Halak

Igaz ugyan, hogy a Milvus Csoport legtöbb tevékenysége a madárvédelem körül csoportosul, mindazonáltal fontosnak tartjuk a többi élőlénycsoport védelmét is. Emiatt, elsősorban a Natura 2000-es területek kijelölése alkalmával sokfelé végeztünk halfaunisztikai felméréseket az országban, majd ezen felmérések eredményei alapján ajánlottunk több folyószakaszt Natura 2000-es területnek (Maros, Nyárád, Nagy és Kis-Küküllő, Szamosok, Sajó, Fehér-Körös, Tőz, Temes, Olt, Feketeügy, Oltet, Szeret, Neajlov, Néra, Szucsáva, Gilort, Zsil, Moldva, Motru, Teleorman, Vedea stb. folyók különböző szakaszait). Ezeknek egy jelentős része el lett fogadva. Így például a dunai galóca (Hucho hucho) védelmére ajánlva volt a Maros Déda és Szászrégen közötti szakasza, melyet 2011-ben elfogadtak ugyan mint Natura 2000-es terület, de a terület adatlapjáról a hafajok hiányoztak. Többszöri lobbizás után sikerült az itt található hét védett halfajt is feltenni a védett terület adatlapjára. Az itteni dunai galóca védelme különös jelentőséggel bír csoportunk számára. Miután 2014-ben a Nagy-Küküllő Horgászegyesület és a GeoAccent munkatársaival közösen sikerült igazolni, hogy az itt található galócaállomány sikeresen szaporodik természetes körülmények között is, munkatársaink rendszeresen kijárnak monitorizálni a galócák élőhelyét, különös figyelmet fordítván a szaporodóhelyek védelmére. Jelen pillanatban a Milvus Csoport a Maros mentén található, elsősorban halak védelmére kijelölt négy védett terület kezelője. Célunk az itt található halfajok (és nem csak) hosszútavú megőrzése, melyben a Maros mentén elő horgászok nagy segítségünkre lehetnek, ugyanis célunk nem a horgászat megtiltása, hanem annak törvényes keretek közti egészséges gyakorlása. Reméljük hogy tevékenységeinknek köszönhetően a jövőben sikerül visszaállítani a folyó természeti egyensúlyát, fenttartani és elérhetővé tenni a természetes szaporodóhelyeket (elsősorban működőképes hallépcsők építésével de néhol a holtágaknak, kavicskitermelésből visszamaradt nedves területeknek a tavaszi elárasztásával), így néhány évtizeden belül a Maros-menti horgászok újból egy olyan folyón horgászhatnak, ahol bőséges zsákmányra számíthatnak.