt benne, köztük a Milvus Csoport. A program célja egy „természetvédelmi biztonsági háló” létrehozása, amely hosszú távon támogatja az ürgeállomány fennmaradását és növekedését.

Miért szükséges az ürgék megmentése?

Az ürge (Spermophilus citellus) Európában őshonos faj, a sztyeppei fauna jellegzetes emlőse. Az 1980-as évekig mezőgazdasági kártevőnek számított, ma azonban Románia egyik legveszélyeztetettebb emlősfaja. A legfontosabb veszélyeztető tényezők közé tartozik a rövid füvű legelők eltűnése, valamint az élőhelyek erőteljes feldarabolódása. Mivel az ürge a kerecsensólyom és a parlagi sas egyik fő táplálékforrása, az ürgék élőhelyeinek helyreállítása hozzájárulhat e ragadozó madarak állományának megerősítéséhez is.

Miért van szükség „természetvédelmi biztonsági hálóra”?

A CitellusLIFE program célja a Pannon régió ürgeállományában azonosított három elkülöníthető genetikai vonal fennmaradásának biztosítása. A projekt főbb tevékenységei közé tartozik: a populációk állapotának felmérése, a meglévő ürgekolóniák helyzetének javítására, területük bővítése, a telepek összekapcsolására, valamint új kolóniák létrehozására.

A Milvus Csoport szerepe

A Milvus Csoport tagjai 2005-ben kezdték meg a faj kutatását azzal a céllal, hogy több közösségi jelentőségű természetvédelmi területet (Natura 2000 területet) javasoljanak az ürge megőrzése érdekében. Ennek keretében 2009–2010-ben országos felmérést végeztünk. Az összegyűjtött adatok alapján 82 Natura 2000 terület kijelölését javasoltuk az ürge számára.

A kerecsensólyom (Falco cherrug) védelme folyamatosan összefügg az ürgekolóniák felmérésével. Így a faj pannon régióbeli elterjedésének feltérképezése részben a sólyomvédelmi erőfeszítések eredménye volt. Az Európai Unió Life+ programja által finanszírozott projekt keretében valósultak meg az első áttelepítések, kettős céllal: az egyedek megmentése a pusztulással fenyegetett élőhelyekről, valamint kisebb kolóniák megerősítése új egyedek betelepítésével. 2015-ben, a „Táplálékforrás biztosítása a veszélyeztetett kerecsensólyom- és parlagisas-állományok számára a Kárpát-medencében” (LIFE13 NAT/HU/000183) projekt keretében Magyarországon és Romániában lépéseket tettünk az ürgeállomány csökkenésének megállítására.

Most, egy évtizeddel később, a CitellusLIFE révén ismét lehetőségünk van az ürgekolóniák állapotának felmérésére, a célpopulációk genetikai helyzetének javítására más populációkból származó egyedek betelepítésével, valamint a faj számára kulcsfontosságú leromlott élőhelyek helyreállítására.

Hogyan segíthetsz?

Fontos tudnunk, hol találhatók ürgekolóniák — ebben te is segíthetsz. Ha túrázásod során ürgét látsz, rögzítsd megfigyelésedet az OpenMammalMaps adatbázisban. Ha még nincs fiókod, első lépésként töltsd le az ingyenes OpenBioMaps alkalmazást, amelyen keresztül elérheted az OpenMammalMaps adatbázist. Az alkalmazás elérhető a Google Play áruházban román, magyar és angol nyelven.

Szóljon hozzá Válasz megszakítása

Partifecske (Riparia riparia)

Folyóvizek, nagyobb tavak mentén láthatjuk Európa legkisebb termetű fecskefaját, a partifecskét. Szinte biztos, hogy nem egymagában fogjuk megpillantani, hiszen rendszerint többedmagával, csapatosan jár. Farka enyhén villás. A repülés módja, stílusa alapján is következtethetünk a fajra: kevesebbet siklik, ritkábban változtatja a magasságot, hiányzik belőle a füsti- vagy a molnárfecske kecsessége, légiessége. A füstifecskének röptében is jól kivehető mélyen villás farka, a molnárfecskének pedig fehér hasoldala és faroktöve szembetűnő. Fecsketársaihoz hasonlóan a partifecske ritkán száll földre, de a légtér magasabb régióiba se igen emelkedik. Hangja száraz “csrip”, riasztóhangja “pritt”-nek hallatszik, éneke halk csicsergés. Főleg vizek környékén tartózkodik, a bő táplálékkínálat mellett ugyanis itt talál függőleges, omlásos partfalakat, ahová üreget vájhat. Nem kötődik szorosan a vizek közelségéhez, bárhol megtelepszik ahol fészkelésre alkalmas agyagos-homokos, meredek falat talál. Így gyakoriak a partifecske telepek az agyag- és homokbányák, kubikgödrök oldalában is. Dobrudzsában, Hisztria romvárosának környékén a régészek által hátrahagyott kutatóárkok falát használják előszeretettel otthonteremtésre. Helyenként egészen fura lakást is választhatnak, mint például a betonfalú árkok, patakok vékony vízlevezető csöveit. Ilyen csövek segítségével igyekszenek helyenként megtelepedésre rávenni a partifecskéket. A legmagasabb tengerszint feletti magasságban, 4500 méter körül a Himalájában jegyeztek fel telepet. A telepesen költ. A telepek nagysága változó, általában 50-100 körül van az elfoglalt üregek száma, de nem ritkák a több száz pár által lakot telepek sem. A leghosszabb erdélyi folyón, a Maroson végzett felmérések szerint 18 év leforgása alatt, 650 km-es szakaszon, a fészkek száma 4500 és 11.000 között ingadozott. Gyakori eset, hogy a telepen egyes lyukakat társbérlők foglalnak el: mezei- és házi veréb, gyurgyalag, jégmadár, seregély, stb. Hosszútávú vonuló. Az afrikai telelőterületekről hazai fecskéink közül a legkésőbben, április derekán érkeznek. A hamarabb érkező hímek rendszerint az előző évi telep egyik régi üregét veszik birtokukba. A többiek új üregek ásásába kezdenek, ebben a szakaszban még a tojók segítsége nélkül. A párválasztás ugyanis szorosan összefügg a fészekhely-választással. Lássuk, hogyan mennek végbe ezen “jegyesség” kezdő lépései: ha a hím a munkálatokkal már kb. 25-30 cm mélyre haladt, a kijárathoz ülve várja az arra repülő fecske-menyecskéket. Amint egyikük a közelbe ér, elrugaszkodik a faltól és az üreg szája előtt kört leírva, csicsergésszerű énekkel csalogatja a tojót. Ez utóbbiak persze nem dőlnek be könnyen, több lyukat is szemrevételeznek az egy nyárra szóló nehéz választás előtt. Amennyiben elkötelezik magukat valamelyik üreg-tulajdonos mellett, segítenek neki az építésben. Az újdonsült asszonyság aztán elszántan fenyegetőzik minden esetleges, pártában maradt csábító ellen, sőt olykor még saját férjeurát is kitessékelné az odúból. Azok a hímek, akik sikertelenül próbáltak párt szerezni, új üreg ásásába kezdenek, természetesen a telep más helyén. Innen adódik, hogy egy telep mindig több lyukkal rendelkezik, mint amennyi költőpár fészkel benne. Amint az ifjú pár az üregépítéssel 60-70 cm mélyre halad, egy 10-15 cm-re kiszélesedő végkamrát építenek a leendő fészeknek. A földet lábaik és csőrük segítségével ássák-kaparják és háttal haladva söprik ki. Ebben segítségükre szolgálnak a lábon található, keményebb tollak, az ún. “tollsarkantyú” is. A munkálatok vége fele közeledve a tojó egyre aktívabbá válik, a hím többnyire csak kísérgeti. A szakadatlan nyomonkövetés a tojásrakás előtt 3-5 nappal fokozódik, ebben az időszakban kerül sor a párzásra. A párzást a földön, ágakon vagy esetleg villanydróton ejtik meg. A hím nem távolodik egy méternél messzebbre a tojótól, oka is van rá, hiszen mindig akad egy-egy potyázó vetélytárs a közelben. Ilyenkor már a párok együtt éjszakáznak az új üregben. A 4-6 fehér tojáson többnyire a tojó ül, de a hím is jókora részt vállal a költésből. A tojó hasán kihullanak a tollak, a bőr ráncosodik, vérellátása bővül, ún. kotlófolt alakul ki, valóságos fűtőtestként szolgálva. Az eleinte csupasz, csak néhány pihével borított csöppségek két hét múlva bújnak ki a tojásból. Az apróságok csukott szemmel jönnek világra, élénksárga szegélyű csőrükkel eleséget követelve rögtön tátogatni kezdenek. Az élelmet mindkét szülő hordja: a legyekből, szúnyogokból, levéltetvekből, kérészekből, stb. álló ínyencfalatokat a levegőben fogdossák össze. Táplálékkeresés közben nem távolodnak 1-2 km-nél messzebb a teleptől. Nem is tehetik, hiszen a rohamosan cseperedő fiókák csőrébe állandóan kell tömni a táplálékot. Általában óránként 4-5-ször etetnek. Az új nemzedék 22 nap múlva hagyja el az üreget, de kirepülés után kb. 1 hétig még szüleik etetik őket. A fiókákat az öregek hangjukról ismerik fel. Az önállóvá vált fiatalok ezután elhagyják a telep környékét, a szülők egy része pedig nekikezdhet a második fészekalj lerakásához. Előfordul, hogy a tojó már a fiókanevelés időszakában otthagyja a családot és egy új hímmel összeállva kezd neki a második fészekalj felneveléséhez. Ragadozó madár (kabasólyom, karvaly, héja) közeledtekor a telep szinte minden tagja levegőbe emelkedik, rövid “pritt” hanggal riasztva. A veszély a föld felől is jöhet, menyét, vándorpatkány, kutya, hermelin vagy róka alakjában. Vonulás előtt a partifecskék nagy csapatokba gyülekezve, nádasokban éjszakáznak. Egy költőterület madarai rendszerint a vonulás során is együtt maradnak. Napközben repülnek dél fele, éjszaka pihennek (a rovarevő énekesek jórésze a fecskéktől eltérően éjszaka vonul és nappal pihen-táplálkozik). Az európai költőállomány az afrikai Szahel-övezetben illetve attól délre tölti a telet. A régió csapadékviszonyai döntően befolyásolják az áttelelő fecskék túlélési arányát: egy száraz időszak után csak kis hányaduk tér vissza szülőföldjére. Az elhalálozási arány normális feltételek között is magas, 50-70 % között mozog, valamivel magasabb a fiatalok körében. Gyűrűzött madarak közül a legidősebb 9 éves kort ért meg. Veszélyeztető tényezők, ökológiai szerep A folyószabályozások, az egyre erősödő emberi zavarások több helyen veszélyeztetik a parti fecskék telepeit. Védjük, óvjuk tehát e madarak élőhelyeit, telepeit, hogy még sokáig gyönyörködhessünk bennük! Az európai költőállomány az afrikai Szahel-övezetben illetve attól délre tölti a telet. A régió csapadékviszonyai döntően befolyásolják az áttelelő fecskék túlélési arányát: egy száraz időszak után csak kis hányaduk tér vissza szülőföldjére. Az elhalálozási arány normális feltételek között is magas, 50-70 % között mozog, valamivel magasabb a fiatalok körében. Gyűrűzött madarak közül a legidősebb 9 éves kort ért meg.