A negyedik éves telelő erdei fülesbagoly-szinkron (2012-2013)

A telelő erdei fülesbaglyok (Asio otus) felmérése idén is folytatódik! Ennek fontossága a megtalált és az előkerülő telelőhelyekben, illetve a fontosabb telelőhelyek számon tartásában rejlik. Míg 2009-ben a program elején 20 ilyen területet ismertünk, jelenleg már 51-nél tartunk! Ugyanakkor nagyon fontos a veszélyeztető tényezők felfedezése ezeken a területeken, aminek segítségével egy szórólapot állíthatunk majd össze a telelőhelyek fontosságáról illetve védelméről. Idén télen is folytatjuk az erdei fülesbaglyok telelő területeiken való megszámlálását, azzal a reménnyel, hogy a folyamatos tapasztalatszerzés újabb telelő területek felfedezésében segít. A módszer ugyanaz maradt: a fülesbaglyok megszámlálása a telelőterületen. A program mindazoknak a természetbarátoknak szól, akik önkéntesen be szeretnének kapcsolódni abba. Az űrlap kitöltéséhez kattintson ide.

Romániában a program koordinátora a „Milvus Csoport” Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Egy könnyebb információcsere érdekében illetve az erdei fülesbaglyok – de nem csak – népszerűsítéséért egy Facebook csoport létesült „Owls of Romania” név alatt, ahol a legfrissebb híreket követheti! Bővebb információkért kérjük, írjon a program koordinátorának az sanduandreeasteriana@yahoo.com email címre.

This entry was posted in Hírek and tagged , , , , , , , , , , , , , . Bookmark the permalink.

2 Hozzászólás

  1. Dehelean Andreea says:

    Despre locul din Slobozia știam, dar nu și despre cel din Siliștea! O informație excelentă!! Mulțumim!

  2. In sudul judetului Arges, in com. Slobozia, exista un grup de aprox. 50 de exemplare, iar la cativa km departare, in com. Silistea, un alt grup, de 10-12 indivizi. Nu stiu daca aveti cunostinta de acestea doua…
    In plus, pe lacul de acumulare Pitesti, ierneaza de cativa ani un grup din ce in ce mai mare de califari albi. Au inceput cu doua exemplare acum 4-5 ani si acum sunt 14!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *